A 7ed7ország nem blöff a címben!
1-2. A Felicija Blumenthal Központ nemzetközi fesztiválján egy litván énekegyüttes és a japán taiko dobzenekar vendégeskedik majd.
3. A Koppel/Colley/Blade jazztrió és a Brazzaville popduó az USA-ból érkezik majd.
A Backstreet Boysról nem is beszélve…
4. Belga black metal vendég az Ancient Rites.
5. A raggae egyenesen Jamaikából jön: Admiral Tibet.
6. Az electro-wave-rock pedig olasz import, a Talk To Her zenekar.
És a hetedik:
Az Izraeli Filharmonikusokat német karmester vezényli majd – Karl-Heinz Steffens –, de ez már az első egész hétre szóló ajánlat:
Ravelről nem a pajkos szó ugrik be elsőnek, és nem a „Lúdanyó meséi” vagy a „Pásztoróra” a legismertebb műve. Pedig ugyanolyan fantasztikus muzsika mindkettő, mint a híres darabjai.
A „Pásztoróra” című kisopera ráadásul még színháznak is nagyszerű.
Ezt most az Izraeli Filharmonikus Zenekar be is bizonyítja. Karl-Heinz Steffens német karmester vezényli majd a félszcenírozott operát. Ez azt jelenti, hogy az énekesek el is játsszák a kikapós órásné és a szeretői sikamlós történetét, persze a koncertpódiumon a zenekar előtti térben.
A szólistákat nem sorolom fel (kattints ide!), csak az előadások dátumait:
május 6. szombat
május 7. vasárnap
május 10. szerda
május 11. csütörtök
május 13. szombat
Tel Aviv Kultúrcsarnok
Charles Bronfman Auditorium
Egy előadásra Haifára is kirándul az Izraeli Filharmonikus Zenekar:
május 9. kedd
Rappaport Auditorium, Haifa.
>>
24 éve Annette Celine alapította édesanyja – a kiváló zongoraművész – emlékére a Felicja Blumental Zenei Fesztivált.
Ez a legrégebben működő zenei fesztivál ma Izraelben.
A Felicja Blumental Zenei Központ a rendezvény gazdája, de ahogy 1999 óta mindig, a Tel-Avivi Művészeti Múzeum a helyszín.
Hétfőtől szombatig, a klasszikus muzsikától a jazzig, a kortárs zenétől a reneszánszig tart a fesztivál.
Kicsipkedek néhány programot, aki pedig mindenre kíváncsi, kattintson ide!
Ha már a vendégek jegyében áll ez a hét, akkor itt a Felicja Blumental Zenei Fesztiválon is hadd ajánljak egy külföldi – egy litván – vendéget, a „Late Junction” című koncertet szerdán.
Egy vokálegyüttes, akik a kankles nevű litván húros hangszerrel kísérve posztmodern kollázst építenek a középkori balladákból, a kortárs minimalizmusból, népzenéből és barokk áriákból.
Az énekes David Adam Moor (bariton) Schubert: „Téli utazás” című dalciklusához egy videokuliszát álmodott, és az a multimédiás koncert most életre kel itt a Tel-Avivi Művészeti Múzeumban a FBMC nemzetközi zenei fesztiválján.
Csütörtök este.
A gyerekekre, családokra is gondolt a fesztivál.
Pénteken 15.00-kor a Múzeum Szoborparkjában a pajkos, komolytalan komolyzenei koncertjeiről ismert Jerusalem Street Orchestra muzsikál majd Mozarttól a Beatlesig fűzött programmal a családoknak.
Induljon a 7ed7 májusi hét: május 7.
május 7. VASÁRNAP
Jó a hetet egy olyen zenekarral kezdeni, mint az Alon Farber Hagiga.
Hat jazzmuzsikus, akik húsz együtt muzsikált év és 5 lemez után is friss és nagyon kellemes easy listening jazzt játszanak.
Alon Farber – szoprán és altszaxofon
Yonatan Cohen – tenorszaxofon, fuvola és klarinét
Oded Meir – harsona
Katia Toobol – zongora
Assaf Hakimi – basszusgitár
Roy Oliel – dob
Latin, marokkói, swing, funk és rock reflexiókból összerakott – nagyon jól összerakott! – muzsika ez.
Az ünneplés (HaGiga) vasárnap lesz Pardes Hana-Karkurban a Nahal Memorialban (HaYam út).
Vendégük is lesz
Sherry Zak Levy énekesnő
Alon Farber Hagiga Sextet
A hét első napján máris egy vendéget kell bejelentenem, illetve hármat:
Benjamin Koppel – szaxofon
Scott Colley – bőgő
Brian Blade – dob,
ők a KCB Collective.
All-star triónak azt nevezik, amelynek mindhárom tagja sztár-zenekarokban játszott korábban. Ők hárman Jack DeJohnette, Herbie Hancock, Chick Corea, Wayne Shorter Peter Erskine zenekaraiból érkeztek és megalakították a Koppel/Colley/Blade triót.
Nem tudnám őket stílushoz kötni. Kreatív együtt muzsikálásuk a lírai daraboktól a rock dinamikákig mindent magába olvaszt. Az improvizációik eredetisége, játékossága, izgalma a jazz élvonalába emeli őket. A Koppel/Colley/Bladetrió európai turnéja végén látogat el hozzánk.
A helyszín: The Zone, vasárnap.
Bármelyik videójukat tenném ide, az csak egy szelet volna abból a gazdagságból, amit a Koppel/Colley/Blade Collective muzsikája jelent…
május 8. HÉTFŐ
Hétfőre is jut egy külföldi sztárfellépő, az Ancient Rites zenekar.
A belga black metal banda 30 éve nyomja már. Szépen beleillenek abba a metál vendégseregbe, akik rendszeresen járnak Izraelbe, mert komoly rajongótáboruk van itt.
De az Ancient Rites éppen 22 éve járt Izraelben, a mai metálgyerekek nem is éltek még akkor… Szóval van mit bepótolniuk. Mi, vén rockerek meg tartsunk velük!
Gagarin, hétfő.
Lag Ba’omer – egy ősi rítus – napján Ancient Rites.
Aki pedig inkább friss hazai rockra vágyik, annak egy három zenekaros bulit javaslok a Levontin7-ben.
Az apropó egy új single lemez a The Joker, The Monk & The Fool zenekartól, ők olyan régi vágású metálzenekar, akik lassú balladákat is játszanak…
Az előzenekar az Adrian’s Flower Shop, is inkább a progrock, a pszihedelia világa.
A közös ajánló spothoz egy zúzósabb dalt választottak.
Én viszont inkább a harmadik fellépő a Bish Bash a 80-as éveket idéző art-rockját bírom…
Levontin7, hétfő.
május 9. KEDD
Keddre is jut majd egy külföldi vendég, a Brazzaville.
Nevük Kongó fővárosa, de ennek ellenére az USA-ból, Los Angelesből érkeznek.
Indi-duó dallamos, kellemes popos muzsika. Meggyőződésük hogy a világ egy gyönyörű hely, és az ő dolguk ezt az érzést megosztani a dalaikban.
Levontin7, kedd.
Kétsékeles kérdés egy popvetélkedőn, hogy melyik együttes dalait játssza vajon a The Sultans of Swing tribute zenekar.
Gray Yehud a helyszín, kedd az időpont, és a megfejtés: Dire Straits dalok.
május 10. SZERDA
Szerdán szóljon az igazi oldschool progrock!
Egy igazi oldschool helyen, az alter zene hallójáratában az Ozenben.
Bluesrockos ének, pszihedelikus gitárszólók, kemény lüktetés és dallamos hosszú kompozíciók.
Szerdán irány a Fül!
The Bench
május 11. CSÜTÖRTÖK
Nem tudom összefoglalni azt, ami a Florentin negyedben lesz majd csütörtökön.
Peremkultúra a peremkerületben.
Furcsa, különleges, alternatív installációk, felolvasások, filmvetítések, DJ setek, de ami a legfontosabb, élő koncertek a Levinsky piactól az Elifelet kertig. Az Elektromos Parktól a Florentindéli csücskéig.
Aki mindent tudni akar, az kattintson ide!
A fellépő zenekarok (a teljesség igénye nélkül):
Hila Ruah
Lama ani hay
Not on Tour
Vitrati
HaMifsaot
Shaman Shaman
Én a Not on Tour klipjét választottam a derűs karcos-kamaszos punkos feelingje miatt.
(A többi zenekar is ez a világ, talán Shaman-Shaman élőelektronikáját kivéve.)
Ti meg úgyis turnén lesztek, ha végigsétáltok a Florentin helyszínein, megnézni, hogy mulat a perem: Dél-Tel-Aviv.
>>
Tavaly, amikor ezt a nagyszerű produkciót először mutatta be a Revolution Orchestra, írtam ezt:
„A hangosfilm feltalálása előtt a mozgóképek szavak nélkül is el tudtak mesélni egy történetet, például Chaplin. Azóta mindent a dialógusokra bízunk…
Azóta nincs élő zene a mozikban. A némafilm korszakban mindig szólt a muzsika, minimum egy zongora, de volt, hogy egy egész szimfonikus zenekar.
Akkor most következzen egy rekonstrukció!
A 100 éves moziélményt hozza vissza néhány estére Revolution Orchestra.
Kinek van kedve megnézni az Aranylázat, úgy, hogy a Revolution Orchestra kiséri a filmet élőben?”
A Tel-Avivi Operában?
Csütörtök este?
A klipecskén még a tavalyi turné dátumai, de sebaj…
Ophir Kutielt azaz Kutimant a zenészt, producert, zeneszerzőt, video-művészt, stb. nem kell bemutatnom (sokszor megtettem már). A funk, a jazz, az elektronikus zene műfajai az ambienttől a dubon át a house-ig sőt az experimentalig, ehhez még néha etno ízek az afro beattől, az orientig, és persze a pszichedelikus rock ezek mind összeadva a Kutiman életmű. Hogy mi fér ebből egy koncertbe, és hogy kikből áll majd Jeruzsálemben a Tzoleletben (Yellow Submarine) a Kutiman Orchestra azt nem tudom, de biztosan nem fog csalódni, aki ezt a bulit választja csütörtökön.
>>
Admiral Tibet csak a beceneve, ahogy a Mr Reality is.
Vele a hetedhétországnyi vendéglistáról Jamaika lesz kipipálva. (És nem Tibet.)
Ebből már ki is találtátok, hogy raggae muzsikusról van szó, közelebbről egy dancehall énekesről, aki tudatos, elkötelezett szövegeiről híres, innen a Valóság Úr beceneve.
Dallamos, pörgős cucc, tánccipőbe gyertek a the Zone-ba, csütörtökön este.
Admiral Tibet
Nem találtam semmi etno zenét a hétre, erre befutott a D-One!
A jemeni diwan nem ülőalkalmatosság, hanem a jemeni zsidóság dalgyűjteményei, angol szófacsarással D-One.
Ez a neve Amitai Aricha zenei projekjének, ami többnyire egy trió: dob, basszus és ének.
Ez a szikár felállás áll a legközelebb a jemeni dalok eredeti előadásához, ahol az énekdallamot rendszerint csak egy gazdag, hipnotikus ritmus kísérte.
Jemeni soul!
Amitai Aricha előadása szinte alig tér el az évezredes tradícióktól mégis friss modern crossover muzsikának tűnik.
A jeruzsálemi Konföderációs Házban, csütörtökön.
>>
Az Elma Zenei Központ és Hotel Zichron Yakovban romantikus estére hív. Csütörtökre.
A műsor címe „Cigányóra”
Egy gyakran játszott Brahms kvartett, és egy elfelejtett késő-romantikus szerzőé Walter Rabl-é.
Asi Matathias – hegedű
Mark Sabah – brácsa
Zvi Pelser – csello
Victor Stanislavsky – zongora
A koncertet megismétlik Rehotvotban is.
Guriga le szombatig!
Ott lesz a klip is.
május 12. PÉNTEK
Együltő helyemben végighallgattam az olasz Talk to Her zenekar „Love will come again” című debütáló albumát.
Ha azok a szerelmek a 80-as évekből nem is térnek vissza, de a zenei hullám – a new vave – visszatért, ahogy hallom. A korai Depeche Mode, a Simple Minds óta nem hallottam ilyen éles, sötét, elektronikával átszínezett, a rock és a pop közé ügyesen belőtt zenét.
Nekem a 80-as évek alter házibuli hangulatát hozzák.
Ha ezekre indultál be anno te is, akkor pörögj újra, egy újra!
Az újszülötteknek pedig minden hullám új.
De a lényeg:
Pénteken 20.30-kor a tel-avivi Papaitoban (Salame 29.) élőben az olasz electro-wave-rock zenekar a Talk To Her játszik.
Ez a péntek ilyen „régi szerelmek” nap lesz, úgy látom.
Kamaszként beleszerettem egy „Ummagumma” című lemezbe, és ez az érzés ma is újra támad, ha meghallom.
A dupla albumon egy Pink Floyd nevű zenekar szerepelt, akiket akkor még a szomszédban lakó gimnazista nagyfiú is csak hírből ismert. (Később – miután a zenekar korai korszakának radikalizmusa alább hagyott – a zenekar világhírű lett, de nekem ma is az Ummagumma az igazi Pink Floyd.)
Ennek a lemeznek a címét ma egy izraeli tribute-zenekar viseli. Ők most egy fantasztikus show-ban ünneplik egy másik csodás Pink Floyd lemez, a „Dark Side of the Moon” 50. születésnapját.
A tel-avivi kikötőben a Reading 3-ban horgonyoznak le majd péntek délben 13.30-kor.
május 13. SZOMBAT
Mayu Shviro nevét az elmúlt években leírtam már egy tucatszor, mindig más és más formáció tagjaként a jazztől, a orient crossover muzsikákon át a kortárs zenéig.
Otthon van ezekben, de minden műfajban a szabadságot érezni a játékán.
És minden hangján hallani a klasszikus zenei képzést.
Most Mayu Shviro a saját szerzői invencióhoz keresett társakat a szombati koncerthez.
A jeruzsálemi Mazkeka a kisérletező kedvű művészeké is.
Mayu Shviro – cselló
Nur Bar Goren – ütőhangszerek
Meglepetés-vendéget is ígér, egy zongoristát.
Csak sejtem, hogy Shay Maestro lesz az, mert a korábbi koncertjein ő muzsikált Mayu Shviroval.
Mazkeka Jeruzsálem, szombat.
>>
Egy romantikus este Rehovoton is! Szombaton.
A Weitzman Intézet keményen részt vesz Rehovot zenei életében.
A Salle Auditoriumban rendszeresek a koncertek. Most egy zongorás kvartett játszik majd egy Brahms és egy Walter Rabl kvartettet az érett és a késő romantika korából.
Asi Matathias – hegedű
Mark Sabah – brácsa
Zvi Pelser – csello
Victor Stanislavsky– zongora
Asi Matathias és Victor Stanislavsky közös Brahms felvétele volt a legközelebbi találat.
Van valaki az olvasóim között, aki nem hallotta még azt a nevet, hogy Back Street Boys?
Hol volt az ezredfordulón, amikor a vízcsapból is a Back Street Boys jött Los Angelestől Budapestig, Tel-Avivtól Tokióig és vissza.
Egy mentsége lehet annak, hogy valaki nem ismeri az öt srácot (ma már öt urat), hogy nem élt még akkor. Bár ez gyenge alibi: a 13 toplistás daluk azóta is minden rádióban műsoron van, és a 130 millió eladott lemezt is hallgatja valaki otthon…
De most a hátsóutcai srácok itt vannak újra!
Rishon Lezion Live Park szombaton.
Muzsikás hetedhetet!
Ezzel a Back Street Boys bulival indul a szabadtéri szezon.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…