Joav Galant izraeli védelmi miniszter szombaton figyelmeztette a Hezbollah síita libanoni fegyveres mozgalmat, az iszlamista palesztin Hamasz szövetségesét, hogy Bejrút Gáza sorsára juthat, ha az Irán-barát szervezet háborúba rángatja Libanont.
„Amit megtehetünk Gázában, megtehetjük Bejrútban is” – jelentette ki a tárcavezető Észak-Izraelben, a libanoni határ közelében található egyik katonai támaszponton tett látogatásán.
„Ha a Hezbollah ilyen hibákat követ el itt, az elsők, akik ennek az árát megfizetik, a libanoni állampolgárok lesznek” – figyelmeztetett a miniszter.
Szerinte a Hezbollahot támogató fegyveres csoportoknak az izraeli határon végrehajtott katonai akciói máris túlmennek a helyi provokáció határain.
Az izraeli erők „minőségi választ adnak”, ami veszteségekhez vezet a Hezbollah soraiban.
„Nem lehet bennünket provokálni, ez végzetes hiba lesz. Teljes harci készültségben vagyunk, készek vagyunk bármilyen csapásra, és felkészültünk bármilyen fejleményre” – szögezte le Joav Galant.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy jelenleg a gázai hadműveletben az izraeli légierő potenciáljának nem egészen 10 százalékát vetették be.
Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője egy korábbi szombati televíziós beszédében kijelentette, hogy a fegyveres mozgalom új fegyvereket kezdett bevetni a gázai háború kezdete óta minden nap Izrael ellen intézett támadásokban.
„A múlt hét során megerősítettük az ellenállást a libanoni fronton, a műveletek számával, a támadott célpontokkal és bevetett fegyverekkel” – mondta az Irán-barát szervezet vezetője.
Hozzátette, hogy a libanoni ellenállás történelmében most először „öngyilkos drónokat” is bevetnek izraeli célpontok ellen, és napi rendszerességgel küldenek felderítő drónokat az izraeli terület fölé.
Az AFP francia hírügynökség rendelkezésére álló adatok szerint az erőszakos cselekmények kezdete óta legkevesebb 91 ember halt meg, többségében a Hezbollah fegyveresei, de meghalt 11 polgári személy is.
Szombaton a Hezbollah szövetségese, a Amal síita mozgalom első ízben közölte, hogy elveszítette egy fegyveresét Dél-Libanonban egy izraeli légitámadásban.
Izraeli oldalon hat katona és két civil halt meg.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója