Pörög a mókuskerék tovább. Múlt hét csütörtökön e-mailben értesítettek a Wingate-ből, hogy elkezdődik a kurzusom a jövő héten. Igazán nem hagytak sok időt a mentális felkészülésre. Kedden öt óra húsz perckor szól az ébresztőóra, a fürdőszobából rohanok kikapcsolni, hogy ne ébressze fel az egész házat. Már egy órája ébren vagyok a felindultságtól. Kornis füveskönyvére gondolok a hajnali lakáshidegben, aminek a felét sem értettem huszonévesen, amikor olvastam. A negyvenes éveiben járó férfi beszél magáról, az úszásról és a hosszú éjszakákról. Ha nem tud aludni éjjel, nem erőlteti, inkább belátja, hogy ez ma nem fog menni, felkel, jókor hajnalban kezdi és végigdolgozza a napot. Napközben nem áll meg, nehogy elnyomja útközben valahol az álom, hogy másnap este kimerülten, jó érzéssel dőlhessen az ágyba, legyőzte az inszomniát, nem nagy ügy nem aludni!
De mit mondjak én, akinek ez már a sokadik átvirrasztott hajnala? Nadav menetrendszerint ébreszt, egyszer vagy kétszer, ahogyan kedve szottyan, hogy másnap reggel kipihenten kérje a kornflékszt, boldog gyermek, akinek az anyja is az lenne, csak épp a kialvatlanság miatt nem tudja kiélvezni a boldogságot. Mindenki alszik otthon, amikor elindulok a buszhoz, amivel épp elérem a hajnali hat óra kilenc perces vonatot Herzliya felé. Két órával később a Netanya melletti sport-egyetem egyik termében ülök, ahová elsőként érkeztem. Amíg a többieket várom, lehunyom a szemem. Kornis nyilván nem ment álmosan az uszodába, nekem viszont hét másik küzdősport-edző mellett kell megállnom a helyemet kialvatlanul.
Jól indul az óra, Avi magáról mesél: a harmincas éveiben azért doktorált, hogy megértse, miért tud jobban koncentrálni karateedzés után. Azt állítja, hogy légzőgyakorlatok és 18 perc aerob mozgás is elvégzi a munkát, és szinten tartja a koncentrációt órákkal az edzés után is. Elmélet és gyakorlat, minden egy helyen, bónuszként – ha jól figyelek – megérthetem Rafi viselkedésének mozgatóit is. Ritalin, nem ritalin, ez itt a kérdés. De nem a miénk, figyelmeztet Avi, mert arra nem kapunk képesítést, hogy tanácsot adjunk, kell-e gyógyszert szednie a tanítványunknak. Ha viszont meg tudjuk tartani őt az óránkon, mindenki nyer. Klassz ez a kurzus, csak meg kéne tanulnom aludni visszafelé a vonaton, hogy egyensúlyba jöjjek a hét második felére.
Egyelőre még a keddnek sincsen vége. A vonatállomás mélyéből mozgólépcső visz föl a felszínre, ahol megérzem, mennyivel hidegebb van Jeruzsálemben, mint a tengerszinten, mert éppen az az öt fok hiányzik, ami a telet itt a hegyvidéken is konfortossá tenné. Jeruzsálem Közel-Kelet Európája, és nem Tel-Aviv, már ami a hőmérsékletet és a testi érzékeket illeti.
Villamosra és buszra szállok, hazaértem, de mégsem, csak a parkolóig. Dror már hozza a gyerekeket az autóhoz, és a nehéz napra való tekintettel elvisz minket az uszodába. Nadav úszni még nem tud ugyan, mert kicsi hozzá, de nagyon akar. Fél órányi vegytiszta boldogságban úszunk a medencében a csoporttal, jó lenne kicsit lehunyni a szememet közben, de nem lehet, mert ha kikapcsolnék és elengedném Nadavot, egy villanásnyi idő alatt elmerülne. Az uszoda igazgatójával megint megnézzük egymást, ő vasalt ingben az irodájából jár ki és be, én fürdőruhában állok a vízben, és igyekszem Nadavot a vízfelszín fölött tartani, közben kipislogok erre a szép ötvenes férfira, és örülök, hogy még megvan ő is. Három éve tart a viszonyunk, hetente egy pillantás, se több, se kevesebb. Drornak is mesélek róla, miért is ne, hiszen feltűnő jelenség. Igaz, Drornak nem tűnt fel, de ez most nem számít. Az igazgató jó perspektívát ad Orenhez, akihez kilenc hónapja kerültem közelebb, ami már egy komplett terhesség. Ideje volna szülni már, és nevet adni a gyereknek.
Addig viszont maradnak a whatsapp-üzenetek, milyen volt a kurzus, kérdezi Oren másnap, ez így jó és pont elég nekem, a távolról szeretés professzorának; ha lenne a tárgyból egyetemi kurzus, én tartanám. Elfogy a kedd, a szerda és a csütörtök, és az évnek is vége hamarosan. A német Mikulás múlt szombaton berúgta a decembert, nemsokára jön a magyar télapó, a zsidó hanukka és Dror születésnapja a keresztény naptári év utolsó napján. Januárra utolérem magamat, Isten engem úgy segéljen.
