A műanyag ablakokon megül a pára, szívet rajzolok bele, vigyázva, hogy közben ne érjek a fehér műanyagkeret fekete penészpöttyeihez. Mondják, hogy a kinti és a benti levegő különbsége miatt van így, értem én, de Pesten miért voltak mindig szárazak az ablakok? Tulajdonképpen örülhetnék is, hogy van különbség a kinti és a benti levegő hőmérséklete között, már laktam olyan jeruzsálemi lakásban, ahol alig volt, így a lakótársammal párát lehelltünk a szobákban az év leghidegebb napján, mint jobb napjainkon a Normafánál. Talán mégis jobb akkor a penész.
A legfelső szinten lakunk. Az első telünkön kívül tartotta az új festés a nedvességet a plafonon, de mostanra, a második itt töltött telünkre kivirágzott a penész a plafon csücskében. Nyár lesz, mire eltűnik majd a penészszag a ruhásszekrény bal oldali vállfás részéből, amelynek fala érintkezik a szoba külső falával. Addig nem nyitogatom a szekrényt, és nem nézek föl a plafonra. Szellőztetek, de nem segít. Konfliktuskerülés vagy reálpolitika? A következő tél után kezdődik majd a ráépítés, kiköltözünk, utánunk a vízözön. Kívánom, hogy az új lakóknak, akik minimum tízezer sékel lakbért fognak fizetni havonta, ne legyen ilyen gondjuk. Mi most hatezret fizetünk. Pasaréti háromszobás, kertkapcsolatos lakás ára, penész nélkül.
Hiába, esik az eső, nem száradnak a ruhák. A nappali újra mosodai hangulatot áraszt a kitett ruhaszárító állvány miatt, ami minden izraeli család lakásának dísze a nehéz téli napokon, amikor nem lehet az erkélyen vagy a kinti szárítóköteleken ruhát szárítani. A fregoliról nem hallottak, még a Katamon magas belmagasságú arab házainak zsidó lakói sem ismerik a módszert. Marad a szárítóállvány, amit felesleges eltenni, mert mire megszárad a ruha, jön a következő adag mosás. Pedig nálunk igazán nem jár állandóan a mosógép: a legtöbb szennyeskosárba került ruhát visszateszem a gyerekek szekrényébe, hordják még. Esős időben nem mosunk.
Pénteken kisüt a Nap. Az iskolai vásáron hat osztály gyerekei és szüleik étellel pakolják meg roskadásig az iskola udvarán kitett asztalokat. A főzőlapokon téli, meleg ételek, én egy szakállas apukának nyújtom a poharamat, hogy cidert töltsön bele sok almával. Pompomot készítünk a gyerekekkel; azzal az elképzeléssel vágtam neki a kalandnak, hogy megismerem azokat a gyerekeket Rafi osztályából, akik nem járnak az órámra. Aztán másképp lett, mint jellemzően annyi minden, hitgalgel, továbbgurult. A szóról mindig lavinára asszociálok, és valóban, már harmadik órája készítem a pompomokat hat osztály türelmes tanulóival, vágom a kartont és a fonalat lankadatlanul, visz a lendület előre. Oren is itt van a fiával, a szünetekben jut idő beszélgetni is, átjár az öröm, hogy él a kapcsolat, örülünk egymásnak. Délután elmegyek a dojóba levezetni a feszkót, ahol váratlanul Joellel is találkozom, aki egy hónapos kényszerpihenőjéből tért vissza, lesérült, de már jobban érzi magát. Mindenki megvan.
A küzdősport tanulsága, hogy először magamhoz kell kapcsolódnom, hogy a másik emberhez kapcsolódni tudjak. Végső soron talán szerelmesek is azért leszünk, mert olyan lélekrészünkhöz szeretnénk kapcsolódni, amelyhez más utakon nem érhetünk el. Vagy inkább arról lenne szó, hogy a szerelmes ember a saját testét és lelkét gyúrná össze eggyé, aztán ez mégsem sikerül neki valamiért? Lehet, hogy a szerelem nem más, mint kiccur derekh, azaz a rövidebb út? Milyen munkát spórolunk meg magunknak a szerelemmel?
Rágom a gittet tovább, mint Rafi a régi rágógumiját, amit a polcán tartogat az ágya fölött, és esténként előveszi, ha eszébe jut. A téli vásáron melegítőpárnát varrt Dror zoknijából, most melegíti, erős szagot árasztva pörkölődnek a búzamagok a mikróban lefekvés előtt, „Popkornt csináltatok? Én is kérek” – szól ki a szobából Dror félálomban. Lassan fél tizenegy, ilyenkor már minden mindegy, a gittegyletről mesélek Rafinak, érdeklődve hallgatja, hogy a régi Budapesten gittel ragasztották az ablakokat, de leginkább az érdekli, hogyan tudták a Pál utcai fiúk ellopni a gittet az ablakból, miután megszáradt. Molnár Ferenc regényét minden izraeli iskolás ismeri, Ha-naarim mi-rehov Pal, jövőre kivesszük a könyvtárból, hadd olvasson Rafi magyar irodalmat, ha fordításban is. Dror elaludt és már én sem bírom nyitva tartani a szememet. Utolsó erőmmel lekapcsolom a fűtést, talán a hideg bekergeti a gyerekeket az ágyukba, bár nem valószínű.
