Izrael azt szeretné, hogy az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) ne legyen semmilyen szerepe Gázában a háborút követően – jelentette ki Jiszrael Katz izraeli külügyminiszter arra reagálva, hogy a gyanú szerint az ENSZ-ügynökség egyes munkatársainak közük volt az Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadáshoz.
Az izraeli kormány garantálni akarja, hogy az UNRWA „ne képezze részét a megoldásnak” a palesztin területen. Katz közleményében arra is kitért, hogy szerinte az UNRWA-nak minden tevékenységével fel kellene hagynia.
Az UNRWA vezetője pénteken közölte, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak azokkal, akikkel kapcsolatban felmerült, hogy közük lehet a terrortámadáshoz, és vizsgálat is indult.
A vádak nyilvánosságra kerülését követően több ország, köztük a legnagyobb finanszírozó, az Egyesült Államok is bejelentette, hogy felfüggeszti az UNRWA támogatását.
Nem sokkal később hasonló bejelentést tett, és ideiglenesen leállította az UNRWA támogatását Finnország, Olaszország és az Egyesült Királyság is. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára, Husszein es-Sejk az X-en azt írta, hogy a palesztinoknak az „izraeli agresszió” közepette jelenleg égető szüksége van az UNRWA támogatására.
„Arra kérjük a támogatás leállításáról döntő országokat, hogy vizsgálják felül elhatározásukat” – írta Sejk a közösségi oldalon, s egyúttal arra az álláspontra helyezkedett, hogy az UNRWA támogatásának megszüntetése politikai és humanitárius kockázattal jár.
A Gázai övezetet uraló Hamasz arra szólította fel az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget, hogy „ne engedjenek az izraeli fenyegetéseknek és zsarolásnak”, egyúttal azzal vádolta meg Izraelt, hogy minden nemzetközi segélytől el akarja vágni a gázaiakat.
Címlapkép: Egy segélyszállító teherautó a gázai határon, 2024. január 27. – Fotó: Hossam Azam / REUTERS