Srájmlis férfi áll a parkban az üres pad mellett, vajon meglátom-e, hogy kire vár? A King David szálloda mögötti park a melegek találkozóhelye, az első futókörömben még két cruisingoló férfit látok rajta kívül, a másodikban már csak egyet. A háború óta kezdtem a belváros felé futni és nem Bet Cafafa irányába, aztán úgy megszoktam ezt az útvonalat, hogy azóta is kitartok mellette: a Tzomet Oranimtól fel az Első állomáson keresztül a benzinkútig futok, aztán a King Davidet megkerülve vissza, majd még egy kört felfelé: összesen tíz kilométert. Haredi férfit ma látok először itt, ők úgy jó harminc méterrel arrébb, a Miskenot saananim utolsó házai mögötti padokon szoktak üldögélni, de nem férfival.
Jeruzsálem padjain tavasztól őszig esténként date-elő párok ülnek, akik télen a szállodák lobbijába húzódnak be a hideg elől. Férfiak és nők a legszebb ruhájukban, a legvonzóbb arcukat mutatják egymásnak, általában a férfi beszél gesztikulálva. Ahogyan elfutok mellettük, a közöttük lévő fizikai távolság alapján mindig azt próbálom kitalálni, hányadszorra találkozhatnak, először, másodszor vagy harmadszor? Időpazarlás negyedszerre is leülni a padra, hiszen a vallástörvény alapján ha háromszor csinálsz valamit, az már “állandónak” számít. A házaséletet nem a padon ülve kell elkezdeni és végigcsinálni, hol lennénk akkor.
Harminc méterrel odébb, a melegeknél. Aztán az élet elbonyolódik és megtöri a dichotómiát: lám-lám a két világ találkozik is, a két halmaznak van közös része. Kéne egy ilyen esti találkozóhely a házas nőknek és férfiaknak is valahol a közelben, futás közben stírölhetném a pasikat nagyvonalúan, “épp csak erre futottam véletlenül”, viszont ha meglátnék valakit, aki érdekel, megszólítanám.
Elkalandoztak a gondolataim futás közben, és tessék, most a fejem után lassan a testem is cserben hagy. A térdem kezd beszélni hozzám, plusz egy izom is becsípődhetett az oldalamnál, nem vagyok jó formában. A második kört kezdem éppen, amikor elfog a vágyódás Dror után, mi lenne, ha hazafutnék hozzá idő előtt, örülne-e nekem? Aztán folytatom a futást tovább felfelé a dombra.
Tizenegy óra van, mire hazaérek. Most is egyvalaki vár rám ébren, a legkisebb, Nadav. “Mit hoztál? Elfelejtetted?” – kérdezi, aztán kivirul, amikor meglátja a kindertojást a kezemben. Műanyagmajom van a tojásban, már csak ő hiányzott a családból. “Mikor csinálod meg végre az állatkertet?” – terelgetem be Nadavot a szobájába, ahol kék fénnyel ég a lámpa a mennyezetről, Dror találmánya, ami egyelőre csak Rafin, a nagytesón segít, igaz, ő melatonint szed, ami valószínűleg nagyobbat üt, mint diszkófény.
A futás mindig feldob, ez a baj vele, nemhiába reggel futnak a nagymenők. Ezen a tájon nap közben, úgy reggel nyolc és este nyolc óra között felejtős a futás, nem szenvedni jöttünk ide, hanem országot és testet építeni. Olvasom, hogy a globális felmelegedés elhozta Pestre a Közel-Keletet, dögletes meleg a pesti utcán, mint Jeruzsálemben sosem, mert itt estére a tenger felől fújó szél elhozza a hideg levegőt. Ha ezt a nagymamám tudta volna! Annak idején a hosszú nyári meleg is az alija ellen szólt, aztán tessék, 2024-re alija nélkül is sarav bágyasztja a pestieket. Mégis Ausztráliát kellett volna választani az otthonmaradás helyett, ott télen és nyáron is huszonnégy fok van, legalábbis így mondják.
A hegyi levegőjű Jeruzsálemben három éve a korona és a kijárási tilalom alatt harapni lehetett a levegőt márciusban, Davos lettünk hónapokra, aztán elmúlt ez is, ez jut eszembe, ahogy kilépek az erkélyre melltartóban. Este tizenegykor csak nem néz fel senki a harmadikra. Kihozom a gyerekek puffját és elkezdek olvasni, de nem köt le Márai héberül, pedig elsőre elragadott a történet és a stílus. Eszterről szól a regény, aki annyi idős, mint én, ehhez képest már halni készül, viszont jól kiosztja régi szerelmét, aki meglátogatja őt húsz év után. A könyvbeli kert helyett a szemközti házak melletti dzsumbuj, dáliák helyett a meleget épphogy minden évben túlélő muskátli, régi szerelem helyett a hálószobában alvó férj. Nem rossz ez az élet, én így szeretem.
