„Hová, mikor?” – Nir kérdéssel felel a kérdésemre, hogy jönne-e velem Európába a télen. A mikorra könnyebb válaszolni: az őszi és a tavaszi ünnepek közötti hónapok egyik hosszúra nyújtott hétvégéjén, csütörtöktől vasárnapig tartó közös téli vakációt tervezek: napi négy óra edzés, a fennmaradó időben városnézés. Dovval és Nirrel öt éve voltunk a Philadelphiában élő tanárunk küzdősport-turnéjának egyik európai állomásán Romániában, és akkor megjegyeztem magamnak, hogy Nir a legjobb útitárs, mert előre tud gondolkodni, Airbnb-t választ, naptárt és menetrendet néz, fejben tart, költséget számol.
Dror a magyarországi utazásunk alatt négy nap szabit vett ki a családi kötelezettségek alól, amit felírtunk az ajtófélfára. Most én következem. Nirrel már csak ki kell választanunk azt a tanárt, akivel szívesen együtt edzenénk három napig. Bújom a honlapokat, mi a jobb: Berlin novemberben vagy Helsinki januárban? Nir nem hajlandó Finnországba jönni télen, biztosan neki van igaza. Dov passzív, alámerült, rá most ne számítsunk, egy nyolcvan fölött járó japán tanár európai szemináriumára elzarándokolna, de ahhoz most nekem nincs kedvem. Ha Joel beugrana Dov helyére, az lenne az igazi, hármasban érdekesebb az utazás, mint kettesben, a pluszokról nem is beszélve.
„Ha olyan férjet szeretnél, aki taxisofőrökkel veszekszik, máshoz kellett volna hozzámenned” – párterápiázik Dror a dugóban. A hátsó ülésen közben a gyerekek a tiktak-cukron marakodnak, amiből Dror két különböző színűt vett, pedig igazán nem ma kezdte az apaságot. A mentás fehérből rögtön le is veszi a maga részét, ahogy a benzinkútnál visszaül az autóba. Rafi már erre elkezd üvölteni, Nadav fáziskéséssel csak akkor, amikor meglátja, hogy az apja a narancsszínűt is megdézsmálja. „Miért nem veszel magadnak is?” – kérdezem sokadszorra, de megint hiába. Jobban esik a gyerekek szájából kivett édesség, megértem, én sem vagyok ezzel másképp.
Július elején szaladt bele a taxisofőr hátulról az autónkba. Dror elmondása szerint a taxis ideges volt, de azért megadta a számát. Amikor 19 évesen először vezettem a friss jogsimmal és apukám beült mellém az autóba, hogy együtt gyakoroljuk a vezetést Budapesten, azt mondta: „Ne félj, mindenki vigyáz az autójára” – szép és igaz mondat, milyen kár, hogy Izraelben nem érvényes. Itt a legtöbb autó meg van törve, pedig jellemzően lízingelt, új kocsik futnak az utakon, és mégis. Megtanultam már a biciklin ülve, hogy a jobban belapított autóktól óvakodjak, bár mint legtöbbször, ez sem jelent valódi biztonságot, csak annak az illúzióját. Ahogyan gurulok az úton, arra gondolok, hogy itt minden autó minden irányban elindulhat, az irányjelző sem igazít el, a balra indexelő autó simán jobbra kanyarodik, és ez annyira gyakori jelenség, hogy már egy dudálást sem ér meg. Már ha lenne duda a biciklimen. Jobban teszem, ha a saját biztonságom érdekében az autó első kerekeinek irányát figyelem, ott van az igazság.
„Jól van na, felhívom én az embert, mi a száma?” „Telefont cseréltem, nincs meg a szám, engedd el.” Eszembe jutott a magyar férfi, akibe én szaladtam bele még nyár elején az utcánkban, és nem hívott azóta. Akkor egálban vagyunk a világgal, legyen a taxisnak jó napja, nem veszem üldözőbe, jobb megspórolni a stresszt, amiből amúgy is kijut elég a jeruzsálemi hétköznapokban.
Másodunokatestvérem házasodik. Drornak negyvenkét élő és halott unokatestvére van, ezért a másodunokatestvéreket már nem tartja számon. A mi Izraelbe szakadt magyar famíliánkban viszont minden másodunokatestvér számít: nevük és történetük van. Szerda délután ezért három narancsszínű tiktak-cukorral felkerekedünk az esküvő előtti közös bulira a Palmahim kibuc strandjára. A vízpartról látom a kibuc házait és az ösvényen sétáló babakocsis apukát, aki a kutyát is kihozta sétálni. Jó helyre született a baba. A pénteki Givat Ada-i esküvőre is hozzuk a fürdőruhát a buli utánra. A farmon tartott esküvőn szenved a násznép, mert nem bírják a hőhullám közepén légkondi nélkül az árnyékot adó ponyva alatt. A melegben az izraelieknél elszakad a cérna, de azért esznek-isznak, utána huppa és a tánc, a menyasszony átöltözik a dizsire. Szódát iszom jéggel, hogy ne vétsem el az ütemet.
