Úgy tartja a hagyomány, hogy a kivonulást követő hetedik napon vált ketté a tenger. Ezért a peszach utolsó napján tartott ünnepi lakomát egyes haszid irányzatok a messiás vacsorájának hívják. Ezen a napon vált ketté a tenger, ezen a napon szabadult meg Izrael népe végleg a rabszolgaságból.
A mai, megosztott Izrael is a megváltást jelentő szabadság kiteljesedésére vágyik. Az izraeliek egy része messiási várakozásában a vallásjog győzelmét várja, szabadulást a szekuláris bíróság korlátaitól. Nagy Izraelt szeretnének, esetleg Harmadik Templomot. Az izraeliek másik része a demokratikus jogállam egyik alapvető elemét megtestesítő független bíróságtól, esetleg egy törvény előtti egyenlőséget garantáló Alkotmány megalkotásától várja az igazi szabadságot.
Végső soron négy fő kimenete lehet ennek az egymásnak feszülésnek. Győz az egyik tábor, vagy győz a másik, vagy egyik sem, vagy mindkettő győz. E négy kimenet közül három elfogadhatatlan a nagy többség számára, egy pedig (a win-win) nehezen értelmezhető.
Pedig ez utóbbi kimenet az egyedüli, ami tényleg szélesebb körű szabadságot hozhat a mostaninál.
És nem is olyan nehéz elképzelni, ha egy föderációs berendezkedésű Izraelre gondolunk. Ahol a bölcsen körülhatárolt kantonok széleskörű autonómiával bírnak, de – az USA tagállamai mintájára – egy szövetségi állam alá tagolódva teljesednek ki.
Vajon minek nagyobb az esélye: a tenger kettéválásának, vagy a föderációs Izraelnek?
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
