Mosolygós, nagydarab srác ül velünk szemben, beállós volt a Fradi kézilabdacsapatában (azok bírják a kiképzést), aztán az élsport helyett egy másik hivatást kezdett követni, egy elhivatást, és másik kiképzést kapott, az IDF-ét, és a gázai harcokét.
Most egy súlyos sebesülés után felépülve, döntés előtt áll…
Dósa D. Bálint
B: Szabályosan alijáztam, izraeli állampolgár vagyok.
Az nem volt baj, hogy keresztény vagy? Nem volt ilyen kérdés?
B: De volt. Az elején, a Szohnutban nem voltak biztosak benne, hogy ez sikerülni fog, mert nem szokás keresztényként alijázni, de végül azt mondták, hogy hozzam a papírjaimat. Vannak zsidó gyökereim, ez a lényeg. De nem tagadtam, hogy keresztény vagyok, egyszer sem. A papírjaimban is úgy szerepelek, és itt Izraelben is az van beírva az irataimba, hogy keresztény vagyok.
Mikor alijáztál?
B: 2021-ben. Először is elkezdtem héberül tanulni. Az ulpánnal indult az izraeli életem Maagan Michael kibucban, Keisaria mellett. Ott töltöttem el fél évet. Gyakorlatilag az egész napom tanulással és edzéssel telt. Fizikálisan is fel akartam készülni a hadseregre.
Az élsportoló előéleted, kondíciód nem lett volna elég?
B: Én a speciális egységek képzésére jártam, a felkészítő programra. Az izraeli tengerészgyalogosok speciális egységének, a Shayetet 13-nak az egyik volt harcosa vezette, aki majd’ 50 éves koráig visszajárt a csapatához. Az ő felkészítő kurzusa Maagan Michaelben heti 3-4 edzésből állt. Ezt csináltam végig, és ez tényleg nagyon-nagyon kemény volt. Sokkal jobb lett a fizikai állóképességem, mint a kézilabda karrierem során bármikor.
Ekkora ugrás volt a katonaság a sporthoz képest?
Az edzéseket össze sem lehet hasonlítani azzal, amit korábban átéltem. A kondíciómat a legkeményebb Fradis éveimhez tudnám csak hasonlítani, amikor heti 8 edzésem volt. De az intenzitást tekintve, amit itt, ezen a tanfolyamon csináltunk, az három ottani edzésnek felelt meg.
Eleve tudtad, hogy katona leszel?
B: Én ezért jöttem, alijázni és bevonulni.
Hivatásos katona szerettél volna lenni?
B: Nem, sosem szerettem volna hivatásos katona lenni. Önkéntesként vonultam be.
Lettek barátaid a kiképzés során?
B: Persze! Először egy évet nyelvtanulással töltöttem és új bevándorlók sokaságával ismerkedtem meg, főleg korombeliekkel. De izraeliekkel kevésbé, a katonaság alatt aztán a nehéz időszakok velük is összekovácsoltak szép lassan. Több barátom is van az egységben, pedig a századomban én vagyok egyedül új bevándorló.
A civil munkád mi volt Magyarországon?
B: Sportoló voltam. Ezen kívül van asztalos végzettségem.
Mit csinálsz a katonaság után? Van terved?
B: Tanulni akarok. Magas szintre szeretném fejleszteni a héberemet. Most, hogy harcos képzést kaptam, valószínűleg részt fogok venni további, harcosoknak szánt kurzusokon. Később szeretnék a Magen David Adomban önkéntesként részt venni, van egy kurzusuk, ahol ápolókat képeznek.
Hogyan sérültél meg?
B: November elején vonultunk be Gázába az egységemmel. Mikor Shejaiya területére értünk, akkor történt.
Az volt a feladatunk, hogy elfoglaljunk egy iskolaépületet, amit a Hamasz bázisnak használt. Ez sikerült. Az üres épületből kellett aztán fedeznünk az ezred többi egységét, hogy ők is elfoglalhassák a számukra kijelölt épületeket. Közben azonban egy terrorista észrevette, hogy honnan tüzelünk, és ránk lőtt egy RPG-rakétát. A tankelhárító lövedék áttörte az épület falát, és a repeszeiből nagyon sok eltalálta a felsőtestemet és a combjaimat is. A fejemtől a térdemig tele voltam velük. Az egyik közülük komolyabb találat volt, mint a többi, a bal combba fúródott, pár centire az ütőeremtől. Ha kicsit arrébb megy, lehet, hogy elvérzek.
A ruha mennyire véd titeket?
B: A szememet a védőszemüveg megvédte, a fülemet meg a fülvédő. A mellény megvédi a felsőtestet mindentől. De a taktikai egyenruha csak égés ellen hatásos, a repeszek meg a golyó átszakítják.
Csak te sérültél meg?
B: Nem. Ketten voltunk ebben az őrhelyiségben. A másik srácot a könyökén találta el egy nagyobb repesz, azt ki kellett műteni. Tudtommal nem volt életveszélyes a sérülése, de idegek sérültek, ezért a rehabilitációja hosszabb lesz, mint az enyém. Nemrég beszéltem vele, azt mondta, hogy nagyon jól megy a rehabilitáció és 100%-osan fel fog épülni.
Neked mennyi esélyed van, hogy felépülj?
B: Tökéletesen rendbe jövök, nem hiszem, hogy probléma lesz.
És visszamész?
B: Az, hogy visszamegyek-e, az pont kérdőjeles, mert nemsokára lejár a szolgálati időm.
Most kell eldöntenem, hogy visszamegyek-e, hosszabbítok-e.
Ha nem mész vissza, akkor tartalékos állományba kerülsz?
B: Igen.
Mi volt az első gondolatod, amikor találat ért?
B: Nagyon gyorsan össze tudom foglalni. Csak annyi volt, hogy átkerültem egy ösztönös túlélési módba. Ez azt jelenti, hogy nem gondoltam semmire azon kívül, amit ilyenkor tenni kell ahhoz, hogy túléljem a szituációt. Az első gondolat az volt, hogy eltaláltak, és most fel kell állnom. Ha megsebesülsz, olyan pozíciót kell felvenni, ami védi a testfelületet, ahol megsérültél, el kell jutni egy védett területre, ott el kell kezdeni ellátni a sérülést és hívni a többieket. Ezt tettem én is. Ahogy kiértem onnan, ahol megsérültem, hasra vetettem magam, hívtam a többieket és elkezdtem ellátni magamat.
A másik fiú is kijutott veled?
B: Ő kirohant. Neki nem a lába sérült meg, én lassabban értem ki. Erősödött a fájdalom és éreztem, hogy ez egy komolyabb sérülés, mert az egész combom nedves volt, átvérzett minden. Nehéz volt rá szorítókötést tenni. Kórházba kerültem.
Mi volt az első bevetésed?
B: A bázisunkon voltunk október 7-én, de már az első héten kirendeltek minket délre. Először Szderotba, majd Beeribe mentünk. Nehéz nem emlékezni rá. Nem mi érkeztünk elsőnek. Amikor odaértünk, már rengeteg katona volt ott, és még voltak Hamaszosok is a környéken. Mi a területet biztosítani jöttünk, megvédeni a helyet az esetleges Gázából jövő újabb támadásoktól, és a terroristáktól, akik még mindig ott voltak a közelben. Azt hiszem, legalább két hétig tartott megtisztítani tőlük a területet. A házak átvizsgálásával kezdtük, aztán a Gáza és a kibuc közötti üres zónát kellett felderíteni, hogy maradt-e még valaki, vagy hagytak-e hátra felszerelést, robbanószereket.
Kerültél fegyveres konfliktusba?
B. Ott Beeriben nem, csak később Gázában.
Találtatok még elbújva menekülőket, vagy akik ellátásra szorultak?
B: Mi már nem, csak a holttesteket, és maradványokat láttunk, ami maradt az emberekből.
Felkészítettek benneteket, hogy ilyen helyzetbe kerülhettek?
B: Mikor bevonultam, még béke volt, de meg kellett birkóznom azzal a gondolattal, hogy amikor katona leszek, akkor is lehet háború. Én úgy hittem és gondoltam, hogy alkalmas leszek erre. Így visszanézve is, igen, készen álltam.
A seregben nem volt lelki felkészítés?
B: Az egész alapkiképzésnek az a célja, hogy fizikálisan és mentálisan is felkészültek legyünk. Nem volt titok számunkra, hogy bármikor kitörhet háború. Hogy kinek mennyi fért ebből a saját mentális kapacitásába, érettségébe, az már más kérdés.
Azoknak, akik itt nőnek fel, ez nyilvánvalóan sokkal kézelfoghatóbb, hiszen hallják a szüleik történeteit, akik voltak katonák, részt vettek háborúban, átéltek több konfliktust, de te úgy jöttél ide, bocsánat, hogy ezt mondom: háborúszűzen, mint mi is. Mennyire lehet így felkészülni egy ilyen horror helyzetre?
B: Én felvérteztem magamat erre. A többiekről meg azt tudom mondani, hogy hiába van folyamatos konfliktus itt Izraelben, hiába van egy állandó feszültség, hogy bármikor kitörhet valami, ez nem készít fel a háborúra. Az utolsó komoly háború, a 2014-es “Cuk Eitan” idején a srácok, akikkel együtt voltam, még gyerekek voltak, és az sem volt olyan komoly, mint az első meg a második libanoni háború. Nekik sem volt sokkal könnyebb megküzdeni ezzel a szituációval. Ez a mostani nem ugyanaz a szint. Ami most történt október 7-én, ez Izrael történetének egyik legnagyobb csapása. Erre nem igazán lehetett szerintem felkészülni.
Hogy egyezteted össze azt, hogy harcos vagy, a keresztény hiteddel? Ne ölj!
B: Az Igében, az áll, „Ne gyilkolj!” nem az, hogy ne ölj. Én nem tudtam megítélni ezt a szituációt, mert nagyon át akartam adni magamat az Úr akaratának. Döntsön Ő arról, hogy mit tesz velem a hadseregben! Az október 7-ei mészárlást egyértelműen elítélem, mint emberiség elleni bűncselekményt. Ettől függetlenül nem vagyok boldog attól, hogy rengeteg civil áldozata van ennek a háborúnak. Nehéz szituáció, nagyon nehéz szituáció. Hála Istennek, nem én vagyok az, akinek meg kell ítélni ezt.
Én megértem, ha valaki keresztényként a Szentföldön akar élni…
B: Nekem nem voltak ilyen vágyaim. Én csak azt az egy dolgot szerettem volna tenni, amit az Úr szeretne, hogy azt tegyem. Nem bonyolítottam túl.
Egyszer csak jött egy ötlet, hogy itt akarsz élni?
B: Egy elhívást mondanék ötlet helyett.
Ez mikor volt?
B: Ez 2020 telén volt. Feltettem a kérdéseket imában az Úrhoz, hogy milyen szolgálatot tehetek. Hosszú, éveken át tartó imatémám volt ez. A válasz pedig az volt – én hiszem és vallom, hogy az Úr szent lelkén keresztül –, hogy Izrael és hadsereg. Ezt a két szót kaptam. Fél évre rá sikeresen hazavándoroltam, vagy visszavándoroltam, alijáztam.
Mondtad, hogy ateista nevelést kaptál. Hány éves voltál, amikor megtértél?
B: 20-21 évesen tértem meg egy református közösség kis templomában. Egy gyerekkori barátom vezetett ehhez a gyülekezethez. Együtt kezdtünk elmélyedni az Igében és a Biblia ismeretében. Az ott lévő lelkész, segédlelkész és a közösség segített, és sok-sok kérdés, hosszú évek után szép lassan eljutottam addig, hogy valóban Jézus Krisztus számomra a messiás, a megváltó, aki meghalt a bűneimért, és átadtam magam ennek, elhittem ezt. Nehéz út volt.
Nem hiányzik most ez a közösség, a gyülekezetbe járás? A hitéleted most megváltozott.
B: Nem mondom, hogy nem hiányzik. Az elmúlt években hatalmas erőt kaptam ahhoz, hogy megálljak ebben a nehézségben. Most először voltam a hétvégén egy itteni gyülekezetben, egy messiáshívő zsidó közösségben. Jó tapasztalataim voltak, vissza fogok menni. Egyébként héber tanulásra is nagyon jó. A pásztor, vagy lelkész, nagyon érthetően magyarázza az igét.
Ahogy mondtad, most döntés előtt állsz, hogy visszamész és meghosszabbítod a szolgálatot, vagy ha lejár az időd, akkor leszerelsz.
B: Nyilván hatással van rám, ami most Izraelben történik, de egyelőre teljes mértékben próbálom átadni magam az Úr akaratának. Ha azt szeretné, hogy visszamenjek, akkor visszamegyek, ha meg nem, akkor nem.
Honnan fogod tudni a szándékát?
B: Az Igéből.
