Péter, fürödhetünk együtt!

A nemek szerinti elkülönítés egyik tervezett helyszíne, Einot Tsukim Természetvédelmi terület és régészeti lelőhely a Holt-tengernél, Qumran közelében – Fotó: Természetvédelmi és Nemzet Parkok Hatósága

Kaptam ma egy levelet Zazimtól, amiben azt írja, hogy elképesztő győzelmet arattunk! A kormány jogtanácsosa leállította a nemek közötti szegregációs tervet a forrásmedencéknél, miután több mint 125 000 polgár szegregáció elleni aláírását adta át neki – és ez a győzelem a hozzám hasonló aktivistáknak köszönhető!

Január óta mindannyian egy véget nem érő hullámvasúton vagyunk, de Zazim most arra kér levelében, hogy álljak meg egy pillanatra, vegyek mély levegőt, és ünnepeljem vele együtt ezt a hatalmas eredményt a nők kirekesztése ellen. Aztán persze a küzdelem folytatódik – mert ez a gonosz kormány a rendszerpuccs részeként diszkriminatív jogszabályokkal próbálja majd legalizálni a nemek közötti szétválasztást.

A levélből megtudom, hogy az egyenlőségért és a demokráciáért folytatott küzdelem egy maratoni futás, és szükség van a kitartásra és az én támogatásomra is havi adományozással, hogy együtt folytathassuk. Zazim legtöbb tevékenységéhez hasonlóan ezt a kampányt is 100%-ban hozzám hasonló támogatók adományaiból finanszírozta, és szüksége van rám a továbbiakban is. „Péter, velem vagy?” – persze.

Ein Haniya forrás – Fotó: Oren Nachshon

A győzelem hírét akkor kapta Zazim, amikor tegnap (csütörtökön) a nemi kirekesztő program és az etnikai kirekesztés ellen tüntettek a program egyik kísérleti helyszínén – az Ein Haniya forrásnál, amely Al-Walaja palesztin falu szívében található. Ezekben a napokban sorompót emelnek a helyszínen, hogy megakadályozzák, hogy a falu lakói hozzáférhessenek a forráshoz. „A Ben Gvir-rendőrség ott várt ránk, és megpróbálta illegális (és kudarcba fulladt) kísérlettel megakadályozni egy teljesen legális tüntetés megtartását.”

„Szembesülve a nőgyűlölő telepes kormánnyal, amelynek eltökélt szándéka, hogy lábbal tiporja mindannyiunk jogait, és létrehoz egy zsidó felsőbbrendű rezsimet, amely elnyomja a palesztinokat, a nőket, az LMBT-embereket és a szabadság bármely megnyilvánulását, rugalmasabbnak és kreatívabbnak kell lennünk, mint valaha.” Hát lehet ezt még fokozni?

„Ezért olyan fontos a hozzád hasonló aktivisták havi adományainak támogatási bázisa – így nincs módjuk elzárni a csapot, vagy megfenyegetni minket” – írja, és hozzáteszi, hogy mi csak egymás és az egyenlőségért való küzdelem mellett vagyunk elkötelezettek.

A forrásmedencéknél tervezett szegregáció elleni küzdelemben – amely elválasztaná egymástól a nőket és a családokat, és amelyet a kormány jogtanácsosa ismét az egyenlőség elvének egyértelmű megsértésének minősített – egyszer már nyertünk, amikor Tamar Zandberg volt a környezetvédelmi miniszter. Zazim szerint ezúttal megháromszoroztuk az aláírások számát és polgári erőnket, és ennek köszönhetően ismét nyertünk.

„Tudom, hogy nem ez az utolsó alkalom, hogy meg kell küzdenünk alapvető jogainkért. De azt is tudom, hogy több mint 450 000 aktivista erejével újra nyerhetünk” – zárja sorait Zazim. Sajnos az ügy még nincs lezárva.

A Zazim (זזים) egy több mint 400 000 aktivistából álló civil mozgalom, akik égetően aktuális kérdésekről indítanak kampányokat az egyenlőség, a béke, az emberi jogok és a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.