Benjamin Netanjahu miniszterelnöki éveinek központi dimenziója, amely köré a mítosz és a csodálat egész iparága épült: hogy ő egy okos államférfi, a politikai manőverezés mestere, diplomáciai varázsló. Tényleg? Az Iránnal és a Hamasszal szembeni külpolitikája, az USA-hoz fűződő viszonya ennek épp az ellenkezőjét mutatja. Hét alapvető hibája a folyamatos kudarc alapja – Alon Pinkas írása a Haaretzben.
Maga a tisztességtelenség az, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök még nem mondott le. Ez pedig, valamint az, hogy a talpnyaló kormánykoalíció egyetlen tagja sem követelte a lemondását, azt bizonyítja, hogy gerinctelenek is alakíthatnak kormányt. Ez a gyávák siralmas csoportképe.
Netanjahu lazán, cinikusan visszautasítja még a lehetőségét is annak, hogy valaki megkérdőjelezze a feddhetetlenségét. Elszámoltathatatlan, és képtelenség őt felelősségre vonni.
Ez mindennél jobban sokkolja az izraeli közvéleményt. Ez a nemzet jobbat érdemel. Arrogáns vigyorgó ígérete, miszerint “a háború után minden ki lesz vizsgálva”, egy tipikus, arcátlan hazugság, félrevezető, és egyetlen célja, hogy időt nyerjen, hiszen tudjuk, hogy az elszámoltatás és a felelősség idegen fogalmak az izraeli miniszterelnök szótárában. Egész politikai karrierje során azok voltak, és most sincs változás. Tudjuk, hogy ezek nincsenek a politikai DNS-ében. Igen, tudjuk, hogy ez nem csak jelleméből adódik.
A folyamatban lévő korrupciós pere, valamint a grandiózus téveszméje, miszerint ő egy történelmi személyiség, aki arra hivatott, hogy megmentse Izraelt és a nyugati világot az iszlamo-fasizmustól, akit nem zavarhat meg ebben kudarc, vagy elszámoltathatóság evilági fogalmai, ezekből áll politikai sebezhetőségének mérgező koktélja.
Igen, tudjuk, hogy nincs erkölcsi, etikai értékítélete, sem morális iránytűje, különben nem indult volna négyszer is választásokon 2019 és 2021 között, miközben büntetőeljárás alatt állt.
Carthago delenda est – Karthágót le kell rombolni – mondta az idősebb Cato a szenátusban a harmadik pun háború előtt az i.e. második században. Netanjahu delenda est. Netanjahut politikailag le kell rombolni, különben Izrael vele együtt süllyed el.
Izrael történelmének legszörnyűbb napja az október 7-i tragédia volt. Netanjahu felelősségével már sokat foglalkoztak és fognak is még egyre szélesebb körben. Ugyanez vonatkozik arra is, ahogy a háborút irányítja, mely szorosan kötődik a politikai túléléséhez.
Van azonban egy másik aspektus, amely alaposabb vizsgálatot érdemel: külpolitikai eredményei. Végülis itt van egy ember, aki arra a hamis mítoszra építette karrierjét, hogy ő egy bölcs államférfi – ezt állítja most is –, akinek a tapasztalata elengedhetetlen a háború megnyeréséhez. Ebbe a csapdába a legkeményebb kritikusai is beleestek, akik miközben szidják a politikáját, valami megmagyarázhatatlan tisztelettel viseltetnek külkapcsolati érzéke iránt, hiába bizonyítja minden az ellenkezőjét. Vessünk egy pillantást erre. Az évek során hét alapvető és konceptuális hibát követett el külpolitikájában.
1Irán
Netanjahu bírálta az iráni atomalkut (más néven JCPOA) és a 2015-ös beszédében az USA kongresszusa előtt Barack Obama elnökkel és Joe Biden alelnökkel szembeni beszédében “egy jobb megoldást” ígért, melyet természetesen nem teljesített. Izrael ügyévé tette ezzel Iránt és elszigetelt minket a világtól. Ezek után 2018-ban arra biztatta Donald Trump elnököt, hogy vonja vissza a JCPOA megállapodást, mivel nem volt képes valami mással előállni.
Eredmény: Irán mostanra több uránt dúsított és több hasadó anyagot halmozott fel, mint valaha, ezzel gyakorlatilag a küszöbén áll annak, hogy egy nukleáris hatalommá váljon.
2Irak
Kiállt az USA iraki inváziója mellett. 2002-ben – mikor éppen nem volt kormányon – megjelent az USA képviselőházában egy meghallgatáson és kifejtette, hogy Szaddam Husszein megdöntése pozitív “visszhangra” fog találni és az egész Közel-Kelet stabilizálódásához és demokratizálódásához fog vezetni.
Eredmény: az Iszlám Állam.
3Hamasz
Száz millió dollárt áramoltatott a Hamasz megerősítésére. Ez volt a “stratégia” arra, hogy a palesztin autonómiát gyengítse, bizonyítva, hogy semmilyen megkezdett politikai folyamat nem tartható fenn. Azt a hamis benyomást keltette Izraelben, hogy a Hamaszt elriasztották, így most kerüli a kockázatot, mert Gáza kormányzásával van elfoglalva. Ami a palesztin kérdést illeti: 14 éven át (leszámítva azt a 18 hónapot, amikor nem volt miniszterelnök) tüntetően figyelmen kívül hagyta, elhanyagolta a palesztin ügyet. A 2022 decemberében megalakított új kormánya elkötelezett harcosa a West Bank annektálásának.
Eredmény: október 7.
4Szaúd-Arábia
Először előállt egy hibás elmélettel, miszerint az Izrael–Szaúd-Arábia tengely lenne az alapja egy izraeli-szunnita muszlim összefogásnak a síita Irán ellen. Mi történt ezután? Szaúd-Arábia és Irán közeledett egymáshoz Kína közvetítésével. Majd újrafogalmazta az izraeli-palesztin kérdést, bevezetve helyette az arab-izraeli konfliktus fogalmát. Azt hangsúlyozta, hogy a palesztin probléma – ellentétben azzal, ahogy a világ évek óta tudja – valójában nem a konfliktus középpontja. Elhitette, hogy békemegállapodást szorgalmazhat Szaúd-Arábiával úgy, hogy közben teljesen figyelmen kívül hagyja és marginalizálja a palesztin kérdést.
Eredmény: október 7.
5USA
Az Egyesült Államok minden évben 3.8 milliárd dollárral támogatja Izrael katonai kiadásait, és hatalmas diplomáciai ernyővel védi Izraelt a nemzetközi fórumokon. Netanjahu a folytonos beavatkozásával manipulálja az USA belpolitikáját, ezzel – hihetetlen, de – sikerült Washingtonban az Izrael-üggyel éket verni a korábban egységesen mellettünk álló két párt közé. Azzal, hogy teljesen a republikánus párthoz – és főleg azok keresztény szavazóbázisához – húzott, a demokratákat elidegenítette Izrael ügyétől.
Ez vezetett súrlódásokhoz és konfliktusokhoz a demokrata párti elnökökkel, Clintonnal, Obamaval és Bidennel is. És ami a legfontosabb: a januárban indított durva, tekintélyelvű alkotmányos puccs révén elhatárolódott az izraeli-amerikai kapcsolatokat meghatározó “közös értékek“ koncepciójától. Fokozódó érdeklődése az olyan autoriter vezetők iránt, mint az orosz elnök, Vladimir Putyin, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, majd a brazil Jair Bolsonaro elnök és mások, csak fokozták az eltávolodást Biden elnöktől.
Eredmény: A demokrata szavazók több mint felének kritikus a hozzáállása Izraelhez és Bidenhez a háború során Izraelnek nyújtott érzékelhetően kizárólagos támogatás miatt.
6Oroszország
Az ENSZ biztonsági tanácsa pénteki ülésén Oroszország “háborús bűnökkel” vádolta Izraelt azt állítva, hogy Izrael katonai stratégiája “embertelen”. Ez az értékelés attól az országtól származik, amely barbár módon szállta meg Ukrajnát, és már majd két éve könyörtelenül rakétákkal lövi azt.
De ne felejtsük el, hogy Netanjahu csodálja Putyint, aki most elítéli Izraelt, a Hamasz oldalán áll, kapcsolatai Iránnal szorosabbak, mint valaha, az Egyesült Államok szemében pedig az Irán-Szíria-Hezbollah-Hamasz-tengely szerves része.
Ezzel a Putyinnal és a mesterien kialakított kapcsolatával kampányolt a 2019-es választási kampányban. Ugyanez a Netanjahu folytatta elődje, Naftali Bennett politikáját, és fenntartotta a semlegesség minden politikai logikát nélkülöző stratégiáját az ukrajnai orosz invázió után.
Eredmény: Oroszország a Közel-Kelet iráni tengelyének központi eleme.
7Kína
Néhány hónappal a háború előtt Netanjahu azt állította, hogy Pekingtől szívélyes meghívást kapott. A kijelentés azután hangzott el, miután Biden igyekezett elkerülni Netanjahu fehér házba való meghívását. A miniszterelnöki hivatal vezető forrása elmagyarázta, hogy “ez egy jelzés Biden elnök felé, hogy Izraelnek van más lehetősége is”.
Eredmény: kínai látogatás nem volt, és Kína hozzáállása a gázai háborúval szemben kitartóan tartózkodó.
Hét főbűn!
Ez a feneketlen rekord önmagában is indokolja Netanjahu lemondását? Kétségtelenül. Hogy lemond-e? Nem. De ha politikai vádat emelnek ellene, ezeknek a tényezőknek is kiemelkedő szerepe lesz.
Netanjahunak le kell mondania, vagy Izrael vele együtt vész el!
Fordította Silló Ágnes
A cikk szerzője Alon Pinkas izraeli diplomata, író, Ehud Barak külpolitikai tanácsadója és Simon Peresz politikai tanácsadója volt. 2000-2004 között Izrael amerikai főkonzulja New Yorkban. A Fox televízió külpolitikai elemzője, az Al-Monitor, a The Independent, a Haaretz, a Jewish Journal és a The Times of Israel publicistája.
