Mindhárom nagy izraeli légitársaság újraindítja törökországi járatait – jelentette be kedden Ankarában Eli Kohen izraeli külügyminiszter, hozzátéve, hogy a döntéssel elősegítik a kapcsolatok normalizálását.
Eli Kohen „szolidaritási látogatásnak” nevezte útját, utalva ezzel a Törökország déli részét múlt héten sújtó földrengésekre. A tragédia nyomán Izrael segélyszállítmányokat, valamint mentőalakulatokat is küldött a kárvallottak megsegítésére.
Kohen hangsúlyozta, hogy a légi közlekedés felújításától a turizmus élénkülését várja. Leszögezte: míg tavaly mintegy 800 ezer izraeli turista érkezett Törökországba más légitársaságok járatain, a mostani döntés következtében idén ez a szám egymillióra is nőhet.
Izraeli tisztségviselők közölték: a járatok újraindítása a tavaly megszületett, a légi közlekedés biztonságról szóló kétoldalú egyezmény része.
„Reméljük, hogy a földrengés következtében az országaink között kialakult szolidaritás segít új fejezetet nyitni a kapcsolatokban” – szögezte le a közös sajtótájékoztatón Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
Az utóbbi 15 évben viszály és ellenségeskedés jellemezte Törökország és Izrael viszonyát a 2008–2009-es gázai háború, és a Gázai övezetbe tartó török flottillára 2010-ben mért izraeli csapás miatt, emiatt izraeli külügyminiszter legutóbb csak 2007-ben látogatott Törökországba.
2013 márciusában Tel-Aviv bocsánatot kért Ankarától a török flottillára mért izraeli csapásért, amivel utat nyitott a kétoldalú kapcsolatok normalizálása felé.
Mevlüt Cavusoglu májusban látogatott Izraelbe, ahol találkozott akkori hivatali partnerével, Jair Lapiddal is. A felek ekkor tárgyaltak az izraeli légitársaságok törökországi útjainak, valamint a gazdasági vegyesbizottság munkájának az újraindításáról.