Belga külügyminiszter: új politikai horizontra van szükség az izraeli-palesztin konfliktus megoldásához

Mivel új politikai horizont létrehozására van szükség az izraeli-palesztin konfliktus tartós megoldásához, a Közel-Kelet kiemelt prioritás lesz az Európai Unió Tanácsa január elsején kezdődő belga elnökségének napirendjén – jelentette ki Hadja Lahbib belga külügyminiszter a La Libre Belgique című belga napilap kedden közzétett beszámolója szerint.

Hadja Lahbib azzal összefüggésben, hogy a múlt hét második felében az Egyesült Arab Emírségekbe, Egyiptomba és Jordániába látogatott, a belga parlament előtt tartott hétfői beszámolójában azt mondta: utazását az erőfeszítések egyesítésétének szándéka vezette a helyzet elmérgesedése elkerülésének érdekében.

Szükség volt tisztázni és megismételni egy kulcsfontosságú üzenetet: Belgium továbbra is teljes mértékben elkötelezett az Európai Unión belül és nemzetközi partnereivel a deeszkaláció támogatása mellett, és hozzá kíván járulni „az erőszak ördögi körének” fölszámolásához mind az izraeli, mind pedig a palesztin lakosság érdekében – húzta alá.

„A nemzetközi közösségnek kötelessége választ adni a konfliktus által felvetett számos kérdésre: hogyan lehet helyreállítani a tartós békét, szavatolni a biztonságot, reményt adni a gázai fiataloknak” – fogalmazott a belga külügyminiszter, majd hozzátette: választ kell adni arra is, hogy ki fogja újjáépíteni a palesztin területeket, kinek a vezetésével és milyen pénzügyi alapokból. Közölte: Belgium rendelkezésre áll és felajánlja részvételét minden olyan kezdeményezésben, amely a békefolyamat újraindítását célozza.

A belga külügyminiszer hangsúlyozta továbbá: mindent meg kell tenni azért, hogy a humanitárius segély eljusson Gáza lakosságához. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „a helyzet drámai, a több ezer halott és sebesült mellett több százezer lakóhelyét elhagyni kényszerült ember él a Gázai övezetben törmelékek között, bombák árnyékában”.

Szavai szerint a palesztinok csapdába estek, csakúgy mint sok kettős állampolgár, köztük a Gázában rekedt mintegy 140 belga-palesztin állampolgár, vagy a különböző nemzetiségű humanitárius munkások, illetve a Hamasz iszlamista terrorszervezet által túszul ejtett izraeliek.

A belga külügyi tárcavezető kijelentette: Belgium az összes túsz azonnali szabadon bocsátását követeli. A Hamasz terrorszervezet cselekedetei nemcsak illegálisak, de erkölcsileg igazolhatatlanok. Nem válnak senki hasznára, távolabb visznek a párbeszédtől, egyformán érintik az izraelieket és a palesztinokat, erőszaknak teszik ki őket, és tönkreteszik azokat a kezdeményezéseket, amelyek újraindíthatták volna a kétállami megoldást és a két nép békés egymás mellett élését célzó békefolyamatot – tette hozzá a belga diplomácia vezetője.

Főkép: Hadja Lahbib – Photo News

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.