Rafival ülünk az Armon ha-natzivi uszoda kijárata előtt a földön, mert a padon a sportolni érkező tinédzserek ülnek. Este van, feltámad a szél, ilyenkor már nem keresem az árnyékot, a napon is jó lesz. Rafi arra panaszkodik, hogy belement a klór a szemébe, ami csakis azért történhetett, mert nem akarta felvenni az úszószemüvegét. Nem lehet nagy a baj mégsem, mert ez a kellemetlenség sem tartja vissza attól, hogy a telefonom képernyőjét nézze. Fél órám van magamra és a világra, amíg Dror megérkezik. Hálás vagyok a fiamnak: végre nem nekem kell a telefonomat bámulnom.
„Sports and recreation center” – olvasom az uszoda bejárata fölött a feliratot a uszoda építését finanszírozó filantróp neve mellett. „Merkaz szport” – szól a héber felirat, no lám, a rekreációt kispórolták, talán mert az izraeli életnek – ellentétben az amerikaival – nem része a ledolgozott órákkal járó fáradtság és feszültség oldása a teljesítőképesség javításáért. Sajnos nem tudom továbbfűzni a gondolatmenetet, mert Dror éppen megáll mellettünk az autóval. Beszállunk Rafival, indulunk haza. „Rekreáció? Nincsen rá szó” – mondja Dror, aztán mégis talál: „havraa”, de ez a szó már kiment a divatból, teszi hozzá, ezért nem illik egy fiatalosságot sugárzó komplexum bejárata fölé. Valóban, ahogy fél óráig elnézem a ki- és bemenő sportolni vágyókat, a sport – ebben a jeruzsálemi városrészben legalábbis – a húsz és harminc közötti egyelőre gyermektelen korosztály ügye.
Másnap Jazához megyek, hogy kijavítsa a gyorsúszásom rossz beidegződéseit. Békalábat ad, amivel hamar átrepülök a medence túlsó partjára, de a bal kezem még mindig átmegy a test középvonalán, amit nem volna szabad csinálnia, és mégis csinálja. Hogyan lehet ezt kijavítani? A huszonéves arab srác ezt is tudja: a jobb kezemet nyújtsam ki magam előtt, a bal pedig egyedül csinálja a kartempót. A békaláb miatt nem nehéz a felszínen maradnom, de a bal kezem még mindig jobbra tart, ahol semmi keresnivalója. Oda-vissza úszom, jöhet a hát és a mell, azzal búcsúzunk el, hogy gyakoroljak, neki már nincsen több mondanivalója a számomra, vagyis nem kell új órát vennem. Ezt frissen elmondom az irodában dolgozó ötvenes Fareznak, aki most is ugyanolyan jóképű, mint a mikor megismertem jó négy éve. Azóta évente beszéltünk egymással egy-egy mondatot a szeptemberi beiratkozáskor. Észreveszem, hogy most már nem vagyok zavarban tőle, megedződöm lassan ebben is. Miért a legszebb férfiak hordják a legvastagabb jegygyűrűt?
Lassan vége a nyári szünet utolsó hetének, vagyis még előttünk áll két hónap izraeli nyár, ami októberre fordul ősziessé, de magyar szemmel még nyárnak számít az is, a legjobb strandidő. A július elején bezárt szezont újra megnyitjuk Drorral szeptembertől, amikor újra rendszeresen járunk majd a tengerhez, november elejéig. Ilyenkor igazán jó a víz hőmérséklete, mert nem forr fel benne az ember a medúzákkal, mint augusztusban, viszont még kint lehet maradni sötétedésig a gyerekekkel a strandon, csak az átázott ruháikat kell szárazra cserélni az október végi estéken, amikor már Tel-Avivban is lehűl a levegő.
A dojóban minden a szokásos, azon kívül, hogy elbonyolódni látszik Joellal az élet, aki a beszélgetésünk óta még jobban odafigyel rám, mint máskor. A testi közelség a régi, a fejem a vállán, a térde a hónaljamban, ha éppen leszorít a tatamira, az ujja az arcomat szántja át keresztben, ha kibillent, a lábfejem a lába között, ahogyan terpeszben térdel előttem. Romantikus. A szája elnyílik, ahogyan elkezdi a gyakorlatot, amit csak azért veszek észre, mert az enyém is, most állunk annyira közel egymáshoz, hogy elkeveredjen a leheletünk, de érezni csak a levendulaolaj illatát lehet, amit magamra kentem az óra előtt, és ami most végzetes hibának bizonyul. Az illatok és szagok, ezt megtanultam az ADHD-vel foglalkozó kurzusomon, mindenféle kitérő nélkül érnek el az agynak azon részébe, amelyik feldolgozza őket, ezért hatnak olyan erővel, mint a villám. Az illat rögtön betalál, az illat nem hazudik.
Itt van szeptember 1-je, pénteken még gyorsan megnyitjuk a tanévet mielőtt bejön a szombat. Rafi fehér pólóban parolázik otthon reggel, izgul, és nem húzatja magát, mint a tanév összes többi napján. Indulhat a harmadik osztály. Ő még azon dolgozik, hogy évről évre több mindennel töltse meg a fejét, én viszont a fordított utat járom, vagyis hogy napról napra, hétről hétre kevesebb zaj legyen a fejemben, és a Joellel való gyakorlás közben végre megtanuljam megnyújtani a pillanatot, amiben a semmiben lehetek.
Még több Diagonál:
https://izraelinfo.com/category/blog/diagonal/
