Vissza a jövőbe – legyen ez a következő két hét mottója. Percre pontosan ennyi van hátra peszahig, a nagy leállásig, amelyhez egyedül a karácsonyi szünet hasonlítható. Szűk két hét maradt a nagytakarításra a fejemben és a lakásban, hogy tiszta lappal kezdődhessen az ünnep. Első lépésként a pszichológusommal fogok találkozni jövő hét pénteken. Mióta megvan az időpont, úgy érzem magam, mint a Práter óriáskerekén: egy-egy másodpercre legfölül és legalul, de leginkább folyamatosan e két végpont között, állandó mozgásban. Mit tegyek, ha csak mozgás közben érzem jól magam, minél erősebben izzadok, annál jobban? Áramfejlesztőt kéne magamra kötnöm, hogy ne a levegőbe menjen a sok kitermelt energia.
Ratey könyvét olvasom, Ha-nicoc (Spark az eredeti címe), amelyben arról ír, hogy a testmozgás funkciója elsősorban nem a test, hanem agy fejlesztése, és meggyőző példákkal igazolja, hogy mi mindent kezelhetünk mozgással: memóriazavart, depressziót, addikciót, agressziót satöbbi. Az edzéssel töltött óráim új értelmet nyernek, a tudomány engem igazol, egy a baj: Ratey reggeli és nem esti testmozgásról beszél. Ha figyelemzavaros vagy, kezdd futással vagy más aerob mozgással a napodat, így a félórás edzés utáni másfél órában jól fog működni az agyad, a ritalint csak azután kell beszedni. Ratey arról nem ír, hogy mi történik az aggyal az esti edzés után. Tapasztalatból tudom, hogy nem sok jó.
Vasárnap kipihenten érkezem a dojóba este fél kilenckor, ezért a két órás edzés után még van energiám a többiekkel maradni az afterpartyra. Körülölel az edzőtársak szeretete, Dov, az edzőnk is megnyílik, „Mindig ugyanabba a gödörbe esünk bele, aztán idővel rájövünk, hogy az is gödör volt, amiről nem is gondoltuk”, szeretik az izraeliek a gödör-metaforát, bor, talán a sok építkezés vagy a nagyvárosokban az autóúton hirtelen megnyíló aszfalt miatt. Dov elmélete szerint az edzés és mellékterméke, az elvégzett lelki munka nyeresége, hogy más emberként érünk a következő gödörhöz, és kisebbet esünk, mint elsőre. „Egy éve kuksolok a gödörben”, mondom nekik hirtelen, lassan éjjel fél tizenkettő van. Ratey kutatása alapján még tart az edzés hatása, igaz, az agy pörgését a többiek alkohollal lassítják, én viszont nem iszom, mert ha ezt tenném, hajnalig sem tudnék elaludni. Joel kontráz, „Én is”. Nem lehet hat férfi mellett lelki munkába kezdeni, ezért máskorra halasztom a kérdezősködést.
Valami van a levegőben. A jeruzsálemi háztartások többségében ilyenkor már zajlik a peszahi takarítás és a tervezgetés, ki, kivel, hogyan, mikor és mit csinál az ünnep nyolc napján. Drorral nem látunk ennyire a jövőbe, más a prioritás, egyelőre Rafi pénteki négercsókjait kell megvennünk, ami Izraelben szezonális édesség és csak télen kapható, amikor nem olvad el a pulton. És persze nem így hívják, ennél mi prűdebbek vagyunk, a héber név a krembo, „krémes”, pillecukor csokimázzal leöntve. Rafin a sor, hogy édességet vigyen pénteken a suliba az osztálynak, mintha hiányozna a gyerekek életéből a cukor, és ő éppen ezt az édességet akarja bevinni, azon a héten, amikor az utolsókat rúgja a tél, és a krembo elfogy az üzletekből.
A peszahi készülődés egyelőre kimerül a zoknisfiókok rendrakásában, amit Dror vezényel le a gyerekekkel, én hamar kiszállok a versenyből. Dror egyre finomodó osztályozási rendszerrel dolgozik és csoportosíttatja a gyerekekkel a három fiókból az ágyra kiöntött felemás zoknikat, hogy végre megtalálják a párjukat, és ne reggel kelljen a közel hasonló színű zoknikkal variálni. Négyünk közül hárman ugyanazokat a zoknikat hordjuk, csak Nadavnak van saját zoknija, de sosem egyforma.
Dror nyomására elkezdtük a bilire szoktatást, Rafi kétéves korában szobatiszta volt, Nadav ehhez képest a fasorban sincs, de hát fasor sincs. Múlt héten, miután először pisilt a bilibe, felállt, majd kiöntötte a bili tartalmát a nappaliban, még szerencse, hogy a szőnyeg éppen a tisztítóban volt. Nemsokára születésnapja lesz az oviban és a parkban; három éves lesz a kisfiam, aki már nem is olyan kicsi. Az óvónő kedden azzal fogad, hogy ma sírt az oviban, mert elfogyott a kuszkusz. „Jellemző” – mondom az óvónőnek. „Nadav szereti a hasát”, ohev et ha-beten selo, aztán az óvónő reakciójából látom, hogy ilyen mondat nincs héberül, kis késéssel elérti mégis, „igen, Nadav szeret enni”.
Szombaton üresek a medencék Ein Fashában, a Ramadan és a szombat együtt megteszi a hatását. Kényelmesen úszom a Holt-tenger melletti édesvízű oázisban, kicsit csöpög az eső, augusztus végi balatoni hangulat, mintha vége volna a nyárnak, és mi volnánk az utolsó fürdővendégek. A következő hét még a tavaszé, aztán áprilisban kezdődhet a nyár.
