Kisdöntő, a csalódottak rangadója, ezek a bronzmeccsek szinonímái a nagy tornákon.
Az argentínai “Mundialito” az, a 20 év alattiak világbajnoksága.
De csalódottságról szó sincs!
Az izraeli U20-as fiúk nemcsak hogy kijutottak, de továbbjutottak a csoportjukból, és a Brazilokat verve az elődöntőig meg sem álltak.
Itt Uruguay megállította válogatottunkat.
Így most bronzért játszhattunk Dél-Korea ellen.
Négy éve ez az ázsiai ország döntőt játszott, és ezüstérmesként tért haza…
Az első negyedórában U20as válogatottunk nehezen talált ellenszert koreaiak szervezett védelmére, de a 19. percben csak összejött a vezetés.
Edri beadására Binyamin érkezett középen, és a levegőben ollózva a koreai védők között gyönyörű gólt lőtt.
Izrael – Dél-Korea
1:0
Nem örülhettünk soká az előnynek, a koreai csapat három perc múlva 11-eshez jutott.
Lee nem hibázott:
1:1
A félidőig már nem változott az eredmény.
A második félidő 10. percében szinte megismétlődött az izraeli gól előtti helyzet: most Shibli beadását lőtte kapura Binyamin, de a kapu fölé szállt a labda.
Aztán Shibli szöglete után alakult ki tűzijáték a koreai kapu előtt. De gól sajnos nem született. Egy szép akció végén Senior betalált ugyan, de les volt.
Maradt a döntetlen, és hiába játszottunk a második félidőben végig fölényben, vészesen közeledett a hosszabbítás.
De két perccel később a 75. percben már nem volt lesen Senior, mikor a szélről Khalailitől érkező labdát kapásból a léc alá vágta.
Izrael – Dél-Korea
2:1
Korea szétesett, mi pedig gáláztunk: Khalali volt szemfüles egy szöglet után, közelről a koreai hálóba kotorta a labdát.
Izrael – Dél-Korea
3:1
Öt perc volt még hátra.
Ebbe még két izraeli helyzet fért bele.
Hét perc hosszabbítás.
Egy-két elkeseredett koreai roham…
És vége!
Izrael bronzérmes az U20-as Labdarúgó Világbajnokságon!
Sporttörténeti siker!
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…