A kneszet megszavazta a 2005-ös kitelepítés visszavonását Szamáriában

telepes haz ciszjordaniaban
Ciszjordániai "előretolt helyőrség" típusú telep

Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta a telepeseket 2005-ben Ciszjordánia északi részéből kitelepítő törvény visszavonását – jelentette a helyi média kedden.

A végső szavazáson 31:18 arányban elfogadták annak a törvénynek a visszavonását, amely alapján 2005-ben kitelepítettek négy telepesfalut Ciszjordánia északi részéből, Szamáriából.

Az indítványt támogatta több, az ellenzékhez tartozó jobboldali képviselő is.

Az új törvény alapján az Ariel Saron miniszterelnök idején Észak-Ciszjordániában felszámolt Homes, Ganim, Kadim és Sanur telepesfalvak területére elvileg visszatérhetnek az izraeliek.

Az új törvény életbe lépéséhez a továbbiakban az izraeli hadsereg központi parancsnokságának is engedélyeznie kell az izraeli állampolgárok visszaköltözését. Ha ez megtörténik, az egykori kitelepítési törvény hatályon kívül helyezése megerősíti a koalíció azon erőfeszítéseit, hogy legalizálják a jelenleg Homes helyén létesített törvénytelen előőrsöt és az ott épült jesivát, amelyet 2005 óta többször is megpróbáltak helyreállítani a jobboldali telepesek.

Homes a legfelsőbb bíróság határozata szerint palesztin magánterületen épült, legalizálásához az izraeliekre vonatkozó helyi beutazási korlátozások visszavonása is szükséges, melyről szintén a katonai hatóságok döntenek. 2005 nyarán, Ariel Saron miniszterelnöksége idején, Izrael felszámolta összes települését a Gázai övezetben, és négy telepesfalut Ciszjordánia északi részén.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.