A gázai harcok szüneteltetésére szólította fel Netanjahut a brit kormányfő

A Gázai övezetben folyó harcok humanitárius célú szüneteltetésére szólította fel Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt csütörtökön Rishi Sunak brit kormányfő.

Sunak a Downing Street tájékoztatása szerint II. Abdallah jordániai királlyal is tárgyalt, szintén elsősorban a tűzszünet szükségességéről.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének csütörtök esti beszámolója szerint Sunak az izraeli kormányfővel tartott telefonos megbeszélésén megerősítette: a brit kormány változatlan álláspontja az, hogy Izraelnek jogában áll megvédenie magát a Gázai övezetet uraló Hamasz iszlamista szervezet terrorjával szemben.

A brit miniszterelnök ugyanakkor közölte Netanjahuval, hogy Londont mélységesen aggasztják a gázai civil lakosság által elszenvedett emberveszteségek, valamint a Rafah területére is kiterjedő katonai műveletek potenciálisan pusztító humanitárius következményei.

London a hét eleje óta másodszor adja Izrael tudtára a dél-gázai Rafah körzetében tervezett hadműveletekkel szembeni komoly fenntartásait.

David Cameron brit külügyminiszter a BBC brit közszolgálati televíziónak adott hétfői nyilatkozatában kijelentette: a Rafah környékén összezsúfolódott civileknek már nincs hova menniük, Egyiptomba nem tudnak távozni, észak felé sem tudnak menni, hogy visszatérjenek otthonaikba, mivel egykori lakóhelyeik jórészt megsemmisültek.

Cameron ezért felszólította Izraelt, hogy „nagyon komolyan gondolja át” a helyzetet, mielőtt további katonai műveletekbe kezd ebben a térségben.

Rishi Sunak az izraeli miniszterelnökkel tartott csütörtök esti megbeszélésén „azonnali, elsődleges fontosságú” feladatnak nevezte a harcok humanitárius célú szüneteltetését, annak érdekében, hogy a Hamasz által elhurcolt túszok épségben kiszabadulhassanak és jelentős mértékben növelni lehessen a Gázába bejuttatott segélyek mennyiségét.

A brit kormányfő szerint a harcok szüneteltetésének fenntartható tűzszünethez kell vezetnie. Sunak hozzátette: a tartós béke feltétele Izrael biztonságának szavatolása.

A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint a Netanjahuval tartott csütörtök esti telefonbeszélgetésben Rishi Sunak hangsúlyozta a nemzetközi humanitárius törvények betartásának és a polgári infrastruktúra, köztük a kórházak és a menedékhelyek védelmének fontosságát, és megerősítette, hogy London szerint hosszabb távon a kétállami megoldás a stabilitás megteremtésének legmegfelelőbb módja.

Rishi Sunak létfontosságúnak nevezte a feszültség fellángolásának megakadályozását Ciszjordániában is.

A londoni külügyminisztérium a héten szankciókat jelentett be olyan izraeli telepesek ellen, akik Ciszjordániában erőszakos cselekményeket követtek el a palesztin lakosság ellen.

A brit kormányfő csütörtökön személyesen fogadta a Downing Streeten II. Abdallah jordániai királyt, akivel szintén azt közölte, hogy London kritikus fontosságú első lépésnek tartja a gázai harcok humanitárius célú azonnali szüneteltetését.

Sunak a jordániai uralkodóval tartott megbeszélésén a fenntartható tűzszünet feltételének nevezte Izrael biztonságának szavatolását, és azt, hogy a jövőben ne a Hamasz uralja a Gázai övezetet.

Címlapkép: Sunak és Netanjahu a Miniszterelnöki Hivatalban Jeruzsálemben – Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.