Akiva Joszef Schlesinger – az ortodox rabbi és lelkes cionista

1922. május 4-én a Haarec napilapban ezek a sorok jelentek meg:

Schlesinger rabbi Pinsker és Herzl eszméit hangoztatta, azt, hogy a Cionba visszatérésen kívül nincs más megoldás a zsidó nép számára. Létezik már a zsidó állam terve […], a hivatalos nyelv a héber lesz, és kötelező lesz az általános katonai szolgálat […]. Herzl lelkes csodálója volt, az ortodox közösségen belül cionista tevékenységet fejtett ki, a bank részvényeit árulta, és egész életében a cionista eszmét terjesztette. Amikor eljutott hozzá San Remo híre [1920-ban a nemzetközi konferencián a brit mandátumról és a Balfour-nyilatkozat alkalmazásáról döntöttek], felállt és elmondta az „…és engedted megérnem a mai napot” áldást, majd magas kora és gyengesége ellenére erős vágy fogta el, hogy táncra perdüljön, és úgy is tett.

Akiva Joszef Schlesinger rabbiról van szó, aki néhány nappal korábban hunyt el. Két ellentétes ideológia, a cionizmus és a Nature Karta nagyapjának becézték. A két szemlélet között nehezen találhatnánk érintkezési pontot, Schlesingernél mégis békésen megfértek egymás mellett. Meggyőződése szélsőségesen maradi volt, ragaszkodott egy elavult régi világhoz, amely nem létezik többé, ugyanakkor előretekintett egy új, izgalmas jövő felé. Egyéni gondolkodásmódja alapvetően eltért környezete világszemléletétől, emiatt örökös küzdelemben, magányosan telt az élete. Viharzó lélek, szélsőséges és lángoló cselekvésvágy jellemezte, ezért hitelesnek látszik a nyolcvanhárom éves, táncra perdülő aggastyán képe (ha igaz, ha nem), mert odaadás és lelkesedés kísérte egész életén át.

Joszef Schlesinger 1837-ben született Pozsonyban. Édesapja, Jehiel Schlesinger a Hatam Szofer tanítványa volt, jesiva vezetője, földbérlő és földműves is. Joszef Schlesinger híres jesivákban tanult, és már korán kitűnt széles körű Tóra-ismeretével, éles eszével és mély vallásosságával. Mégsem vállalt sosem rabbihivatalt.

Apósával, Hillel Lichtenstein rabbival és Haim Szofer rabbival a magyarországi harcias ultraortodox irányzat alapítói közé tartozott. A szeparatista mozgalom mind a mai napig befolyásolja az ortodox irányzatokat. A 19. században alakuló magyarországi neológia (amely emlékeztet a mai konzervatív irányzatra) vallási tradíciók változtatásával és a zsinagóga átalakításával a környezet életformájához igyekezett hozzásimulni. Ugyanakkor az ortodoxiában is jelentkeztek a nyíltabb és modernebb életforma felé forduló tendenciák. Schlesinger és társai szélsőséges fanatizmussal a modernséget ellenző vad harcba kezdtek a neológok vallásújító próbálkozásai és az ortodoxok lazító tendenciái ellen. Ugyanakkor mindhárman a zsidó nemzeti identitás modern eszméit kezdték hangoztatni évtizedekkel a cionizmus megszületése előtt. Ezért vannak, akik őket tartják a cionizmus hírnökeinek.

Európában a 19. század folyamán új nemzetállamok jöttek létre, és a nemzeti érzés fellángolt. Ez történt a soknemzetiségű Habsburg Birodalomban Magyarországon is, ahol számos nemzeti kisebbség élt. A magyar nyelvbe és kultúrába a kisebbségek egy része nem olvadt be, viszont a zsidóság tagjai vonzónak találták az állampolgárságot, az egyenjogúsítást és az azzal járó gazdasági előnyöket, s Mózes-vallású magyaroknak tekintették magukat. A három ultraortodox rabbi határozottan elítélte az idegen nemzetiség felvételét és azt a szemléletet, hogy a zsidóság csupán vallás és nem nemzet.

Haim Szofer, a korszak egyik legismertebb döntnöke kijelentette: „A zsidónak tilos más nemzetiségűnek, más nemzet tagjának vallani magát, nem lehet sem más vallású, sem más nemzetiségű […], aki így tesz, istenkáromló, és bárki megértheti, milyen aljas dolog ez.” Felismerte, hogy a magyar nemzeti érzés fellobbanása a magyar nemzethez vonzza az ott élő zsidóságot, de úgy vélte, a zsidónak tilos felvenni lakhelye nemzetiségét és vallását. Az áldás szövegét, „aki bennünket választott a népek közül”, úgy értelmezte, hogy Izraelt különleges, a többi nemzettől különböző népnek választották, és ezért tilos feladni a megkülönböztető „Izrael népe”-tudatot. Hillel Lichtenstein azt írta, hogy „van nekünk örökségünk, saját országunk, a neve Szentföld, és ez az egyetlen szülőföldünk. A száműzetés csak lakhely számunkra […], és akik nem így látják, azok a hit lényegét tagadják, és nem tartoznak a Magasságosban hívő és benne bízó Izrael gyülekezetébe.” Szofer megelégszik azzal, hogy tiltja a magyar nemzetiség felvállalását, Lichtenstein viszont az őshaza felé fordul. Az egyetlen otthon a Szentföld, az igaz hívők csak ezt tekinthetik hazának. Schlesinger gyakorlatiasabb: „a többihez hasonló nemzet vagyunk, nem vesztettük el a reményt, hogy visszatérhetünk a hazánkba”. Kiderül tehát, hogy a 19. század utolsó harmadában a magyarországi ultraortodoxia három kimagasló képviselője egyként vallotta, hogy a zsidó vallás egyben zsidó identitás is, és kizár minden más nemzeti identitást. A szétszóratás és a területnélküliség ellenére a zsidóság nép, és nemzetisége csak zsidó lehet.

Meglepő, hogy az ultraortodoxia, amely később, amikor a cionista mozgalom egy világi állam megteremtéséért küzdött, a cionizmus esküdt ellenségévé vált, ekkor még elkötelezett vallási értéknek tekintette a zsidó nemzetiség bizonyos elemeit. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Schlesinger és társai még a politikai cionizmus megjelenése előtt hangoztatták akkor újdonságnak számító nézeteiket. Az is lehetséges, hogy a neológiától elhatárolódó szándék részeként tiltotta az ultraortodoxia a magyarosodást. Elképzelhető az is, hogy a modern szellemet és annak részeként az európai és a magyar nemzeti irányzatokat utasította el az ultraortodoxia. A magyarosodást követte az emancipáció, és a zsidó közösség két választási lehetősége közül az ultraortodoxia nem a magyar, hanem Izrael szelleméhez híven a zsidó nemzetiség mellett döntött. Az ultraortodoxia vezetői határozottan elutasították az azonosulást a magyar nemzetiséggel, és a zsidó nemzetiség mellett álltak ki.

Akiva Joszef Schlesinger nem elégedett meg a hirdetett eszmékkel, hanem cselekedett. Felismerte, hogy a zsidóknak nincs jövőjük a száműzetésben: ifjú családfőként 1870-ben alijázott, és Jeruzsálemben telepedett le. Úgy gondolta, hogy a modernizációs törekvésekkel Európában a vallás és a tradíció háttérbe szorul, és a zsidóság csak úgy állíthatja meg a folyamatot, ha visszatér Cionba. Így kívánta megőrizni az ősi vallást és értékeit az Erec-Izraelben felépítendő nemzeti otthon eszméjével együtt. A magyarországi ortodoxia értékelte azokat, akik a Tóra-tanulás vágyával alijáztak, és anyagilag is támogatta a jeruzsálemi tanházakat, de ellenezte az új településeket, az építkezést és más fejlesztési kezdeményezést. Schlesinger más utat választott, földvásárlási akciókhoz és 1878-ban Petah-Tikva alapítóihoz társult.

Alijázása előtt egy könyvet adott ki, amelyben három főbenjáró bűnt ítélt el: korának vallástalan és neológ szemléletét, és az idegen nyelv tanulását. Szerinte ezek Izrael bűnei, és foggal-körömmel harcolt ellenük.

Az 1873-ban Jeruzsálemben megjelent könyve fölvázolt egy, a Tóra szellemében működő, Erecben létesült utópisztikus, példamutató társadalmat: a zsidóknak közösségi társadalomba kell szerveződni, földet kell vásárolni a törököktől, hogy mezőgazdasági településeket és gyárakat létesítsenek („otthon és tőke, mező és szőlő és iparosítás”). Ellenezte, hogy a jeruzsálemi közösségek a galutban élő zsidóktól érkező adományok elosztásából tartsák fenn magukat. Egy Héber Közösség nevet viselő egyesület alapítását javasolta, a települések létrehozására pedig egy másik szervezetet.

Az Erecben alakuló társadalom nem a magyarországi hagyományos társadalom mintáját követné, hanem felélesztené az egykori héber kultúrát. Gyakran, két könyve címében is használta a héber szót. A szónak számára kettős értelme volt: egyrészt héber nevének kezdőbetűi és a szó héber betűi azonosak, másrészt az Ábrahámhoz fűződő ősi kultúra jelképe is. Nemhiába vallotta magáról: „Héber vagyok [nem zsidó], és Isten Tanát őrzöm én.” A héber szó számára a nemzetet jelentette, és nem a vallást. Valaha régen című regényében írja Agnon: „A héber szívű Akiva Joszef rabbi valóban héber szívű.”

Modernségtagadó és a goj kultúrától elhatárolódó szemlélete ellenére modellnek tekintette az európai modern nemzeti eszmét, annak mintájára egyesülhet nemzetté a zsidóság a Tóra szellemében. Az ortodox utópiát bemutató könyve bevezetőjében ezt írja: „Tanuljatok a gojoktól, kövessétek példájukat, népük felszabadítására törekszenek. Minden nép istenét követi, és mi követjük a Hadak Urát […] most és mindörökké.”

Ebben a könyvében sokat foglalkozik az ereci letelepítéssel. „Építsünk nagy házakat Isten és Jeruzsálem dicsőségére, és az egyesületek támogatásával népesítsük be egész Erec-Izraelt, […] a föld megmunkálásával, szőlőtermesztéssel és állattenyésztéssel tartsuk fenn magunkat.” Saját hadsereget kell felállítani az új települések őrzésére azon kívül, amit a hatalom biztosít. „Száz főből tíz százaléknak mindig őrködnie kell, öt százaléknak főként éjjel a városban, és öt százalék lóháton cirkáljon a földeken, nehogy bárki garázdálkodjon a mezőn vagy a szőlőben.” A különböző katonai egységeknek, a gyalog őrködőknek és a lovasoknak neveket adott. Az ország felépítését szolgáló értékpapírok kibocsátását ajánlotta csakis héber felirattal. Három évvel később egy hírt közölt a londoni Jewish Chronicle, hogy társa, Petah-Tikva egyik alapítója, Josua Stampfer bejelenti, Erec-Izrael földjének vásárlására értékpapírokat bocsátanak ki. Álma egy független állam volt, úgy gondolta, „amennyiben Erec-Izraelben hatszázezer zsidó lesz, a nemzetek jóváhagyják Izrael önállóságát”.

Schlesinger felvázolt egy szerteágazó oktatási rendszert is a különböző korú ifjak számára, részletezte a pedagógusok rangját és fizetését, de kikötötte, hogy három év után „a jesivák vezetői választják ki azokat, akiket a Tóra szelleme hevít, és Izrael nagy oktatóivá válhatnak [és csakis] ők folytathatják a tanulást a jesivában három év után, mert a Tóra tölti ki az életüket”. A többiek kézművességet tanulnak, ki-ki választása szerint. Részletezte a kézművesség vagy a földművelés elsajátításának fázisait, hozzátartozik a Tóra tanulmányozása is, de a lényeg a szakemberek képzése, akikre a virágzó társadalom épül, és akik benépesítik az országot. Külön fejezet foglalkozott a lányok nevelésével. „Izrael lányai számára nevelőintézményeket kell alapítani, hogy imádkozni és olvasni tanuljanak, […] mesterséget sajátítsanak el, és megtanuljanak héberül írni […], beszélni és írni a szent nyelven.” Schlesinger a héber nyelvet szeretné feléleszteni, nem a galut nyelvére, a jiddisre, hanem az ősatyák nyelvére építi elképzelt példamutató társadalma kultúráját. A hébert a mindennapok nyelvének szánta, és ezzel is megelőzte korát. Csaknem lehetetlen kapcsolatot találni az ortodoxia egyik vezéralakjának eszmevilága és azok közt, akik manapság a követőinek tartják magukat.

Elképzelése szerint egy demokratikusan megválasztott általános tanács vezeti majd a települést. A mindennapi életet hierarchikus rendszerben, tízes, százas és ezres csoportok parancsnokai szabályozzák. „A százak parancsnokai ügyelnek a lakókörzetekre, hogy szükség szerint legyen elegendő gyógyszer, orvos, szülésznő, valamint cipész és szabó, kovács és szatócs, postakezelő és minden más, amire szükség lehet.” Viszont így folytatta: „A gyakorlat nemegyszer megmutatta, hogy akadt, aki meghódította a választók szívét, és miután megválasztották, a saját szíve szerint cselekedett. Ezért egy általános felügyelőtanácsot kell létesíteni.” A megválasztottak nem mindig tartják meg választóiknak tett ígéreteiket, és ezért véleménye szerint szükség lesz a politikai korrupciót megelőző ellenőrző szervekre.

Olyan országra vágyik, amelynek héber városai és falvai lesznek, lakói csak zsidó öltözetet és zsidó neveket viselnek. Arra hivatkozik, hogy a zsidóság az egyiptomi rabszolgaság idején is minden nehézség ellenére megőrizte identitását, mert mindenki ragaszkodott ősi nevéhez, nyelvéhez és viseletéhez, és így elhatárolódott idegen környezetétől. A jövendő zsidó öltözet nem másolja az európai ortodoxia viseletét, hanem visszatér az eredeti ősi viselethez, ha ez mégsem lehetséges, új és különleges öltözetet kell meghonosítani.

Schlesinger látomása az ősi autentikus héber társadalomról némileg emlékeztet az Izraelben az 1940-es években létrejött kánaáni kulturális-társadalmi mozgalomra, amely elszakadt a galuti zsidóságtól és tradícióitól, és a helyhez kötődő, ősi, az időszámítás előtt kétezer évvel itt élő kánaáni népek kultúrájához kapcsolódó új kultúrát kívánt teremteni a 20. században itt élő héber népnek. A romantikus Schlesinger az ortodoxia legszélsőségesebb köreinek szellemében, az ősi héber kultúrával és az ősapák hazájával egybefonva látta a zsidóságot.

Schlesinger tervét a Tóra szelleme járta át, és érveléséhez a hagyományos zsidó irodalomból merített idézeteket. Könyveit az ortodox társadalomnak szánta, széles olvasóközönség körében terjesztették, de többen olvasták, mint ahányan követték tanításait, túl összetett és újító szellemet közvetítettek. Olvasói nem fogadták el eszméit, és ideológiai harcában magára maradt. A jeruzsálemi régi jisuv elutasította ortodox utópiáját, mert nem illeszkedett hagyományvédő eszméihez. A letelepedésért lelkesedve kijelentette, hogy ha valaki alijázik, és felesége nem követi, Erecben válás vagy rabbik engedélye nélkül is megnősülhet újra, de mivel ez nem egyezett Gerson rabbi döntésével, Schlesinger kijelentése nagy felháborodást keltett a jeruzsálemi ortodox körökben, és kiátkozták. Mindenki, aki a magyar nyelvű közösségből az adományok elosztásából juttatást kapott, előzőleg köteles volt aláírni a kiátkozást. Azért az indítványáért, hogy az imasálon újból halványkék rojtok legyenek, és újévkor Jeruzsálemben megfújhassák a sofárt akkor is, ha szombatra esik, a jeruzsálemi ultraortodoxok megtámadták, és cafatokra tépték halványkékkel átszőtt imasálját.

Az ortodox közösséghez tartozó tanítványai és utódjai megtagadták, és igyekeztek eltüntetni szellemi örökségéből a cionista eszmét. 1922. május 5-én, a Haarec napilapbanhalálát közlő hír másnapján az Agudat Izrael szócsöve, a Kol Israel így írt:

Cáfoljuk, amit a Haarec állított a mi cadik tanítónkról, reb Akiva Joszefről, emléke legyen áldott. […] Következzen, amit cáfolunk […], az igaztalan kijelentések: a) Mesterünk és útmutatónk Pinsker és Herzl eszméit hirdette. b) Egy héber nyelvű héber állam megteremtését tervezte. c) Találkozott dr. Herzllel, magáévá tette és lelkesen követte eszméjét. d) Részvénypapírokat árult, és a cionista eszmét terjesztette. e) A San Remó-i hír hallatán Isten és a hatalom nevében áldást mondott és táncra perdült. Tanúk vagyunk rá, hogy mindez alaptalan állítás.

Schlesinger eszméi két ellentétes világból fakadnak: a régi, minden változást szélsőségesen elutasító hagyományos világból, és egy új világból, amelynek ideje még nem érkezett el, majd csak az elkövetkezendőkben hoz radikális változást a zsidóság történetében. A régi világ képviselői nem tudták elfogadni újításait, a jövő felé forduló halucok maradi vallásossága miatt távolodtak el tőle. Örökös harcban állt környezetével, és magányos farkas maradt, kiszorult az újjáéledő ereci történelem margójára. A Haarec napilap cikke alakjának nemzeti-cionista szellemére irányította a figyelmet, utódjai viszont igyekeztek ezt mielőbb eltüntetni, és történelmi alakját visszavonszolni a Mea-Searim sikátoraiba.

Héberből fordította Popper Miriam

---

A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com