Patai József könyve megpróbálta feltérképezni Herzl életét. Írása személyes hangvételű, az Osztrák–Magyar Monarchiában élő budapesti lakost állítja a biográfia középpontjába, és Herzl életének rejtett dimenzióit igyekszik bemutatni.
Az életrajz elején Patai leszögezi, hogy nagy feladatra vállalkozik:
Már annyira történeti távlatokban lebeg [Herzl szelleme], hogy szinte végtelen messzeségben jelenik meg, mintha régi korok és századok trónusáról tekintene le reánk. Pedig ha a halál nem szakítja félbe oly tragikus fiatalon az életét, csak nemrég, 1930. május 2-án ünnepelte volna hetvenedik születésnapját. És hol van még a másfél jóbel 1 jubileuma, és hol a zsoltáros ígéretnek, az erő emberének nyolcvanadik esztendeje?
Patai először Herzl családjának helyzetét írja le: azt a közeget, amelyben Herzl felnőtt. A család története nem más, mint a budapesti zsidóság ismert útja. Herzl anyjától megtanulta, hogy szeresse és tisztelje szüleit és a költészetet, hogy mindig jószívű és udvarias legyen. Apjától pedig rendíthetetlen optimizmusát örökölte, hiszen nem ingatták meg az élet viharai és nehézségei. Jókedve akkor sem hagyta cserben, ha olykor-olykor nem járt sikerrel.
Patai megállapítja, hogy Herzlt már fiatalon is érdekelte a zsidóságnak a környező társadalomban betöltött, megvetéssel és gyűlölettel átitatott helyzete. Ha reáliskolai vagy később az evangélikus gimnáziumba járó osztálytársai arra vetemedtek, hogy a zsidókat szapulják, ez a „nyurga, fekete zsidó gyerek” fölpattant, és a bántalmazott védelmére kelt, „mindig finom formában, megközelíthetetlen tiszta vértezetben”.
Patai arról ír, hogy Herzl már kora ifjúságában megismerkedett a zsidógyűlölettel, és különösen az antiszemita irodalommal. Mivel az antiszemita megnyilvánulások ekkoriban gombamód szaporodtak Európában, Herzl érdeklődése a zsidókérdés megoldása felé fordult. Dühring könyve, A zsidókérdés nagy hatást tett rá, és megírta az Új gettó című színdarabját, amelynek középpontjában épp ez a kérdés áll.
Más életrajzírókhoz hasonlóan Patai is felteszi a kérdést, miként hatott Herzlre a Dreyfus-per. Patai a hangsúlyt a bírósági ítéletre helyezi, valamint arra, hogy miként reagált a párizsi tömeg, amikor Dreyfust nyilvánosan lefokozták.
„Halál a zsidókra!” – zúgta a tüntető tömeg. A csőcselék ordítása behatolt Herzl dolgozószobájába. Mint az éjszakai jajkiáltás a mainzi Mózeshez… Vagy egy lépéssel tovább haladt, mint amaz ős Mózes, és „látá, egy egyiptomi férfiú üt egy héber férfiút testvérei közül. És fordula erre és arra, és látá, hogy nincs ember sehol…” Lehetséges-e? Eddig csak szellemes szólamokkal dobálóztak a zsidók ellen a Palais Bourbonban. Következhet-e kőzápor és pogrompuska is Párizsban?
Sok más újságíróhoz hasonlóan Herzlt is magával sodorta a tömeg a bíróság üléstermébe. És 1895. január 5-én Herzl is szemtanúja volt annak a történelmi léptékű megaláztatásnak, amely a francia hadsereg egyszerű, apró termetű kapitányát sújtotta. A párizsi katonai akadémia előtti téren ötezer baka, tiszt és bámészkodó tömeg gyűlt össze. Majd dobpergés és fegyvercsörgés közepette letépték Dreyfus válláról a rangjelzést. A tömeg üdvrivalgásban tört ki. A dobok robajába, a harsonák zengésébe a csőcselék örömtől részeg kiáltása vegyült. „Az írás embere hirtelen átalakult a tett emberévé. Lázasan, szinte öntudatlanul ontja magából a jegyzeteket a Judenstaathoz. A ‘bazaltömb’ helyett valami sokkal nagyobb tör fel a lelkéből.”
A folytatásban Patai bemutatja Herzl politikusi és közéleti tevékenységét, és kiemel néhány kulcsfontosságú gondolatot. 1896 januárjának végén Herzl nyomdába adta kéziratát. A könyv címe Der Judenstaat (A zsidó állam). Művének Herzl kissé homályos alcímet is adott (A zsidókérdés modern megoldásának kísérlete), mintha zavarba akarná hozni olvasóit; mintha csak meg akarná tudni, mit gondolnak.
A Judenstaat végre megszületett. Világrajöttét hosszú, fájdalmas vajúdások előzték meg, mint minden megváltó gondolatot. De amikor 1896. február 14-e este Herzl szobájába hozták az első könyvköteget, nem történt meg a bibliai csoda, mint a gyermek Mózes születésekor: „és látá az anya, íme, jó – mert megtelt a ház világossággal”. Herzl megrendült a földön heverő brosúraköteg láttára. Szimbólum ez. „A kocka eldőlt. Életem most új fordulatot vesz talán.” Már nem lehet többé az újszülöttet rejtegetni.
Herzl életének hajója kifutott a kikötőből, felkapták a hullámok, az áramlat új horizontok felé sodorta, feltartóztathatatlanul közeledtek új szelek, új viharok. Meglovagolta a hullámokat, kiáltása elhatolt az emberekhez, felszította a szíveket, a könyvesboltok széles kirakatablakai mögül felharsant a kiáltása, és a zsidók szíve talán megérti őt. De vajon meghallják-e a kiáltását? Kétség és elkeseredés marcangolta. „De néhány napi kínos feszültség után jön a megkönnyebbülés. A visszaeszmélés a történeti elhivatásra. Meg kell kezdeni a nagy utat a magasságok felé.”
Az első cionista kongresszuson egybeforrt a zsidóság sokszólamú panaszdala. Itt-ott felhangzottak ugyan korábban is keserves, újfajta kiáltások, amelyek a zsidó nép büszkeségét, megalázó helyzetét tették szóvá, de mindig hiányzott belőlük az az erő, amely felidézte volna a zsidó nép múltját, történelmi értékeit. Ezért a korábbi panaszdalokat elnyelte a népek sirámának általános zsivaja. A kongresszuson azonban a világ népeinek színe elé léptek a száműzetésben élő zsidóság képviselői. Előálltak, hogy elmondják követeléseiket, hogy elpanaszolják a szörnyű elnyomást, ami így vagy úgy a zsidó közösség minden rétegét sújtotta. A kongresszus nyíltan kifejezte a zsidó közösség vágyát a megváltásra:
„Nép, amely fel akar emelkedni lealázottságából, csak a saját erejében bízhat.” A kongresszus lesz az első lépés, amely a zsidó népet kiemeli politikai passzivitásából, és rátereli arra az útra, ahol önmagán segíthet. […] A zsidók első gyűlése Titus óta. Ünnepi hangulatban ölelik át egymást távoli testvérek, és az elfelejtett héber köszöntés zeng az ajkakon: „Salom.” Béke! […] Herzl nem bír szóhoz jutni. Alig kezd beszélni, gesztusainak szépsége, személyének varázsa, szavának mély csengése magával ragadja a híveket […]. Mintha a sok ezer éves álom menne teljesedésbe, és a Messiás látomása ragadná el a lelkeket.
Az első cionista kongresszus legfontosabb eredménye az volt, hogy haladéktalanul megkezdődhetett a politikai munka, és a zsidó állam felépítéséhez szükséges feltételek megteremtése. A kongresszuson az új generáció és a konzervatívabb zsidók között is létrejött a kompromisszum. A két csoport anélkül kezdhetett bele a közös munkába, hogy bármelyiknek fel kellett volna adnia elveit. A cionista hitvallás olyan eszme, amely teret ad a zsidó nemzeti érzés kibontakozásának és megerősödésének – olvassuk Patai könyvében. A cionizmus miatt senkinek nem kell lemondania hagyományos politikai meggyőződéséről. A mozgalom épp arra törekszik, hogy a különböző elveket elmélyítse, és zsidó tartalommal töltse meg. A cionizmus nem akar gyors, ártalmas reményeket ébreszteni, és tartózkodik minden titkos szervezkedéstől. A zsidókérdés megoldására és az azzal kapcsolatos javaslatok nyilvános megtárgyalására törekszik. Kizárólag a világ népeinekbiztos jogrendjére, a (szükség esetén háttérbe szoruló) kompromisszumkészségre és a fokozott türelem alapjaira épülő zsidó letelepedésre törekszik. Ugyanakkor biztosítékokra és szilárd alapokra is szüksége van. A zsidók palesztinai bevándorlása az ott élő keresztények helyzetének javulását is jelentheti, és Erec minden lakójának elhozhatja a kultúra és a jólét áldásait. Természetesen nincs szó minden zsidó kivándorlásáról. Azok, akik hajlandók vagy képesek asszimilálódni, választott hazájukban maradnak.
Az életrajzot Patai Herzl Tivadar fiának, Hansnak szóló utolsó szavaival zárja: „Testvéreid szét vannak szórva az egész világon, ha akarod, megtalálod őket. Én is megtaláltam, mert kerestem őket. Gondolj reá, és ne felejtsd el, hogy népednek szüksége van egészséges fiatal erőkre, és te vagy a Herzl név örököse.”
Héberből fordította Kelenhegyi Andor
A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com
Feldstein Ariel történészprofesszor. Kutatási területe a cionizmus története, a kollektív emlékezet Izrael Állam első éveiben. Könyvei és tanulmányai a cionista ideológiával, az erec-izraeli jisuvval, Izrael Állam és a diaszpóra kapcsolatával, David Ben-Gurion politikájával, Herzl Tivadar emlékezetével foglalkoznak. A miniszterelnök díjával tüntették ki.
