A parton mellettem arab család. Anyukán kívül mindenki az időjárásnak megfelelően vetkőzve.
Kifelé jövet a vízből a tekintetem találkozik az arab hölggyel, aki a szája elé kapja a kendőjét. Nem tudom értelmezni, nem is érdekel, nevetek a legújabb ötletemen. Nem rajta vihogok. Csak úgy, mert vicceset gondoltam. (Sok beírást kaptam ezért a szokásomért réges-régen)
A hölgy sértve érzi magát és rikácsol. Nevetek, leülök és várom, hogy befejezze. Sajnos nem tudom elmesélni neki a hatalmas ötletemet, mert még ha lenne is közös nyelvünk, sem állna velem szóba.
Szóval: jön majd ide Eilatra egy kislány, aki feltétlenül hableányokat akar itt látni. Azt szeretném, hogy teljesüljön a vágya, ezért mondjuk alkonyatkor mintegy véletlenül csobbannánk a távolban néhányan. Pont amikor arra jár. Hableány ruhát lehet kapni, az egész csak időzítés dolga. Alkonyatkor persze, mert ötven feletti kerekded hableányok tudtom szerint nincsenek. Ez az élmény a tökéletes gyermekkor fontos része lehetne.
Na most ezt hogyan meséljem el a hölgynek arabul?
Tanár vagyok és mediátor vagyok. Kedvenc területem az agresszió kezelése. 47 évesen 2012-ben jöttem Izraelbe. Autista fiatalokkal dolgozom. Festegetek, meditálok, úszkálok és állatokkal foglalkozom a szabadidőmben.
