Ma reggel a Siratófalnál voltam, a Fal Asszonyai (vagy Siratófal Női) Ros Hodes imáján. A korlátok, a rendészek, a rendőrség, a határőrség, a megafonok, a parancsok, az ellenőrzések, a felhalmozódott biztonsági intézkedések méretei, csak hogy néhány tucat nő biztonságban tudjon imádkozni, másrészt, hogy – ne adj isten – ne olvassanak fel a Tórából, ijesztő.
Azok kedvéért, akik nem ismernék a helyzetet: a Siratófal rendészei a bejáratnál ellenőrzik a nők táskáit, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy senki nem rejteget Tóratekercset, amiből aztán olvashatna a falnál. Ez a veszély: zsidó nő a Tórából olvas. A Kotel rabbija számára ez tűrhetetlen. És Izrael Állam támogatja őt ebben.
Gilad Karib kneszet-képviselő megjelent a helyszínen, hogy kifejezze támogatását, de ultraortodox fiatalok állták el az útját. Nem engedték a fal közelébe. Kiáltozások, füttyök, átkok hallatszottak minden oldalról. Sokszor voltam Ros Hodes imán, de ezúttal volt valami új: az ultraortodox zajongókat láthatóan hatalmába kerítette az uralom érzése. Határozottan közölték: “Győztünk, takarodjatok innen! Gondoskodunk róla, hogy többé ne lehessetek itt.”
Elkaptam egy-egy beszélgetést néhány hangoskodóval. Volt, akivel lehetett beszélgetni. Örültem az érdemi szóváltásoknak. Mások a fülembe kiabáltak. Azt mondták, hogy nem vagyok zsidó, nincs jogunk a Nyugati Falnál imádkozni, hogy Isten mindannyiunkat meg fog büntetni. És hogy vesztettünk. És hogy nincs többé esélyünk.
A Nyugati Fal – mint az ország kicsiben. Vallási kényszer, bunkóság, mások jogainak alapvető tiszteletben tartásának hiánya. Nyertünk, takarodjatok innen.
