Alef őrnagy nyílt levele az izraeli médiában jelent meg 2023. február 9-én.
Hamarosan betöltöm az ötvenet. Felnőtt életemben mindvégig hittem a katonai szolgálat értékében, nagy kiváltságnak tekintettem, és nem csak egy magától értetődő állampolgári kötelességnek. Fiatal koromban feladtam tanulmányaimat, hogy a barátaimmal katonai szolgálatra jelentkezzek. Ragaszkodtam ahhoz, hogy egy harci egységben szolgáljak, annak ellenére, hogy orvosi profilom nem felelt meg ennek. Harcosként és tisztként szolgáltam egy dandárjárőrnél, és életveszélyes küldetésekre küldtek a Gázai övezetbe és a dél-libanoni biztonsági övezetbe, még a hadsereg kivonulása előtt. A leszerelésem után is fontos volt számomra, hogy továbbra is effektív katonai szolgálatot teljesítsek. Eszembe sem jutott, hogy – sokakhoz hasonlóan – kibújjak a tartalékos szolgálat alól.
Önkéntesként jelentkeztem egy speciális egységbe, majd a diploma megszerzése után egy hátországi egységhez kerültem. Miközben barátaim elérték a felmentési kort (45) és befejezték a szolgálatot, én elvégeztem egy századparancsnoki tartalékos tanfolyamot, és tartalékos századot vezényeltem. Kértem, hogy a felmentési kor elérése után is folytathassam a szolgálatot. A koronavírus első két hulláma alatt, amikor az ország lakóit utasították, hogy zárkózzanak be otthonaikba, mindenféle színű és etnikumból való katonákat vezettem az akkor legveszélyesebbnek tartott helyekre.
Baloldali, centrista és jobboldali kormányok alatt szolgáltam, még akkor is, amikor teljesen elleneztem álláspontjukat. Elfogadtam a „választói akaratot”. Megértettem, hogy egy demokratikus országban ezek a játékszabályok. De nem tovább. A jelenlegi kormány – amelyben a bűnözők és a messiási nacionalisták összefogtak egy bűncselekménnyel vádolt miniszterelnök alatt – szerintem veszélyes és gonosz, és nem bízom benne. A jogi „reform”-terv, amelyen megszállottan dolgozik, nem más, mint kísérlet a rendszerpuccsra, és Izrael demokratikus állami arculatának megváltoztatására. Nem hiszem, hogy meg akarnák javítani a rendszert. Ők a káosz ügynökei. Vannak, akik mindent megtesznek, hogy lángba borítsák a Közel-Keletet, és erőszakhullámot indítsanak, ami elterelheti a figyelmet a lépéseikről. Hallom azt a mondást, hogy „a nép döntött”.
Azon dilemmáztam, hogy ismét tiszteletben tartsam-e a többség véleményét, és elfogadjam-e a látszólag demokratikus többséggel megválasztott kormány véleményét. Teljesen egyértelmű számomra, hogy ezúttal ezt nem tudom megtenni, és ennek három oka van. Először is, a jelenlegi kormányt nem demokratikusan választották meg, hanem erőszakos puccsban, a szó teljes értelmében. Amikor az előző kormány, a változás kormánya letette az esküt, az akkori ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy felrúgják a játékszabályokat, és nem tartják tiszteletben a rendszer alapelveit. A váltókormány vezetőinek beszédeit többször is félelmetes sikoltozás szakította félbe a Kneszet plénumán (különösen emlékezetesek a gyalázatos ordítások a kormány eskütételén, a döbbent családtagok előtt). Az ellenzék tagjai bojkottálták a Kneszet-bizottságokban zajló vitákat, elzárkóztak a fennhatóságuk alá tartozó bizottságok megalakításától, sőt volt, aki az akkori ellenzék vezetőjét továbbra is „miniszterelnöknek” nevezte. Felbujtott gengszterek zaklatták a koalíció tagjait és fenyegették őket, különösen a vallási cionista szektor tagjait, mígnem megtörtek és felmondtak, élükön Idit Szilman koalíciós elnökkel.
Ugyanakkor a „sófárok” és a billentyűs haramiák folytatták vad – és erőszakos – uszításukat a koalíció vezetői, valamint az igazságszolgáltatás és a jogrendszer ellen. Nyers hazugságokat, valódi véres összeesküvéseket terjesztettek a kormányról (ez meg ez „pedofil”, „Bennett nem zsidó”, „milliárdok mennek a Muszlim Testvériség kezébe”, „Izraeli területet ad el a Hezbollahnak” és hasonlók). Az előző kormány vezetői és miniszterei zavartan, a megszokott kormányzati eszközökkel próbálták kezelni ezeket az undorító jelenségeket, de ez persze nem sikerülhetett. Nem demokratikus hatalomváltásról van tehát szó, sokkal inkább erőszakos kormányzati puccsról.
Másodszor, a legutóbbi választásokon nem az egyik legitim álláspont érvényesült a másikkal szemben. Mint említettem, a jelenlegi koalíció aggasztó és veszélyes kapcsolatot teremtett a büntetőeljárás alatt álló, az őt bíráló rendszer befeketítéséért és károsításáért mindent elkövető miniszterelnök, valamint az ultraortodox és vallási szélsőjobb elemei között. Ez utóbbiak eleve nem ismerik el a demokratikus értékek felsőbbrendűségét a zsidó értékekkel szemben, és egy teokratikus halachikus államra törekszenek, amelyben a Tóra uralma váltja fel a jogállamiságot. Ez a két motívum szerintem nem kóser: az egyik bűnügyi, a másik messiási, és alapvetően antidemokratikus.
Végül, és ami a legfontosabb: nem hiszem, hogy ez „a nép döntése”, még a többségé sem. Meggyőződésem, hogy a Likud szavazók többségének, valamint a vallási pártok szavazói közül sokaknak nem érdeke, hogy egy olyan országban éljenek, ahol egyetlen kormányzó hatalom van, amely mindenható, fékek és ellensúlyok teljes hiányában. De ha tévedek, és a többségnek valóban az az akarata, hogy eltapossa a vele élő kisebbségeket, és semmibe vegye őket, akkor nem vagyok hajlandó ezt kiszolgálni. Nem vagyok kész arra, hogy szolga legyek a miniszterek romboló kezében.
Ezért nagy szomorúsággal közöltem, hogy azonnali hatállyal abbahagyom a szolgálatomat, és ha értelme lenne, a katonai rangjaimat is visszaadnám. Tisztáznom kell: nem tartozom semmilyen párthoz, mozgalomhoz, csak a lelkiismeretem parancsának engedelmeskedem. Nem szólítok fel másokat, hogy hozzám hasonlóan tegyenek – mindenki a saját lelkiismeretére hallgasson. Viszont felszólítom testvéreimet és barátaimat, parancsnokaimat és katonáimat – jobb- és baloldaliakat, világiakat és vallásosokat, minden náció és szektor képviselőit –, vonuljatok az utcára, hallassátok hangotokat, tegyetek meg minden törvényes tiltakozó lépést, mielőtt túl késő lenne.
Nem adom meg a teljes nevemet, mert félek. Félek a klaviatúra-gengszterektől, akik zaklatni fogják a családomat és a gyerekeimet. Félek attól, hogy egy zsarnoki kormány nyilvántartásba vesz és felcímkéz, örökre „árulónak” és „a nép ellenségének” bélyegez. Félek, mert sötét, erőszakos és ijesztő időket élünk. Ez nem az az ország, amelyet megismertem. Ez nem az én kormányom. Ez már nem az én hadseregem.
