Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamasz palesztin iszlamista terrorszervezet ellen a Gázai övezetben – jelentette ki vasárnap Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pártja, a Likud frakcióülésén.
Beszámolt arról, hogy éppen a tanácskozás előtt tért vissza a Gázai övezetből, ahol harcoló tartalékos katonákkal találkozott. „Mindenki azt kérte tőlem, hogy ne álljunk meg, csináljuk végig!” – mondta. „Hosszú küzdelem lesz, amelyhez türelemre, összetartásra és szilárd küldetéstudatra van szükségünk” – tette hozzá a kormányfő.
Az izraeli pénzügyminisztérium szakemberei szerint a Hamasz elleni háború legalább jövő februárig fog tartani, és költsége jelentősen növelni fogja az államháztartás hiányát. A háború költsége 2024-ben legalább 50 milliárd sékellel (4250 milliárd forint) több lesz a korábban előre látottnál, és a költségvetési hiány várhatóan az eredetileg tervezett 2,25 százalékosról 5,9 százalékosra fog nőni. Ezekről az adatokról parlamenti tájékoztatóján Itaj Temkin, a pénzügyminisztérium költségvetési biztosának helyettese számolt be.
A pénzügyminisztérium 19 százalékos gazdasági visszaeséssel számol az idei negyedik negyedévben a harmadikhoz képest, és az évi növekedés az eredetileg 2,5 százalékosra prognosztizáltról várhatóan 2 százalékosra esik vissza idénre vonatkozóan. Jövőre már csak 1,6 százalékos gazdasági növekedést várnak az elhúzódó háború miatt.
Címkép: Netanjahu – Fotó: Miriam Elster
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója