A Szallah Sabati című film apám életének legfontosabb mérföldköve, egész életét végigkísérte – attól kezdve, hogy Izraelbe érkezett egészen haláláig. Ugyanakkor a film fontos mérföldkő Izrael Állam történetében is.
Apám huszonöt éves holokauszttúlélőként a kommunista rendszer elől menekült, amikor Izraelbe érkezett a Galila nevű „rabszolgahajón” (apám becézte így a hajót), a haifai kikötőbe – és ettől a pillanattól kezdve nézte és hallgatta, emlékezetébe véste környezete minden eseményét, rezdülését. Már első találkozása az olékat fogadó hivatalnokkal a kikötőben változást hozott az életében – Kishont Ferencből Efraim Kishon lett.
Első napjait a Sear-Alija átmeneti sátortáborban töltötte északon, és rögtön magába szívta és befogadta a körülötte zajló eseményeket. Már itt kezd szövődni Szallah Sabati története, alapja Kishont találkozása az arab országból érkezett családdal, a család vele és feleségével egy barakkban lakott.
Később Kfar-Hahores kibucba kerültek, ott megismerte a kibuc különleges, a kommunista elveken alapuló életformáját: „A kommunizmus csodás elmélet – csak az a baj, hogy megvalósítható…”
Amikor Kishont Izraelbe érkezett, egyetlen szót sem tudott héberül – ha valaki akkor azt mondta volna neki, hogy Izraelben a legismertebb és a világon (a Biblia után) a legtöbb nyelvre lefordított író lesz – valószínűleg kineveti.
A kibucban kezdett héberül tanulni – ügyesen, gyorsan, alaposan, és három évvel később már bemutatták első színpadi művét a Habimában, az Akinek tolják a szekerét című darabot frenetikus sikerrel.
A Szallah Sabati az átmeneti táborokban élő olék, a kibuctagok és az épphogy létrejött demokratikus Izrael politikai intézményei között éleződő konfliktusról szól.
A film a legrangosabb díjakat nyerte el, minden idők legmagasabb nézettségű izraeli filmjei közé tartozik, különlegessége, hogy szórakoztató komédia, aktuális társadalmi-politikai, máig időszerű mondanivalóval.
Apám különleges érzékenységgel vette észre az intézményrendszert képviselő korábban érkezettek viselkedésében a megkülönböztetést, az igazságtalanságot és a megalázást néhány arab országból érkező oléval szemben. Fölfedte a Mapai párt korrupcióját, a megvesztegetés és protekció rendszerét a fiatal államban, bírálta a korábban érkezett askenázokat. A még ki nem mondott érzések szólaltak meg az örök érvényű filmben, a nézők egy része négyszer-ötször is jegyet vett, hogy ismét végignézze a filmet, különösen az arab országokból érkezők azonosultak a történettel, helyettük kiáltotta világgá fájdalmukat.
A nagy siker akkor kezdődött, amikor apám jelenetet írt a katonaság társulatának (Haim Topol, Uri Zohar közreműködésével). A jelenetben az askenázi és a szefárd, a régebben és az újonnan érkezők kulturális találkozásából adódó konfliktust mutatja be. A színtársulat Haim Topollal az élen nem akarta előadni a jelenetet azzal az indoklással, hogy ezek a társadalmi kérdések senkit nem érdekelnek, és nem nevettetik meg a közönséget. Kishont minden erejét bevetette, hogy beleegyezzenek a darab egyszeri, próbaszerű bemutatásába. A folytatás közismert, a közönség dőlt a nevetéstől (falrengető kacagás – ahogy Kishont megjósolta), a társulat tagjai belátták, hogy Kishont a humor szakértője, és nincs értelme többet vitába szállni vele.
1963-ban apám elhatározta, hogy az eddigi írásaiból játékfilmet rendez. Őrültséget súroló merészség volt, mert Kishont sosem tanult sem forgatókönyvírást, sem filmezést. Nyolc milliméteres felvevőjével családi filmeken gyakorolta a filmezést és a szerkesztést. De mivel azt vallotta, hogy intelligens embernek minden sikerülhet, megszervezve és megtervezve, és belevágott a kalandba. Ismert nemzetközi filmest alkalmazott, aki irányította a társulatot. Mégis, technikai szempontból kezdetleges, hogy ne mondjam, primitív módon dolgoztak. Hatéves voltam a forgatás idején, emlékszem a Kfar-Hajarokban forgatott jelenetre, a kamerát egy babakocsira erősítették, és így mozgatták előre-hátra.
A körültekintő rendezés és a kiváló színészek tökéletes irányítása a film hihetetlen sikerét hozta: a világ filmjeiből válogatott öt alkotás közé bekerült az első Oscar-díjra jelölt izraeli film, és rögtön több más nemzetközi díj mellett a legjobb színész és a legjobb film Golden Globe-díját is elnyerte. A második izraeli film is, amelyik ugyanezeket a rangos díjakat megkapta, szintén apám filmje volt, az Azulaj, a rendőr a zseniális Saike Ophir főszereplésével.
Golda Meir eleinte tiltakozott, ne küldjék külföldre, ne nevezzék be a filmet Oscar-díjra, attól tartott, hogy Izraelt és az izraeli politikát nevetségessé teszi. De Golda volt az, aki melegen köszöntötte apámat, amikor a díjakkal visszatért, és büszkeséget hozott az országnak, de Golda volt az is, aki később hírközlési miniszteri tárcát ajánlott neki.
Szallah társadalmi hős, alig iskolázott, de lelkiismeretes, becsületes, nem fogadja el a hazugságokat, törvénytorzításokat a korábban érkezők vezetésével működő izraeli hivatali rendszertől. A szatirikus mű ezért kiállta az idők próbáját.
A filmben van néhány halhatatlan jelenet, amely bekerült a nemzeti panteonba, például a drámai csúcs, Szallah Sabati és a kibuc titkárnőjének párbeszéde a kibucban, a tyúkólban:
– Tisztelt Sabati úr, a 20. században élünk.
– Én meg az átmeneti táborban.
– A 20. század nem lakhely…
– Az átmeneti tábor sem…
És a folytatás, amikor így szól hozzá a titkárnő:
– Nektek, arab országokból származóknak el kell felejtenetek barbár szokásaitokat…
Szallah így válaszol:
– Elfelejtenünk? Ugyan miért kellene nekünk elfelejteni, ami nektek nem tetszik? A mi szokásaink éppolyan jók, mint a tieitek…
Ez az egyik csúcspont a filmben, és Kishontot az arab országokból alijázók megkülönböztetése és az askenázi hivatali rendszer stílusa ellen szót emelő bátor kritikussá avatja. Kishont Ferenc nemcsak zsenialitása miatt fejezte ki mindezt ijesztő pontossággal, hanem azért, mert a saját bőrén is érezte. Bírálta a bürokráciát, a pártrendszert, a politikai vezetők ostobaságát, és kigúnyolta őket, de mindezt szeretettel írta.
Mindig azt mondta, Izrael Állam a 20. század legnagyobb csodája a világon – menekültek csoportja, holokauszttúlélők, akik kétezer év után térnek vissza hazájukba, rövid idő alatt létrehoznak egy csodálatos országot. Olyan mélységesen és olyan odaadással szerette Izraelt, amit mi, a szabrék fel sem tudunk fogni. Izraelben az üldözött, megalázott holokauszttúlélőből, menekültből büszke és az egész világon sikeres ember lett. A héber nyelvű, Izraelről szóló írásaival győztesként tért vissza Európába, és hóhérjainak a gyerekei álltak sorba, hogy autogramot kapjanak tőle – ez maga a csodálatos önmegvalósítás. Izrael jelentette számára élete minden sikerének és örömének a forrását, ezért volt neki a legfontosabb a siker, hogy szeressék és elismerjék a hazájában.
Héberből fordította Freireich Sommer Ágnes
A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com
