Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) által támogatott közös nyomozás eredményeként sikerült felszámolni egy nagyszabású, 38 millió eurós csalásban részt vevő francia-izraeli bűnszövetkezetet – tájékoztatott csütörtökön az Europol.
A francia és izraeli állampolgárokból álló bűnszervezet franciaországi székhelyű vállalatokat célzott meg. 2021 december elején az egyik gyanúsított egy, az északkelet-franciaországi Haute-Marne megyében található, kohászati tevékenységre szakosodott vállalat vezérigazgatójának adta ki magát. Arra kérte a cég könyvelőjét, hogy sürgősen utaljon át 300 ezer eurót egy magyarországi bankba. A csalást néhány nappal később fedezték fel, amikor a könyvelő – abban a hiszemben, hogy a vállalat vezérigazgatójának nevében jár el –, megpróbált külföldre utalni 500 ezer eurót. A vállalat feljelentést tett, és a nyomozók ezt követően megállapították, hogy az állítólagos vezérigazgató hívása egy izraeli számról érkezett.
Ugyancsak 2021 decemberében egy párizsi székhelyű ingatlanfejlesztő hasonló ügyről tett bejelentést, azonban a kár ebben az esetben jóval jelentősebb volt. A csalás elkövetéséhez a gyanúsítottak ügyvédeknek, pénzügyi tanácsadóknak adták ki magukat, azt állítva, hogy egy ismert francia könyvelőcégnek dolgoznak. A szélhámosok – miután elnyerték az áldozat bizalmát – csaknem 38 millió eurót csaltak ki a cégtől néhány nap alatt. Egy már létező pénzmosási rendszer segítségével ezeket a pénzösszegeket különböző európai országokba, majd Kínába, végül pedig Izraelbe utalták át. A két csalás közötti kapcsolatot a hatóságok 2022 januárjában állapították meg.
A bűnbandát felszámoló, Franciaország által vezetett rendőrségi műveletben mások mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság is részt vett. Az akció eredményeként a bűnszervezet fejét és két társát Izraelben, további hat gyanúsítottat Franciaországban tartóztattak le. Az akció során 5,5 millió eurót zároltak, illetve nagy értékű járműveket és elektronikus berendezéseket foglaltak le a hatóságok.