Izraelben idén egyidejűleg fáklyagyújtási és fáklyaoltási ceremóniával kezdődött hétfő este az Izrael 1948-as kikiáltására emlékező függetlenség napja ünnepségsorozata.
A televíziós csatornák idén is a hivatalos, Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen és más, Gázához közeli helyszíneken felvett, minden évben szokásos fáklyagyújtó ünnepséget közvetítették, amely azonban eltért a szokásostól; nem élő adásban zajlott, hanem felvételről, amelyet közönség nélkül rögzítettek a múlt héten.
A hivatalos ünnepségen az évtizedes hagyományoknak megfelelően az elmúlt évben különösen példamutató, nagyszerű tetteket végrehajtó emberek – idén az Hamasz október 7-i támadásának visszaverésében, majd a háborúban jeleskedők – a háborúban meggyilkolt és elesett izraeliek és külföldiek emlékére tizenkét fáklyát gyújtottak Izrael tizenkét törzsének szellemében.
Az előre rögzített adással egy időben egy másik, alternatív megemlékezést is tartottak mintegy 1500 fős közönség előtt élőben, amelyet a közösségi médiában közvetítettek.
A Binjamina melletti Suni Amfiteátrum szabadtéri színpadán tartott ceremónián a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok családtagjai eloltották tizenkét fáklya lángját, ezzel azt jelezve, hogy az elraboltak hazahozatala nélkül nincs függetlenség, önálló és szabad Izrael.
Ezen az ünnepségen csak egy fáklyát gyújtottak, amelyet a remény fényének neveztek el. Ejnav Tszengauker lobbantotta lángra, akinek 24 éves fiát október 7-én hajnalban a Gázai övezet közelében rendezett zenei fesztiválról hurcolták el az iszlamisták az övezetbe.
Idén a szokásos módon először reggel az államfői rezidencián Jichák Hercog államelnök átadta a legkiválóbb katonáknak odaítélt kitüntetéséket, de ezt követően több változtatással tartják meg a 76. függetlenség napja keddi rendezvényeit.
A meghirdetett program szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök idén távolmarad több eseménytől is, amelyeken korábban részt vett. Nem lesz ott például a legmagasabb helyi kitüntetés, az Izrael-díj átadásán sem délután, melyet a hagyományoktól eltérően nem Jeruzsálemben, hanem a Gázai övezet melletti Szderotban rendeznek meg.
Főkép: Fáklyaoltások után fáklyagyújtás – Fotó: Rami Shalosh
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója