Vannak alapelvek, amelyeket minden, magát függetlenként vagy közszolgálatiként meghatározó médiumnak be kellene tartania. Ilyen a pártatlanság, az elfogulatlanság és a hiteles tájékoztatás elve. Ezeket a média alapműveként forgatott BBC etikai alapelvek is részletesen is foglalkoznak. Éppen ezért szomorú és felháborító, amikor éppen, hogy a BBC szegi meg ezek mindegyikét, egyszerre.
A dzsenini műveletekről lehet sokféleképpen beszélni, tarthatjuk fontos terrorellenes lépésnek, vagy az újabb terrorhullámot kiváltó erőfitogtatásnak, a probléma jó, vagy rossz megoldásának, ki-ki felfogása és ízlése szerint találhat pro- vagy kontra érveket. A tények azonban makacs dolgok: a több tízezer ártatlan, a történelem és a nagypolitika, valamint a helyi korrupció hálójában vergődő szerencsétlen menekült mellett Dzsenin valóban a terror melegágya. Sokadik generációk nőnek fel a rémes körülmények között úgy, hogy egy felelőst ismernek a szenvedéseikért: Izraelt. Nem nehéz az elkeseredettséget fanatizmussá fordítani: nagy részük fegyverrel a kezében és gyűlölettel a szívében várja, hogy bosszút álljon. Tizenéves kölykök rohangásznak talpig fegyverben, és az a bökkenő, hogy ez nem a kamaszok szokásos keménykedő marháskodása, hanem életeket követelő fanatikus terror. Akinek viszont fegyvere van, az egy katonai műveletben célpont. Egy műveletben az ismeretlen terepen, magas adrenalinszinten pörgő, magára és a bajtársaira figyelő, csak a feladatra koncentráló katona számára a felbukkanó alak, kezében egy AK-val, vagy késsel csak kiiktatandó támadó, semmi több.
Persze sokkal könnyebb a fotelből, otthonról, a nyugati civilizáció és demokratikus alapelvek mögül kukucskálva igazságot osztani. Ahogy tette ezt a BBC műsorvezetője, Anjana Gadgil, miközben Naftali Bennett-tel készített interjút. Az szinte már mellékes is, hogy az újságíró politikai irányultsága, gondolkodásmódja nem befolyásolhatja a beszélgetést, pláne, ha a magát közszolgálati ikonnak tartó BBC-n ül valaki a kamera előtt. A műsorvezetőnek sikerült a következő kérdést feltennie, miután a szokásos, selyempapírba csomagolt megvetéssel igyekezett Benett-et sarokba szorítani:
Műsorvezető: „Valóban ez az, amit a hadsereg célul tűzött ki maga elé? 16 és 18 közötti embereket ölni?”
Bennett: „Pont az ellenkezőjéről van szó. Mind a 11 halott fegyveres volt. Az a helyzet, hogy ha a fiatal terroristák fegyvert fognak, az az ő felelősségük. Dzsenin a terror epicentruma. Minden palesztin, akit megöltünk, terrorista volt.”
Műsorvezető: „Terroristák, de gyerekek. Az izraeli erők boldogok, ha gyerekeket ölhetnek.”
Az interjú még folytatódott tovább, de azt gondolom, ebből ennyi is éppen elég. És nem csak nekem: a kijelentésre sokan felkapták a fejüket. A Board of Deputies, a brit zsidó szervezeteket tömörítő szövetség közleményt adott ki, amelyben rosszallását fejezte ki a felvetés miatt. A BBC végül visszakozni volt kénytelen, és elismerték, hogy hibát követtek el, ugyanakkor a műsorvezetőt nem marasztalták el. A brit közszolgálati adó szerint „Az ENSZ jelentése szerint a dzsenini műveletek gyerekeket és fiatalokat is érintettek. Ez a kérdéskör az interjú fontos része volt, ugyanakkor elnézést kérünk, hogy a kérdések során használt nyelvezet nem volt jól megfogalmazva és nem volt megfelelő.”
Gondolhatnánk, a sztori ezzel szépen lezártnak tekinthető, ennyi. Sajnos nem ennyi. „Az izraeli katonák örülnek, ha gyerekeket ölhetnek” a legmocskosabb időket idéző összeesküvés elmélet. Nem elszólás, nem félreértés, hanem meggyőződés. A BBC hiába kér bocsánatot, a műsorvezető ezt gondolja, a következő interjút is ezzel a hozzáállással készíti majd el. És ez még mind semmi ahhoz képest, hogy mi marad a nézőkben: a gyerekgyilkosságokkal szembesített zsidó képe, aki mindent tagad, „pedig hát tudjuk, hogy hazudik”.
Íme egy újabb fejezet az egyre erősebb hétköznapi antiszemitizmusból és egy újabb szög a közszolgálatiság koporsójába.
