![](https://i0.wp.com/img.haarets.co.il/bs/0000018e-41dd-d97e-a9be-43dde69f0000/46/56/bcdaca264d0c9eaaebb7dba807be/a9b6cf6cd0704218a553c34616def06b-0-7ab4d1a831774a968852063ed9f51ba8.jpg?w=696&ssl=1)
Izraelben békésen ért véget az iszlám böjti hónap, a ramadán első pénteki imája – jelentette be az izraeli rendőrség pénteken.
Jeruzsálemben, az Al-Aksza mecsetnél a rendőrség becslése szerint ötvenezren imádkoztak az ünnepen, míg az iszlám szent helyeket vezető tanács, a Waqf nyolcvanezer hívőről számolt be.
Izrael mintegy hatvanötezer – Ciszjordániában élő – palesztinnak engedélyezte a belépést az izraeli fennhatóság alatt álló mecsetbe, a muszlimok harmadik legszentebb helyére, és további mintegy háromezerötszázan imádkozhattak a Pátriárkák barlangjában, amelyet ezen a napon csak a muszlimok számára nyitottak meg.
Az izraeli hadsereg eközben azt közölte, hogy egységei a Hamasz palesztin szélsőséges szervezet elleni hadműveletek részeként a Gázai övezetben megsemmisítettek egy mintegy kétszáz méter hosszú alagutat, amely egy paprikaföldön volt az övezet déli részén, Han-Junisz Hamed negyedében. A járatban a Hamasz fegyvereire bukkantak, gránátokat, páncéltörő rakétákat, robbanóanyagokat, rakétavetőket, golyóálló mellényeket és kamerákat is találtak a hadsereg szóvivőjének elmondása szerint.
A szóvivő tagadta azokat a palesztin állításokat, melyek szerint csütörtök este izraeli katonák “mészárlást” hajtottak volna végre a humanitárius segélyt szállító teherautók kifosztása közben a gázai Ceitoun negyedben.
“Palesztin fegyveresek lőttek, miközben a tömeg elkezdte kifosztani a teherautókat. Rajtuk kívül azonosították azokat a civileket, akiket a teherautók ütöttek el. Az előzetes és alapos vizsgálat alapján nem dördültek el izraeli lövések a segélyszállító konvojra. Az IDF (izraeli hadsereg) továbbra is vizsgálja az esetet” – közölte a szóvivő.
Az izraeli katonák csütörtök este letartóztattak négy, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint Ciszjordániában, a Kalkília melletti átkelőhelynél, miután pokolgépet találtak járművükben. Éjszaka az izraeli biztonságiak fegyvereket koboztak el, és tizennégy körözött palesztint vettek őrizetbe ciszjordániai razziákon.
![](https://i0.wp.com/izraelinfo.com/wp-content/uploads/2018/05/shiri-zsuzsa_1.jpg?resize=100%2C100&ssl=1)
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója