Izraelbe utazott a román miniszterelnök, hogy kifejezze országa szolidaritását az izraeli néppel, illetve az ott élő jelentős román közösséggel – közölte kedden a bukaresti kormány.
Marcel Ciolacu Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel tárgyal, illetve találkozik Menahem Hacohennel, aki 1997-2011 között a romániai zsidó közösség főrabbija volt, és akit Klaus Iohannis román államfő pénteken a vallások közötti párbeszéd javítása, a román-izraeli kapcsolatok erősítése terén szerzett érdemeiért a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatával tüntetett ki.
„Ezekben a vészterhes időkben Románia stabilitási tényező, a béke, a demokratikus értékek, az emberi jogok védelmezője marad, és határozottan elutasítja a terrorizmust, antiszemitizmust, idegengyűlöletet és gyűlöletbeszédet” – idézte Ciolacut a bukaresti kormányközlemény.
A bukaresti külügyminisztérium múlt heti közlése szerint négy izraeli-román kettős állampolgár vesztette életét az Izrael és a Hamasz között kirobbant háborúban, több mint 300 román állampolgárt pedig a Tarom légitársaság gépei vittek haza Izraelből a háború kitörését követően.
Főkép: Benjamin Netanjahu és Marcel Ciolacu – Fotó: Marcel Ciolacu / Facebook