A belgiumi Genti Egyetem (UGent) hamarosan megszakítja kapcsolatait három izraeli oktatási és kutatási intézménnyel – jelentette be az egyetem rektora, Rik Van de Walle pénteken.
A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap internetes oldalán számolt be az egyetem döntéséről, mely a Holon Institute of Technology (HIT), a MIGAL – Galilee Research Institute és a Volcani Center nevű izraeli intézményeket érinti.
Rik Van de Walle közleményben tudatta, a rektori hivatal követi az egyetem emberi jogi bizottságának ajánlását, mely szerint a három izraeli intézmény immáron nem illeszkedik az UGent emberi jogi politikájához, ezért megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy véget vessen az érintett izraeli partnerekkel való együttműködésnek.
„Jelenleg ezt a három partnert problematikusnak értékeljük a Genti Egyetem emberi jogi normái alapján, ellentétben azzal a pozitív tapasztalattal, melyet együttműködésünk kezdetén szereztünk velük kapcsolatban” – fogalmazott a rektor.
A napilap által ismertetett közlemény szerint a Genti Egyetem vizsgálata megállapította, hogy a MIGAL – Galilee Research Institute-tal és a Volcani Centerrel folytatott együttműködés a továbbiakban „nem kívánatos” az izraeli minisztériumokhoz való szoros kötődésük miatt, a Holon Institute of Technology-val való együttműködés pedig „problémás”, mert anyagi támogatást nyújtott az izraeli hadsereg gázai akciójához.
Az együttműködés befejezése még eltart egy ideig, tiszteletben tartva a folyamatban lévő közös projektek érintett kutatóit és projektgazdáit, valamint a szerződéses feltételek betartását – tette hozzá közleményében az UGent rektora.
A La Libre Belgique emlékeztetett, a Genti Egyetem palesztinbarát dijákjai tizenegy napja tiltakoznak Izrael gázai katonai offenzívája ellen. A hónap elején elfoglalták az egyetem egyes épületrészeit és az egyetemi kapcsolatok megszakítását követelték. A beszámoló szerint a tüntető diákok a VRT flamand nyelvű belga műsorszolgáltatónak nyilatkozva üdvözölték a rektori döntést, noha – mint hangsúlyozták – azt csak az első lépésnek tekintik. Közölték: addig folytatják megmozdulásukat „amíg az UGent meg nem szakítja kapcsolatait az összes izraeli intézménnyel” – tájékoztatott a brüsszeli napilap.
Főkép: Illusztráció: Rendőrök és tűzoltók állnak a normandiai roueni zsinagóga mellett a halálos rendőri lövöldözés után – Fotó: Lou Benoist / AFP