Az Egyesült Államok radikális izraeli szervezet ellen hozott szankciós intézkedést segélykonvojok megkárosítása miatt

Az amerikai külügyminisztérium szankciós listára vett egy izraeli szervezetet a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányok akadályozása és konvojok megkárosítása miatt pénteken.

A kormányzati közlemény szerint a radikális Cav 9 csoportról van szó, amelynek tagjai hónapok óta ismétlődő módon nehezítik a humanitárius segítség szállítását, részben akadályokat állítva a Jordániából a Gázai övezet felé vezető utakra, esetenként pedig erőszakos eszközökkel. A csoport Ciszjordániában is aktív.

Az amerikai büntetőintézkedésről szóló közlemény szerint a Cav 9 tagjai humanitárius szállítmányokat szállító kamionokat is megtámadtak, amelyeknek szállítmányát az útra borították, valamint a ciszjordániai Hebron közelében felgyújtottak két járművet.

A washingtoni külügyminisztérium közölte, hogy nem tűri a szabotázsakciókat és erőszakot a humanitárius szállítmányok ellen, és a jövőben is minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál az elkövetők felelősségre vonására, és erre sürgeti az izraeli hatóságokat is.

Az amerikai kormányzat több alkalommal hozott szankciós intézkedést ciszjordániai zsidó telepesek ellen is, akik az indoklás szerint erőszakosan viselkedtek palesztinokkal szemben.

Főkép:

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.