Március 26-án, vasárnap Bibi menesztette a hatalom és az igazságszolgáltatás viszonyát felborító törvénycsomaggal szemben kritikát megfogalmazó védelmi miniszterét. Este a konyhában hallgatom a híreket, és a nagypolitika árnyékában sütöm Nadav tortáját nagy svunggal, hogy ne késsek el az edzésről.
Másnap szokatlanul frissen ébredek a hosszúra nyúlt edzés után, „Na, ma is felkelt a Nap” – mondom Drornak reggel a tüntetések hosszú éjszakájára utalva. Nagy nap elé nézünk. Kezdetnek mindjárt ott van Nadav születésnapja az oviban, ahová ma együtt kísérjük el Drorral. Visszük a tortát, a gyertyákkal, lufikkal és fényképekkel együtt, és ha már így együtt vagyunk, bepótoljuk a nyolcadik házassági évfordulónkat is, elbuszozunk a belvárosba és beülünk a Kadoshba. Sajnos bereggeliztem az otthoni tortából, így nem eszem semmit a város legjobb kávéházában, marad a kamillatea. Negyven percet töltünk együtt Drorral a munka előtt, mindig így kéne kezdeni a napot.
Hazafelé a Reshet Bet közvetítését hallgatom a buszon. Délelőtt tíz órakor a szakszervezetek kihirdetik az országos sztrájkot. Eljött az állami és a magánszektor összefogásának történelmi pillanata, mondja a szpíker, hát, ha történelem, akkor nem kapcsolom ki a rádiót a home office-ban sem. Yoav Krakovskyval és Shaul Amsterdamskyval töltöm a délelőttöt, ezen a csatornán mindenki askenázi? Talán a meginterjúvolt politikusok közül beesik majd egy mizrahi, és valóban, nem is kell sokáig várnom erre. Eli Ravivo jelentkezik be a műsorba telefonon. A Likud politikusa azt ajánlja, hogy Bibi beszélje meg a dolgot az Örökkévalóval, hogy olyan döntést hozhasson, ami a nép minden tagjának javát szolgálja. Bibinek valóban szüksége lesz most fentről a hátszélre, hogy túlélje ezt a napot, amelyen a sztrájk jegyében nem szállnak fel a repülők a Ben Gurion repülőtérről, a bevásárlóközpontok zárva, és Tel-Avivban és Jeruzsálemben egyre több tüntető várja, hogy vége legyen a törvénykezési reformba csomagolt hatalomtechnikai játszmáknak. A szpíker az események hevében levonja a következtetést: mégsem vagyunk Magyarország. Nem vitatkozom vele. Este negyed kilenckor fog kiderülni, hogy mindketten tévedtünk. Hiába hittük, nem vagyunk különbek mégsem.
„Lángokban az ország, és te szerelmeskedsz?” – Dror nem tud mit válaszolni, különösen, hogy én húztam be őt az ágyba. „Még van egy kis időm, gyere már, hát miért jöttél haza ma korán a munkából, ha nem ezért.” Gazdag a szerelmi életünk, nincsen panasz. Elválunk, majd Rafiért biciklizem, akivel átgurulok a Knesszethez, ha már történelem, akkor a fiam is részesüljön belőle, lesz miről mesélni az állampolgársági ismeretek órán. Nézelődünk kicsit, vidám a hangulat, legalább zászlónk lenne, de nincs. Rafi szerint Bibi túl sokáig uralkodott már, ezért kell hazamennie (értsd: lemondania), megvolt a lecke, indulunk haza, kell egy óra pihenés a mászófal-szakkör előtt, ahová már autóval megyünk. Fél füllel hallom egy szülőtől, hogy Bibi nyolc órakor fog beszédet tartani. Nyolc óra tízre világossá válik, hogy a forradalom elmarad, a sztrájknak vége, Bibi tenyeréből eszik az ország. Kezdődhet a nemzeti konzultáció, gondolja az ellenzék, majd nyilván összeül az alkotmányozó nemzetgyűlés, ahová őket is várják a javaslataikkal, és ahol majd minden törvényt egyenként jól átbeszélnek. Tárgyalni fognak, de nagyon-nagyon óvatosan. Ganzon és Lapidon nem segít a magyar háttér, az absztrakció és önreflexió nem az erősségük, besétáltak a csapdába megint.
Nem tud befejeződni ez a nap, kilencre várjuk a lakás tulajdonosait, a szemben lévő lakásban lakó házaspárt, hogy aláírjuk a jövő évi szerződést. A nagy esemény előtt négyen összekapjuk a lakást, és lezavarjuk a peszahi nagytakarítást egy óra alatt. Dror rezignáltan tudomásul veszi, hogy egyedül hagyom a tulajokkal, mert Nirrel megyek sétálni Abu Torba, kell a változatosság. Mire tízre hazaérek, a szerződés aláírva, de a két gyerek még ébren, fél óra meló megnyugtatni őket.
Péntekre elfogynak az illúziók. Csupasz lélekkel ülök a pszichológusommal szemben, aki éles késekkel dolgozik. Ha kérdez, meg kell állnom a beszédben. Ide nem elég kész narratívával érkezni, a kérdésekre is válaszolni kell. „Oren miatt vagy itt?”, jaj, sok lesz ez nekem, „Mit akarsz tőle?”, nem fog ez menni ma, „Ő mit érez irántad?”, kihez fussak tanácsért. A beszélgetés alatt eldől, hogy a kezemben a sorsom, vagyis én döntöm el, mi lesz. Váratlan empowerment, erre nem számítottam. Gyorsan kikötöm, hogy nem fogok jönni minden héten, és megkönnyebbülök, hogy csak az ünnep után tudunk újra találkozni. Addig még sok víz fog lefolyni a Jordánon, ámen.
