Szerencsésen földet értek Izraelben annak a repülőgépnek az utasai, amelynek technikai okokból Szaúd-Arábiában kellett kényszerleszállást végrehajtania – jelentette a helyi média kedden.
Az Air Seychelles légitársaság HM22-es számú, Airbus 320-as gyártmányú, a Seychelle-szigetekről Izraelbe tartó járata elektromos meghibásodás miatt kényszerleszállást hajtott végre hétfőn az Izraellel diplomáciai kapcsolatban nem álló Szaúd-Arábiában a Kan közszolgálati rádió értesülése szerint.
Az éjszakát az utasok egy, a reptérhez közeli szállodában töltötték, majd egy értük küldött mentőjárattal kedden szerencsésen landoltak a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren. Benjamin Netanjahu miniszterelnök köszönetét fejezte ki a „jószomszédi kapcsolatokért” Szaúd-Arábiának.
Az izraeli járat Szaúd-Arábia harmadik legnagyobb és legforgalmasabb, Dzsidda közelében található nemzetközi repülőterén hajtott végre kényszerleszállást. A Jediot Aharonot című újság honlapja, a Ynet értesülése szerint a földet érést követő három órát az utasok a gépen töltötték, de később elhagyták azt, és egy szállodába mentek.
„Kiváló bánásmódban részesültünk, fényűző szobákat és pihenőt kaptunk az átélt trauma után. Nagyon kedvesek voltak, nagyon kellemesen meglepődtünk” – nyilatkozta egyikük a Ynetnek. A terminálban kifejezetten a számukra megnyitott úton közlekedtek, ahonnan a szállodához vitték őket, majd másnap a helyi személyzet segítségével közvetlenül a repülőgéphez.
Izrael nem ápol hivatalos kapcsolatokat Szaúd-Arábiával, de a két ország az elmúlt években közelebb került egymáshoz, és lapértesülések szerint közeledni kezdtek az Egyesült Államok közvetítésével a diplomáciai kapcsolatok rendezéséhez.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója