Izraeli nagykövet: vízválasztót jelent a Hamász támadása

A Hamász kilenc nappal ezelőtti támadása vízválasztót jelent Izrael számára – mondta Izrael magyarországi nagykövete az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén.

Jákov Hadasz-Handelszman megköszönte a magyar Országgyűlés támogatását és kérte a támogatást a nemzetközi színtéren is, hogy Izrael megvédhesse magát.

Közölte: október 7-én nem egy terrortámadás történt, hanem egy pogrom, és még a holokauszttúlélők is azt mondják, hogy a holokauszt során sem éltek meg ilyet; a Hamász terroristái embereket kínoztak meg, gyermekeket gyilkoltak meg. Ez teljes pusztítás, barbár cselekedet volt, és a Hamász olyan fenyegetést jelent, mint az ISIS – fogalmazott. Hozzátette: a Hamász az ISIS-hoz hasnonlóan nem tesz különbséget a nemzetiségek között.

Megjegyezte, Izraelt meglepetésszerűen érte a támadás.

Kitért arra: nemcsak Izrael érdeke, hogy véget vessenek ennek a barbarizmusnak, hanem a nemzetközi közösségnek is, hiszen a világ több pontján ünneplik a Hamász tetteit. Izrael le akarja törni a Hamász politikai és katonai uralmát a Gázai-övezetben, de úgy, hogy az minimális hatással legyen azokra, akik ebben nem érintettek, ezért szólították fel a civileket, hogy hagyják el a Gázai-övezet észai részét – mondta.

Kiemelte: az is cél, hogy minden elrabolt túszt visszaszerezzenek.

Közölte: arra is készülnek, hogy két irányból kell megvédeniük magukat, ha egy második front nyílik meg Libanon felől.

A nagykövet arról is beszélt, hogy bár nem tudni, mi volt az oka a Hamász támadásának, lehetséges indok, hogy az Izraelben zajló erőteljes társadalmi vita miatt a Hamász azt gondolhatta, Izrael meggyengült, nem egységes, ezért jó alkalom lehetett a mostani a támadásra. Egy másik lehetőség, hogy Irán állhatott a háttérben, mert az országot aggasztja, hogy az Egyesült Államok az élére állt annak a folyamatnak, amely a helyzet rendezését és ezáltal jelentős változást hozhat a térségben – vélekedett Jákov Hadasz-Handelszman.

Megjegyezte: olyan interpretáció is van, hogy Irán és Oroszország együttesen nehezíti a helyzetet a Közel-Keleten, hogy eltereljék a figyelmet Ukrajnáról.

Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke azt mondta: széleskörű konszenzus van arról, hogy elítélik a Hamász cselekedeteit és elismerik Izrael önvédelemhez való jogát. Izrael állam megsemmisítése volt a Hamász támadásának a célja, ezért sem lehet a világ közömbös ebben a helyzetben – jelentette ki. Hozzátette: lényeges támogatni Izrael állam létét.

Megjegyezte: Magyarországon nincsenek tüntetések, amelyeken a Hamász tetteit ünnepelnék, a zsidó közösség számíthat a magyar állam védelmére.

Borítókép: Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete – Fotó: Ficsor Márton

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.