Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök visszautasította a népirtásra vonatkozó dél-afrikai vádakat, és az izraeli hadsereg (IDF) morális igazát hangsúlyozta a kormány szokásos ülésének kezdetén vasárnap.
„Nem mi követtünk el népirtást, hanem a Hamasz, amely mindannyiunkat megölne, ha tehetné. Ezzel szemben az IDF a lehető legmorálisabban cselekszik; mindent megtesz azért, hogy ne ártson a civileknek, miközben a Hamasz mindent elkövet, hogy kárt okozzon nekik, és emberi pajzsként használja őket” – mondta a miniszterelnök, válaszul a Dél-Afrikai Köztársaságnak a hágai székhelyű Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) benyújtott keresetére, amely szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamasz palesztin terrorszervezet elleni katonai fellépésével Gázában.
„Azt kérdezem: hol volt Dél-Afrika, és a többiek, akik nekünk prédikálnak, amikor milliókat gyilkoltak meg és űztek el otthonukból Szíriában, Jemenben és más területeken? Folytatjuk védelmi háborúnkat, amelynek igazságossága és erkölcse páratlan” – tette hozzá Netanjahu.
Az egyik izraeli kommandós alakulat harcosai vasárnap a Gázai övezet déli részén fekvő Han-Junisz térségében folytatták a harcot – közölte az IDF szóvivője, s hozzátette, hogy a páncélosokkal, a hadászati erőkkel és a légierővel együttműködésben azon dolgoznak, hogy felkutassák és felszámolják a terroristákat, és a terroristainfrastruktúrákat.
Razziát tartottak Han-Juniszban egy polgári épületben, ahonnan a katonákat lőtték, melyet elvileg oktatási célra, kulturális központnak és iskolának használnak, de a rajtaütés során rakétavetőket, a Hamasz iratait és eszközeit találták meg benne, és egy környező házban is nagy mennyiségű fegyvert, köztük gránátot és lőszert találtak egy hálószobai szekrényben.
Az IDF szóvivője nyilvánosságra hozta két újabb, a Gázai övezetben vívott csatákban elesett izraeli tartalékos katona nevét. Egyikük 37, másikuk 23 éves volt.
A Hamasz felügyelte gázai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a Gázai övezetben a háború kezdete óta 21 822 ember halt meg, és 56 451 sérültet számoltak össze. Az elmúlt 24 órában százötven ember halt és 286-an sebesültek meg.
Vasárnap reggel óta a légierő vadászgépei megtámadták Libanon déli részén a síita Hezbollah milícia katonai épületét Ramija faluban, az izraeli határ közelében. A síita szervezet Izrael területét lövi, kihasználja, és emberi védőpajzsként használja a falu civil lakosságát” – emelte ki az izraeli katonai közlemény.
Vasárnap a Likud párt rotációs megállapodásainak részeként a kormány jóváhagyta Eli Cohen energiaügyi és infrastrukturális miniszteri kinevezését. A külügyminiszteri posztra Iszrael Kac, a korábbi energiaügyi és infrastrukturális tárcavezető lépett a helyére.
A kormány egyhangúlag elfogadta a döntést a helyhatósági választás február 27-re halasztásáról. A választásokat eredetileg október végén tartották volna, de akkor a háború kitörése miatt január végére, illetve most február végére halasztották.
Címkép: Bombázott házak romjai Han-Juniszban, ma – Fotó: Mohammed Dahman / AP
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója