Túszok

A híroldalak címlapjain gatyára vetkőztetett férfiak állnak, térdelnek, miközben katonák fegyvert fognak rájuk. Ötven-száz gatyásra jut vagy öt katona. A gatyások között van mindenféle: szinte gyerek, idősebb, középkorú, kissé roggyant, pocakos és szálkás vékony is. Hol az igazolványukat, hol a fegyverüket tartják az ég felé, mintha azt remélnék, végre megjön a várva várt isteni segítség. Deus ex machina. De Isten, vagy nevezze mindenki, ahogy akarja, nem nagyon járkál az általa teremtett világnak e szomorú szegletében. Még az orcáját sem fordítja oda, és a füleit is befogja. Nem először tette ezt, és nem is utoljára. Főleg akkor szeret láthatatlanná és némává válni, amikor tilalma ellenére ölnek a nevében. Amikor úgy istenigazából szükség lenne rá.

Most is csak a Cahal jött, és a gatyások az életet választva megadták magukat. Elfáradtak talán, vagy belátták, hogy élni mégis jobb, mint egyszer csak a romok között darabokra szakadva olvadni bele a nemlétbe. A vezetők elmenekültek, hátrahagyva gatyásokat, éhezést, fertőzéseket, nyomort, gyűlölettől fűtött, diadalittas szólamokat, gyerekeket, nőket, rommá bombázott várost, mindent. Nem volt hirtelen többé senki, aki rakott volna a gyűlölet kazánjára.

Az ember az egyszerű, érthető dolgokra vágyik – víz, kenyér, fedél a feje felett. Istenekre csak akkor van szüksége, ha nincs víz, kenyér, és fedél sem jut. Akkor csak Isten marad és a remény, hogy majd ez a mesebeli jótét lélek mint valami gondos szülő, fakaszt vizet, lesz kenyér is és fedél is kerül. A gatyások is mind erre vágytak és Isten nevében ezt is ígérték nekik, ha zsidókat ölnek. Hogy eljön a Kánaán. De nem jött. Csak a halál lovagolt be Gázába. Isten megint hallgatott. Talán nem a jó nevén hívták, talán nincs is. Gyermeki remény, hogy a problémákra jön megoldás. Így lettek a gatyások mind a saját istenük túszai, és főleg azoké, akik ennek az istennek a nevében ígértek.

Most ülnek az autó platóján. Viszik őket. Két hónapja még ők vezették az autót, diadalittasan lövöldöztek a levegőbe azokkal a fegyverekkel, amiket most a halomra dobnak azoknak a testvérei előtt, akiknek az eleven vagy holt testét akkor ők rakták platókra és vitték az ismeretlenbe.

Mert a gatyások a terroristák. Persze nem születtek annak. Ártatlan civilek voltak. A terrorizmusba észrevétlen belenőttek.

Ők voltak az ártatlan civilek, akiknek már az óvodában azt mondták, zsidókat ölni a legnagyobb dicsőség.

Ők voltak az ártatlan civilek, akiket a család terroristának öltöztetett egy iskolai fotó kedvéért.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik naponta jártak át a határon Izraelbe dolgozni.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik Izraelben kaptak orvosi kezelést.

Ők voltak az ártatlan civilek, akiknek a nagybátyja egyáltalán nem volt ártatlan civil, és mint lassú mérget csöpögtette a lelkükbe a terrorizmus és a fundamentalizmus dicséretét.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik a Hamasz fogságából egyszer már sikeresen megszökött Roni Kriboyt visszavitték a terroristák karmai közé.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik nem szóltak egy szót sem, amikor a terrorszervezetek a gyerekeik iskolájában fegyvereket tároltak.

Ők voltak az ártatlan civilek, akiket nem zavart, hogy a kórház alatt terroristák bujkáltak.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik nem tettek semmit, amikor a házaik tetejéről rakétát lőttek a szomszédos országra.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik minden rosszért az életükben a zsidókat hibáztatták.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik térképet rajzoltak azokról a kibucokról és határ menti településekről, ahol munkát és megélhetést adtak nekik.

Ők voltak az ártatlan civilek, akik október 7-én örömtáncot lejtettek Gáza utcáin és terein.

És ők voltak, akiknek fegyver került a kezükbe, és már nem voltak többé ártatlan civilek.

Most egy szál gatyában eldobják a fegyvert.

Csak túszok vannak. Vannak, akik csatornákban elrejtve, ki tudja, milyen iszonyat közepette sínylődnek hatvanöt végeérhetetlennek tűnő napja, és vannak, akik eszmék foglyai. Ez utóbbiból van remény szabadulni. Néha az első lépés a szabadsághoz vezető úton az, hogy gatyára vetkőzik az ember.