Szrulik könyve

A 19. században Európát és Amerikát elárasztó nemzeti hullám hozta magával, hogy etnikai és kulturális csoportok sora – néha történelmük során első alkalommal – különálló és egyedi népcsoportnak látta önmagát. A nemzeti tudatot erősítő eszközök sokfélék és változatosak voltak. A zászló és a himnusz mellett az egyik érdekes formálódó eszköz a nép és országa rajzos megszemélyesítése egyetlen, általában emberi figurában.

A figurák fajtája, eredete és karaktere sokat elárul arról, hogy az új nemzetek miként mutatják be önmagukat saját maguknak. Uncle Sam például szakállas és komoly, az amerikai állampolgárok segítségét kéri a köztársaság megmentéséhez, a figurát az amerikai kormány is elfogadja a patrióta légkörű pillanatokban és a nehezebb órákban is. Mariann a francia népet vezeti a szabadság, egyenlőség, testvériség jövője felé, franciák milliói számára az 1789-es forradalom értékeit és a köztársaság belső és külső ellenségeivel szembeni könyörtelen küzdelmüket képviseli.

Izrael népe megkésve csatlakozott a nemzetekhez. Bár az államot csak 1948-ban alapították, méltónak tartotta, hogy legyen egy saját figurája. 1951-ben valósult meg az álom, ekkor jelent meg először Szrulik, a neves karikaturista és illusztrátor, Gárdos Károly, azaz Dos formálta meg alakját.

Gárdos Károly asszimilált budapesti zsidó családban született. A második világháború kitörésekor a szegedi egyetem hallgatója volt, munkaszolgálatra vitték. Amikor 1945 elején visszatért Budapestre, megértette, hogy családját elpusztították a holokausztban.

Feleségével, Roman Sosannával egyetemi tanulmányai során ismerkedett meg,1948-ban alijáztak. Két évvel korábban hagyták el Magyarországot, onnan Párizsba mentek, és csatlakoztak a brit mandátum megszüntetéséért küzdő földalatti mozgalomhoz, a Lehi csoporthoz. Kérésükre Gárdos Párizsból hetente küldte első karikatúráit a mozgalom hetilapjába. Izraelben a Dos művésznévvel ellátott karikatúráival vált híressé.

Szrulik rajzolt figurája születése óta az izraeli szabre szimbóluma: csibész idealista, a nap ellen védő, jellegzetes kalapot és bőrsarut visel, karikatúraválasz a diaszpóra meghajlott, öreg, szakállas zsidó képére. A hatnapos háborúban Szrulik is bevonult az izraeli hadseregbe, és társával együtt inget váltott, bőrsaru helyett bakancsot húzott, kalapját katonai sisakra cserélte, igaz, a sisak mindennek ellenére nagyon hasonlított korábbi kalapjához.

Szrulik átütő sikerének köszönhető, hogy alakját az izraeliek azonították Izraellel. 1998-ban Szrulik figuráját választotta az izraeli posta az állam fennállásának ötvenedik évfordulójára kiadott bélyegre. Ugyanebben az évben kezdte el Dos titkos munkáját, Szrulik könyvét. Ez volt a karikaturista utolsó nagy munkája.

Dos 2000 februárjában elhunyt, a könyv befejezetlen maradt. A vázlatokat a Nemzeti Könyvtár Dos-archívumában őrzik, segítségükkel bepillanthatunk gondolataiba és terveibe: hogyan összegezte legkedveltebb és legismertebb figuráját, Szrulikot. Senki, családja sem tudott utolsó éveiben végzett munkájáról, ezért csak a vázlatok alapján próbálhatjuk megérteni a művész szándékát.

Ötvenéves! A cionista állam története

A Dos-archívumban két dosszié őrzi az elkészült ötleteket és kísérleteket. A borítóból megértjük a tervezett kötet tartalmát: a könyv A kis Izrael (aki nem más, mint Szrulik) ötvenedik születésnapját ünnepli. A kötet alcíme arra utal, hogy a könyv Dos és Szrulik párbeszéde lett volna.

„A könyv valójában párbeszéd köztem és alkotóm között” – mondja Szrulik az egyik majdnem kész vázlatban leendő olvasóinak, és hozzáteszi, „az igazság az, hogy ez kissé mesterkélt afféle irodalmi trükk”. Akkor miért ezt választotta Szrulik/Dos? Valószínűleg az alkotó és alkotása közti alapvető különbségek miatt.

„Először is Dos egykor jött zsidó. Annak ellenére, hogy élete nagyobb részét nálunk töltötte. Vállát máshonnan származó batyu nyomja. Többek között: jellegzetes akcentus és a paprikával fűszerezett ételek.” Dos – aki magát „állandó stresszben élőnek, a holokausztsérültek egyikének” vallotta – másféle alkotást szeretett volna. „Előítéletek alól felszabadult lényt. Akiből szabadon tör ki a kacagás vagy a keserű sírás, amikor csak kedve tartja. Olyan tulajdonságok jellemzik, amelyekkel meghátrálás nélkül megbirkózhat az eseményekkel. Röviden: ’álmai földjének szülöttje’.”

A könyv bevezetőjében felteszi a kézenfekvő kérdést: „Ugyan már?!” Vagy más szavakkal: hogyan ünnepelheti Szrulik az ötvenedik születésnapját? Elvégre egy ifjúról van szó, „körülbelül bar-micva korú a megfelelő, bár kissé ódivatú öltözetben”. Szrulik életkorát egyszerű megmagyarázni. Mivel rajzfiguráról beszélünk, aki az épp középkorú Izrael Államot jelképezi, Szrulik bármilyen korú lehet. És valóban, ha pontosítunk, Szrulik, ahogy már jeleztük, 1951-ben jelent meg először. 1998-ban hősünk negyvenhetedik évét kellene ünnepelnie, nem pedig az ötvenediket. De erre is van Szruliknak (és ahogy szokta, közvetett) válasza a bevezetőben. „Röviden, én szimbólum vagyok. Figurám, személyiségem, tevékenységem a zsidó államot és lakosságát szimbolizálja – mondja az olvasóinak –, és mint tudjuk, a szimbólumok nem öregszenek.”

Ezen a ponton Dos közbeszól, töprengés közben kétsége támad, helyénvaló-e a szabadkozás. „Feminista korunkban kézenfekvő a kérdés: miért nem nőalakot választott Dos az ország szimbólumának?” Dos erre így válaszol: nem szabad elfelejteni, hogy „az ötvenes évek elején még nem volt széles körben elfogadott a nemek közti egyenlőség”. És mégis, miután Dos felidézi emlékeit, eszébe jut Ruti figurája. Vagy két évvel Szrulik előtt Ruti megjelent a Haolam Haze című lap Comic Strip című képregényrovatában. Rövidre szabott létét feledték az olvasók.

Dos, aki valószínűleg tisztában volt sikere, különösen az önpátosz nagyságával, amely valójában Szrulik életkora és státusa magyarázatából fakadt, sietve leállítja magát, „mielőtt felvágna és könnyeit csorgatná [sic!]”. Ideje visszatérni a kitűzött feladathoz, „megpróbálom felidézni az évfordulóig eltelt éveket”.

Ez már sokkal bonyolultabb feladat, és ennek szentelte Szrulik könyvének további lapjait. Mire koncentráljon? És ha már elhatározta, milyen mélységig? És mi is legyen az általános narratíva, az elmondásra érdemes történet? Mindezek a kérdések Dos terveiből adódnak. Vegyük például az első kérdést: Mire koncentráljon? A válasz egyszerűnek látszik. Ha Izrael Állam történetét áttekintő könyvről van szó, akkor mi sem természetesebb, mint Izrael Állam alapításával, 1948. május 14-vel, a sorsdöntő péntekkel kell kezdeni. De mivel egyetlen esemény sem vákuumban zajlik, és minden megtörtént eseményhez bizonyos személyek és előzmények hosszú sora kapcsolódik – az állam alapításának történetét sem lehet elmondani az ország születését megelőző cionista mozgalom története nélkül. Talán érdemes elidőzni néhány nagyobb történelmi eseménynél, amelyek megnehezítették vagy elősegítették az államalapításig tartó küzdelmet.

A vázlatok elsősorban kételyeket és kérdéseket vetnek fel. Várjunk csak – mondta bizonyára Dos magában –, hogyan lehet elmondani a cionista mozgalom történetét anélkül, hogy szót ejtenénk a népről, amely először feléledni, majd felszabadulni akart? Igen hamar kiszélesedik a könyv történelmi-időrendi perspektívája, és egy későbbi vázlatban már az „ősidőkkel” foglalkozik: a Biblia korával, a „tragédiák” sorával a „száműzetésig”, amiből a cionizmus ígérte a kigyógyulást többek között mindenféle Szrulik típusú személyek segítségével.

A történelmi keret néhány szokatlan cselekményszálat kínált Dosnak. „Időgép?” – írta az egyik lap szélére. Talán „internet – számítógép – szemüveg” használata? A legérdekesebb és legtitokzatosabb ötlet a „csip, ami visszavisz a múltba”. A számítógépes apró eszközről van szó, és nem – ahogy első pillantásra a könyv olvasója gondolja – az olajban kisütött burgonyából készült ételről.

Amikor már tudja, hogy a könyv középpontjába az állam története kerül, Dos eljátszadozik a bemutatásához választható utakkal: a történetet évtizedekre bonthatja, és mindegyiket más motívummal jelezheti (születés, felnőtté válás és csalódás). Vagy talán sematikusabban minden évnek más-más színt adhat. Az alapító évek például a karikaturista számára a „zöld évek” – a „kezdet, növekedés és remény” évei, míg a „szürke éveket” – valószínűleg a könyvírás éveit – unalmasnak rajzolta.

Talán azért, hogy fontosabb esemény is bekerüljön ebbe a kategóriába, Dos még egy kicsit eljátszadozott az időgép ötletével. Hova térjen vissza Szrulik? Mit lásson? A függetlenségi háborúról vagy a jom kipuri háborúról nem lehet lemondani, 1958 a tömeges bevándorlás, a „befogadás” éve, de máskor az Egyiptomban végrehajtott „rossz üzlet” akció évének nevezte. 1967 még ennél is nehezebb kérdés: „megszállás” vagy „háború?” – bizonytalankodott Dos.

Az ötlet alaposabb vizsgálatához Dos a „szereplők” vonásait kezdte részletezni. A figurákat, akik Szruliknak segítenek elmondani az ország történetét. A függetlenségi háborúról szóló epizódban Szrulik találkozik David Ben-Gurion miniszterelnökkel („természetesen B. G.”) és még néhány fontos személlyel.

A Palmah mozgalomhoz csatlakozókkal vagy a tőlük távol maradókkal, a földalatti mozgalom tagjaival, hivatalnokokkal, britekkel és általában az államalapítás idején a „széppel” és a „csúnyával”.

Dos nem állt meg a tervezésnél, két történeten próbálta ki alkotóerejét. Az elsőben Szrulik egy „számítógép képernyőjén” találja magát „egy erőteljesen amerikai akcentussal beszélő fiatalember” jóvoltából, ez a Dok nevű figura az őrült tudós és a „profi számítógépes” ötvözete.

Szrulik először szeretne kimenekülni a képernyőből, de minden kísérlete kudarcot vall. Hamarosan megnyugszik, megengedi, hogy Dok elmagyarázza neki a programot. Mivel „csak te és a hozzád hasonló képzeletbeli lények képesek kihasználni a jelenséget” (az időutazást), Dok javasolja Szruliknak: térjen vissza bármelyik korba, amelyikbe csak akar, és mondja el az élményeit. És amennyiben az ajánlat nem elég csábító, Dok elárulja hősünknek: „Mindketten gazdagok és híresek leszünk. A Nobel-díj már útban van. És ez csak a kezdet.”

„Mit kell tenni?” – kérdi a kíváncsi Szrulik.

„Állj rá a kurzorral arra a korszakra, amit szeretnél.”

„Megtaláltam a kurzort, kicsit bizonytalankodtam, és az időszámítás előtti negyedik századra tettem.”

„Bravó! – kiáltja Dok. – Látni szeretnéd Erec-Izraelt, Cion visszatérését. Nem is rossz ötlet! Most várj, beállítom az időmodemet a megfelelő helyre, és… hoppá!”

„Egy szikla tövében találtam magam egy fügefa alatt, egy Nabi Smuel dombjára emlékeztető dombbal szemben.”

A következő történetet Dos a Palmahnak és a függetlenségi háborúnak szentelte. És ezzel sajnos véget is ér Szrulik könyve.

Héberből fordította Freireich Sommer Ágnes

---

A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com