Izraeli légicsapás végzett egy páncéltörő rakétát kilőni készülő gázai osztaggal

Az izraeli hadsereg újabb légicsapással egy páncéltörő rakétát kilőni készülő osztaggal végzett kedd délután a Pajzs és nyíl hadműveletben – jelentette a helyi média.

A páncéltörő rakéták indítására készülő csoportot a Gázai övezet déli részén, Han-Junisznál találta el egy repülőgépről indított izraeli rakéta. A Palesztin Hatóság egészségügyi tisztviselői szerint ketten haltak meg az újabb támadásban, órákkal az Iszlám Dzsihád magas rangú vezetőinek meggyilkolása után.

Délután összeült Tel-Avivban a katonai főhadiszállás épületében az izraeli biztonságpolitikai kabinet a várható palesztin válaszok megvitatására, miután a grémium minisztereit előzőleg nem vonták be a hadművelet nyitócsapásáról szóló döntésbe.

„Ezen gyilkosok jelentős felelősséget viseltek azért, hogy Gázából rakétákat lőttek ki területeinkre, és a Júdeából és Szamáriából folyó terrortevékenységet irányították állampolgáraink ellen” – jelentette ki a megbeszélés elején Benjamin Netanjahu miniszterelnök a Pajzs és nyíl hadművelet kezdetéről, az Iszlám Dzsihád magas rangú parancsnokainak kedd hajnali kivégzéséről.

„Már a múlt héten, aznap, amikor rakétákat lőttek, a védelmi miniszterrel együtt elrendeltem, hogy készítsünk elő egy olyan hadműveletet a terrorista vezetők legyőzésére, amely valóban felszámolja a szervezet vezetését a Gázai övezetben” – mondta Netanjahu.

A Pajzs és nyíl hadműveletről szerdán megbeszélést folytat Netenjahuval a parlamenti ellenzék és a Van Jövő nevű centrista párt vezetője, Jair Lapid. A miniszterelnök várhatóan tájékoztatja majd a biztonsági helyzetről. A két legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Lapid, és a Nemzeti Tábort vezető Beni Ganz is teljes támogatásáról biztosította a kormányt a katonai csapásokkal kapcsolatban.

Kedden hajnalban tíz palesztin civil, köztük négy gyermek is életét vesztette az Iszlám Dzsihád három vezetőjének célzott kivégzésében. A civil halottak és sebesültek az Iszlám Dzsihád vezetőinek családtagjai vagy szomszédai voltak.

Izraelben kedden azt tekintik a legfontosabb kérdésnek, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet csatlakozik-e az Iszlám Dzsihád várható ellencsapásaihoz. „Gázai népünk legkiválóbbjainak véres és szörnyű meggyilkolása alattomos bűncselekmény, amely határozott választ fog kapni az egyesült ellenállási erőktől” – nyilatkozta kedd délután a Hamász külföldön élő politikai vezetője, Khaled Masal.

Izraelben attól tartanak, hogy több fronton is támadást intézhetnek az ország ellen. „Irán azon kísérletével foglalkozunk, hogy több helyszínen támadjon ellenünk, erre készülünk. Utasítottam az izraeli hadsereget és a biztonsági erőket, hogy szükség esetén készüljünk fel egy többfrontos hadjáratra. Szükség esetén meg tudjuk oldani” – mondta Netanjahu még a kabinet ülése előtt, arra utalva, hogy Libanonból, az északi határ mentén is támadást kezdhetnek Izrael ellen, ahogy ez néhány hete történt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.