Belégzés, kilégzés, belégzés. Hétfő este a kávézóban ülök az Emek Refaimon és Orenre várok. Ha Kínában élnék, beállhatnék az utcán tai-chiző nyugdíjasok közé, hogy megnyugtassam magamat. A jeruzsálemi kávézóban a teájukat szürcsölő nyugdíjasok közelében azonban nem venné jól ki magát, ha felállnék és intenzív kézmozdulatokkal kísérném a levegő útját. Marad az ülés, és a befelé koncentrálás; ha a levegővélteleim ritmusát kontrollálni tudom, akkor minden mást is.
Notesz és toll az asztalon. „Szia Oren, honnan jössz este fél nyolckor, ma sokáig tart a munkaidőd” – kezdem a beszélgetést. Sikerül nyugodt maradnom és összeszedett képet mutatnom magamról. A fejem ugyan elfeledkezik a levegővételről, de a tüdőm emlékszik, így nem történik baj. „Mi a nehéz?” – érkezik a kérdés. Nem kell sokáig gondolkodnom a válaszon. A havi díjat beszedni a szülőktől és elhinni a pozitív visszacsatolást, hogy jó tanár vagyok. Valamint nehéz nem kétségbeesnem az elrontott óráim után, amikor nem tudtam fenntartani a gyerekek figyelmét. A praxis talaján állunk, a ma és a közeli jövő problémáiról beszélgetünk. A távoli jövőről nem esik szó, hogy mi történik az emberrel, amikor egy magánál nagyobb dologgal találkozik, amelynek nem ismeri a működését, és nem tud ellenállni az erejének. Elmozdul a személyiség valamerre, és nem tudjuk befolyásolni a folyamatot, amiben benne vagyunk, esetleg lekövetni, utólag, ha közben figyeltünk magunkra. Aztán ha erről még be is tudunk számolni utána valakinek, az külön bónusz, de Orennel még nem tartunk itt. Egyelőre csak annyit mondok neki, hogy fontos nekem, hogy megmaradjon közöttünk a kapcsolat. „Akkor írjál!” – mondja miközben felpattan a székből. Jó. Ami késik, nem múlik.
Szerdán új számítógépet kapok az irodában, szárnyal a Windows, egy pillanat alatt előhívhatóak a táblázataim, erről eszembe jut Oren tanácsa, hogy vezessek táblázatot a gyerekekről, így a fizetést is jobban tudom követni. Milyen egyszerű, mégsem jutott magamtól eszembe. Beírom a rubrikákba a neveket, hirtelen valóságossá válik ettől az egész tanár-létem, jelenléti ívet vezetek, adminisztrálok. Nem zavar, hogy az irodában végzem el a vállalkozói feladataimat is, tegye fel a kezét, aki nem ezt csinálja. Ami a többieknek a kávézás és a smalltalk, az nekem a párhuzamos életem karbantartása. A megcsalás dinamikája a munka világára vetítve: két élet, két platform. Még szerencse, hogy férfiből csak egy van, egyébként hogyan bírnám? Kint is vagyok és bent is, fizikailag az irodában, de a szívemmel máshol, az ügynökök élete már csak ilyen.
Szerencse, hogy Drorral jól megvagyunk, egyedül a gyerekek tudják megtörni az idillt néha, mint kedd este Nadav az előszobaszekrény tükrös ajtóját. Dror azért vette ki az ajtót, mert nehezen mozgott a sínen, és a cuccok elindultak volna kifelé a szekrényből, ha a szekrényajtó nem tartotta volna bent őket. Dror kipakolta a szekrényt, de az ajtókat nem tette vissza, így Nadavnak csak bele kellett pofoznia az egyikbe, hogy eldőljön és összetörjön. Ez volt a keddi nap zárása: méltó befejezése a napnak, melynek délutánján az autóval beleütköztem egy másik autó hátuljába. A másik autós meglepően türelmes volt velem, hatvanas férfi, akinek a bocsánatát kértem, nem voltam figyelmes, természetesen megtérítem az okozott kárt. Rákérdezett az akcentusomra, aztán magyarul folytattuk a beszélgetést. Még aktuális a régi vicc, hogy ha Jeruzsálemben eldobsz egy követ, magyart fog eltalálni.
Szerda este edzés után hív Dror, hogy siessek haza, Rafi vár. Ő az ügyeletre autózik Nadavval, aki felnyomott egy popkorn-magot az orrlyukába. A magot az ügyeleten nem tudják kipiszkálni, továbbmennek a Saare Cedek kórházba, ahol éjfélkor pikk-pakk kikapják. Ennyi baj után még az éjjel megvonjuk a mérleget Drorral: a rossz széria vasárnap kezdődött, aznap, amikor megérkezett a hivatalos levél és benne a hír, hogy a házunk megkapta az engedélyt a TAMA 38-ra, kezdődhet az építkezés: ki fogják bővíteni a meglévő lakásokat és fel fognak húznak a házra két emeletet. A legoptimistább forgatókönyv szerint addig még van másfél évünk, ezért egyelőre nem költözünk.
Szombaton nem megyünk sehová, csak nehogy megint baj legyen, lelassulunk, kilégzés, belégzés, lefektetem Nadavot a hátára a szőnyegen és ráteszem a macit a hasára, nézd, hogy jár a maci föl-le, föl-le, csak azért, mert levegőt veszel, a maci már alszik, menjünk mi is az ágyba, holnap kezdődik a hét.
