Joszef Tomi Lapid (1931–2008)

Joszef Tomi Lapid személyiségében és életében magyar hátterének három összetevője volt: a nyelv, az irodalom és az ételek. Tomi Újvidéken született, három nyelven nőtt fel: a szerb az iskola és az utca nyelve, a magyar az otthon, a család nyelve, a német a nevelőnő és a korabeli szemléletben a kultúra nyelve. Egész életében idézett Petőfi-, Arany- és Ady-verseket. François Villon verseskötetét Faludy fordításában egész életében, haláláig az ágya mellett tartotta. Karinthy-idézetek rendszeresen elhangoztak, amikor barátaival, Kishonttal és Dossal találkozott. Ami pedig az ételt illeti, ahogy Tomi írta (Ruth Sirkisszel közösen kiadott) szakácskönyvének bevezetőjében: „Az emberek azért esznek, hogy éljenek. Az igazi magyar azért él, hogy egyen.” És még: „A legmegrendítőbb magyar rapszódiát nem a cigányok játsszák hegedűn, hanem a szakácsok serpenyőn.”

Az irodalom, a költészet és az étel iránti vonzalma ellenére az elszámolás a magyar néppel lezáratlan maradt. Tomi tizenkét és fél éves volt, mikor anyjával a svéd gettóba került Budapesten, miközben odakint Szálasi nyilasainak terrorja tombolt, és a zsidókat a Dunába lőtték. Sosem felejtette el, hogy amikor anyjával sikerült eltűnniük a halálmenetből, egyetlen ember sem akadt Budapesten, aki befogadta volna őket, ezért visszatértek a gettóba. Ahogy mondta, ott és akkor lett cionista. Megértette, lennie kell egy menedékhelynek, ahová vészhelyzetben a zsidók menekülhetnek. Kell hogy a zsidóknak hazájuk legyen.

Gyerekkorában egyetlen előjel sem sejtette, hogy valaha héber nyelvű újságíró, igazságügy-miniszter vagy miniszterelnök-helyettes lesz Izraelben. Tomi 1931-ben született zsidó polgárcsaládban. Apja ügyvéd és újságíró volt, a Szabadkán kiadott magyar hetilap, a Napló hétvégi mellékletét szerkesztette. Az újvidéki neológ hitközség tagjai évente háromszor jártak zsinagógába: ros hasanákor, jom kipurkor és peszah előestén. Tomi zsidó iskolába járt, a Maccabi klubban sportolt, a zsidó cserkészmozgalom tagja volt. Egy Keren Kajemet kék persely és egy Abel Pann-festmény volt az otthonukban. A nagymama, Lampel Hermina a WIZO, az apa, dr. Lampel Béla a Bne-Brit elnöke. A peszahi Hagadába Tomi apja beleírta a széder este résztvevőinek nevét. A háború után a hitközség tagjai saját tárgyaikat keresték a zsinagóga raktárába dobált dolgok között. A családi Hagada megmaradt, és Tomi később abba írta be a nálunk tartott széder esték résztvevőinek nevét.

Tomi tizenhárom éves volt, amikor apját munkaszolgálatra hurcolták, és Mauthausenben végezte. Tomi édesanyja, Birman Katalin ekkor épp szüleinél tartózkodott Budapesten. A háború a budapesti szépséget oroszlánná változtatta, ettől kezdve tíz körömmel harcolt fia életéért. Hamis papírokat szerzett Tominak és önmagának, és a megszállt Újvidékről Budapestre vitte Tomit. A Pozsonyi út 14.-be, a svéd gettóba kerültek.

Egyik reggel elvitték anyámat. Ott maradtam teljesen egyedül. Sem nagymama, sem apa, sem anya, egyedül egy házban, mely állandó ágyúzás és bombázás alatt állt, több száz éhező ember között, akiknek én voltam legkisebb gondja. Csakhogy estefelé anya váratlanul visszatért. Annyit mondott, hogy „ő mentett meg bennünket”. Felesleges volt megmondania ki az „ő”, mert Budapesten csak egy „ő” volt azokban az időkben: Wallenberg.*

Negyven évvel később Tomi felkereste Varga Imre szobrászt, aki a budapesti Wallenberg-szobornak egy változatát Tel-Avivnak adományozta, a szobrot a Wallenberg utcában állították fel.

A háború végén Tomi és anyja visszatért Újvidékre, és onnan alijáztak 1948-ban. Tomi, a tizenhét éves vékony fiú, új ole, nem tud héberül, szinte a hajóról rögtön bevonul, egy autós kiképzésre kerül Afula közelében egy gyerekfaluba. Amikor egyéves katonai szolgálat után autóvillamossági szakképesítéssel leszerel, beiratkozik a Mislav főiskolára, felkészül az érettségire. Közben egy ügyvédi irodában küldönc, és kezd az Új Keletnél is dolgozni. Azt mondta érettségi vizsgái után:

Életem összes szellemi kihívása közül ez volt a legnehezebb. Úgy ahogy már törtem a héber beszédet egy leszerelt katona szintjén, de írni-olvasni nem tudtam. A furcsa pontok, amiket a betűk fölé vagy alá kellett helyezni nekem úgy tűntek, mint valami óegyiptomi hieroglifák. Képtelen voltam megérteni, mi a különbség az alef és az ajin között. […] Nappal dolgoztam, éjszaka tanultam füzeteimre görnyedve, kis Friedmann-gyártmányú olajkályhával a hátam mögött, lábaim átázva a vizes padlón. Ez volt az 1952-es tél, amikor árvizek öntötték el az egész országot és főleg az én kis nyomorult raktárhelyiségemet.*

A fiatalember, aki nem tudta megkülönböztetni az alef és az ajin betűt, tíz könyvet ír majd, számos kiadást ér meg a Lapid európai útikönyve sorozat, két színdarabját mutatják be, az egyiket a Kameriban, a másikat a Habimában. Héber kiejtésében mindig marad valami a talán szerb, talán magyar akcentusból.

Az Új Kelet az ötvenes évek elején fontos napilap, harmincötezer előfizetővel. Ez lesz Tomi újságíró-iskolája. Itt találkozik azokkal, akiket szeret, akik az apjára emlékeztetik. Vág az eszük, műveltek, tele vannak humorral: Kasztner Rezső, Schön Dezső, Jámbor Ferenc, Zeev és különösen ketten, akik jóbarátai lesznek a következő ötven évben, az Új Kelet idejéből haláláig: Kishont Ferenc és Dos. Ezt a tehetséges és határozott triót illetik majd a „magyar maffia” névvel.

Tomi, tudatosan vagy nem, de apját követte az ügyvéd- és újságírópályán. Érettségi után beiratkozott a Jogi és Közgazdasági Főiskolára. Egy esős téli napon 1955-ben Kishont egy cédulát hagyott Tomi rekeszében az Új Keletben: „Tomi, holnap 12-re találkozót beszéltem meg neked Ezriel Carlebachhal. Személyi titkárt keres. Légy szerény!” Így kezdődött Tomi héber újságírópályája. Carlebachról, a Maariv legendás szerkesztőjéről így írt:

Meglepő vajon, hogy világéletemben apát kerestem magamnak? A legtöbb esetben nem voltam ennek tudatában, csak utólag jöttem rá, és talán ez jobb is volt így, mivelhogy többségük úgysem felelt meg szerepének: a melankolikus, bonyolult Kishont, az excentrikus és felelőtlen Robert Maxwell vagy a hiú és agyonrágalmazott Kasztner. Az egyetlen, aki ezt a kényszeremet felismerte – és ki is használta –, Ariel Saron volt, és csakis kapcsolatunk befejeztével tudtam végleg megszabadulni efféle hajlamomtól, apa helyett inkább két kisöcsöt fogadtam örökbe, akikben sohasem csalódtam – Ehud Olmertet és Amnon Danknert. Viszont egy éven át – egy és nem több – volt egy tökéletes apám.*

Carlebach, a „tökéletes apa” halála után, aki a Lapid családnevet ajánlotta Tominak, évekig tartó érdekfeszítő munkája a Róluk beszélünk a héten című rovat, különböző területeken működő neves emberekkel találkozik – gondolkodókkal, színészekkel, zenészekkel, politikusokkal. Követi a Kasztner-pert, majd éveken keresztül minden alkalmat megragad, hogy védelmébe vegye. Ismerteti az Eichmann-pert. Ben-Gurionnal Burmába utazik. A Maariv tudósítójaként részt vesz Churchill temetésén – gyerekkora óta csodálta. A Maariv londoni tudósítója. A Maariv tudósítója a Kneszetben. A Te magazin alapítója és szerkesztője. Közben a Kameri bemutatja A mór megtette kötelességét című darabját, a Habima pedig a Csípd el a tolvajt, és megjelennek a Lapid európai útikönyve kötetei.

A Maariv eldöntötte a sorsát a közéletben és magánéletben is. A Maariv szerkesztőségének folyosóin találkozik Shulamittal, a Maariv egyik alapítója, David Giladi lányával, összeházasodnak. Három gyerekük születik: Michal, Jair és Merav. Michal meghalt egy közúti balesetben 1984-ben. Jair Lapid újságíró és író, a Van Jövő párt alapítója, pénzügyminiszter, Kneszet-képviselő. Dr. Merav Roth pszichoanalitikus, továbbképzési program vezetője, pszichoanalízis doktori képzés koordinátora, és a pszichoterápiai programban működik a Tel-avivi Egyetemen.

A politikai változások és a jobboldal hatalomra kerülése után felkérik Tomit az izraeli televízió vezérigazgatójának. Kishont Ferenc, a krónikus depressziós ismét a jó tündér, elmegy Zevulun Hammer oktatási miniszterhez, és beajánlja Tomit. A Maarivban töltött huszonnégy év után Tomi a televízió vezérigazgatója. „A sorsomat az határozta meg, hogy sohasem hagytam ki egyetlen lehetőséget sem, hogy megváltoztassam.” Akkoriban csak egy tévécsatorna működött, meghatározó hatása volt a közvéleményre. Mivel a jobboldal került hatalomra, Tomit a jobboldal jelképének tekintették, hónapokig sértő és rágalmazó cikkekkel támadták. Így emlékezett erre: „Egyetlen hős lovag sem panaszkodott, amikor a régi Mapai-rendszer a saját embereit nevezte ki erre a pozícióra.” A súrlódások hivatali ideje alatt mindvégig folytatódtak, és kétfejű sárkánnyá lettek: egyik oldalon a televízió munkatársai, a másikon a hatalom képviselői. Büszke volt rá, hogy minden tiltakozás ellenére átálltak a fekete-fehérről a színes televízióra, amerikai sorozatokat vásároltak, és a hiányzó fedezet ellenére két példaértékű sorozatot forgattak Tűzoszlop és Michelle Ezra Safra és fiai címmel.

Miután befejeződik televíziós munkaköre, visszatér a Maarivba. A rádió minden szombat reggel sugározza A hetem című műsorát, hűséges és lelkes hallgatókra talál. Ruth Sirkisszel közösen kiadják a Paprika című szakácskönyvet, és a bevezetőben ezt írja: „Majdnem minden, amire gyerekkoromból emlékszem, az evéshez kapcsolódik. […] Apáink, akik a salamoni lakomákat a falás csúcsának gondolták, sosem jártak gyerekkorom környékén. Ami csak született és gyarapodott a gazdaságban, ami csak megtermett és gyümölcsöt hozott, asztalra került […]. És nyáron mindenki elutazott a gyógyfürdőbe, Karlsbadba fogyókúrára.”*

A nyolcvanas évek végén megjelenik Izraelben Robert Maxwell Gargantuához hasonló alakja. Maxwell többek között megvásárolja a Maarivot. Az egész országban ragasztják a matricákat: „Maxwell megvásárolt!” „Dehogy – mondja Tomi –, Maxwell engem vásárolt meg.” Maxwell óriás, hangos, vág az esze, ravasz szerencsejátékos, elbűvöli Tomit. Egyik napról a másikra elküldi Tomit Budapestre, hogy megvásárolja a Magyar Hírlapot. Aztán Belgrádba küldi, hogy megvásárolja a Politikát. Csaknem két éven át járja Tomi Maxwell megbízásából a kelet-európai országokat, újságokat, nyomdákat, magazinokat, rádióállomásokat vásárol. Miután Maxwellt elnyelik a tenger hullámai, Tomi visszatér a Maarivba. „Véget ért rövid, viharos nemzetközi üzleti pályafutásom” – mondja.

A Maarivot időközben Nimrodi vásárolta meg, Tomi írja a szerkesztőségi cikkeket. Továbbra is sugározza rádióműsorát, de úgy érzi, hogy nem használja ki minden erejét, amikor felkérik egy újabb, Popolitika című televízió-műsorhoz. A Popolitikában és az utána következő Politikában dúlt a médiaharc, Tomi mindent kimondott, ami a szívét nyomta, és ez érzékenyen érintette a közönséget. Szerették vagy gyűlölték, de legalább nem unatkozott.

Tomi népszerűsége, a vallás és az állam kapcsán tett kijelentései a Sinuj párt felkéréséhez vezetnek, induljon a párt listavezetőjeként a tizenötödik parlamenti választáson. Tomi beleegyezik, és hat mandátumot kapnak. Az eskütétel a Kneszetben megrendítő pillanat a budapesti gettó gyerekének. Tomi az alkotmányügyi, a törvénykezés és jogi, a külügyi és védelmi bizottság tagja. A 2003-ban a tizenhatodik parlamenti választáson a Sinuj párt tizenöt mandátummal a Kneszet harmadik legnagyobb pártja. Tomit kinevezik igazságügyi miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek, a szűk politikai kabinet tagja, ahol engedélyezik a rendkívüli hadműveleteket. 2005-ben megszavazzák a vallásosoknak járó további juttatásokat, a Sinuj ellenzi, és kiesik a kormányból. Tomi az ellenzéket vezeti. 2006-ban a választások előtt a Sinuj párt válságban van. Belső intrikák szakadáshoz vezetnek. Tomi lemond, és a következő választáson a párt eltűnik a politikai színtérről.

A száraz kronológia mögött ezekben az években megbújnak a megrendítő viharok, a szomorúság és az öröm is. Szrulik alkotójának, a magyar maffia harmadik tagjának, Dosnak a halála. Tomi hetvenedik születésnapját családjával és barátaival ünnepli. Kishont Ferenc a legkishontibb szavakkal köszöntötte: „Tomi és köztem szeretetteljes és féltékeny kapcsolat van. Ő szeret engem, én pedig irigylem, hogy van kit szeretnie. […] Nem számít, hogy érzed magad, Tomika – mondja neki –, csak az számít, hány éves vagy.” Kishont nyolcvanéves volt, amikor meghalt.

Ötven éven át nevettetett és bosszantott, nélküle nem lett volna az első lakásom és az első állásom a Maarivban, és talán ha nem jön velem a rabbinátusra, nem lett volna nekem az első nő sem, aki az utolsó is. […] Siratom őt, magamat és egész nemzedékünket, akik a holokausztból érkeztünk az ismeretlen országba. Siratom a sovány fiatalembert, aki megtanulta a Gur-szótárt, és ma nem lehet szótárt összeállítani a kifejezések nélkül, amiket kitalált.*

Tétlenség és barátokkal vagy a számítógéppel lejátszott számtalan sakkjátszma után felkérik Tomit, vegyen részt a televízióban A bölcsek tanácsa programban, írjon a Maarivba, és térjen vissza a rádióprogramjához. „Amikor egy magyar bajban van, és bátorítja önmagát, azt mondja: ’Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér’. A világ újra gurít felém szőlőt.”* 2006 júliusában kinevezik a Jad Vasem tanácsának vezetőjévé. „Kötelességemnek tartottam, hogy beszéljek a tegnap áldozatainak nevében, hogy megmentsem a végzettől a jövő áldozatait.” Kinevezése után nagy örömére megtudta, hogy helyettese Elie Wiesel, régi barátja. Wiesel halála után Jair utazik majd Izrael Állam képviseletében Szigetre, Wiesel szülővárosába, és beszédet mond az állomáson, ami azóta Elie Wiesel nevét viseli, ahonnan a város zsidóságát küldték a halálba.

2007-ben Tomi megbetegedett, egy évig küzdött a rákkal. Az utolsó héten, a kórházi betegágy mellett Aliza és Ehud Olmert tanúsította az aláírásával, hogy Tomi ellenez minden életet meghosszabbító kezelést. 2008. június 1-én hunyt el szeretett és szerető családja körében.

Halála után ünnepséget tartottak emlékére Budapesten, a magyarországi Világ Igaza kitüntetettek tiszteletére rendezett eseményen.

* Jair Lapid: Síron túli emlékeim című könyvéből vett idézetek

Héberből fordította Freireich Sommer Ágnes

---

A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com