Este fél tizenegy. Alig bírok felkelni az ágyból, aztán mégis kimegyek a konyhába, hogy altatós teát készítsek Nadavnak és magamnak. A „Sleepytime” varázsnevű tea dobozán hálósipkás mackó bóbiskol a kandalló előtt a karosszékében, ahelyett, hogy az esti mesét nézné a fogmosás után. Citromfű, menta és kamilla keverékéből készített főzetet iszik a medvénk, amire Nadav és én is rákaptunk. Ő mézzel, én méz nélkül iszom, citrommal. Dror a kialvatlanságtól dől az ágyba este fél kilenckor. Ő alvásmegvonással intézi el, hogy meglegyenek a magányosan töltött órái hajnali öt és reggel hét óra között, éppen azok a legértékesebb órák, melyek nekem nem adatnak meg, hiszen a gyerekek után kelek fel reggel, és este gyakran Nadav előtt alszom el, mint ma is majdnem, ha ki nem húzna az ágyból azzal, hogy szomjas és enni akar.
Felkelek, vizet töltök a kumkumba. Leveszem a mézet a polcról, lecsavarom az üveg kupakját és folyó vízzel kimosom a kupak belsejében grasszáló hangyákat. A nagy tavaszi kirajzásnak vége, vagy túl forró a házunk fala ahhoz, hogy a hangyák felmásszanak rajta a harmadikra, vagy más az oka, hogy nem jönnek. Mindenesetre egy ideje már nem látom őket.
Leragad a szemem, és állva is el tudnék aludni, ha nem Nadav teáját kellene hűtenem a csapnál, hogy még ma, éjfél előtt szürcsölhessen belőle párat, és bedőljön végre az ágyába, mint egy zsák krumpli, ahogyan szokta, úgy, mint aki egy hete nem aludt. Rafi, a nagytesó ezzel szemben úgy eszik, ha eszik, mint aki egy hete nem evett. Fal, habzsol, alig rágja meg a falatot. Nadav más, neki az étkezések köré szerveződik az élete, és neki az a nap fénypontja, amikor reggel, délben és este megtömheti a hasát végre, valamint akkor is, amikor valaki más eszik a családból, mert neki abból az ételből is kell ennie, ami mások tányérján van. „Ez mi?” – kérdezi, majd: „Mit eszel?” „Csípős, nem szereted” – próbálom leszerelni ilyenkor.
Dror másnap otthon hagyja a szemüvegét, ezért a Givat Ha-Tahmoset-i villamosmegállóban cirkáló biztonsági őr igazoltatja – a sztorit este meséli a vacsorámnál, amit egyedül költök el szokás szerint. „Fiatal arabnak néztek, megtisztelő” – mondja Dror vidoran, de nem tudok vele örülni. Jobb lenne már Budapesten lennünk, ahol a barna bőre miatt cigánynak nézik, de nem kapcsolja le a rendőr.
„Bláááty” – hallom az orosz nő hangját a Tel-Aviv tengerparti sávja mögött becsapódó drónt dokumentáló videón. A nyugat felől berepülő drón 16, levegőben töltött óra után péntek éjjel háromkor csapódott be, megölte az ötvenéves Jevgenyij Ferdert és megsebesített nyolc embert. Kétezerháromszáz kilométer, egy emberélet, másfél nappal később az izraeli válaszcsapás nyomán egy jemeni kikötővel kevesebb. A halottak számáról nem tudunk semmi biztosat. „Pizgyec.”
Szombaton a Geula strandon úszom a tengerben Tel-Avivban. A gyerekek a parton építik a sokadik homokvárat, amit elmos a tenger, de ez őket nem zavarja, újra húzzák a falakat és vájják a nedves homokban futó árkot. Egyik karcsapás a másik után, eltávolodom a parttól, hogy visszanézve meglássam a videóról ismerős tornyot és a drón üres helyét, amit Tel-Aviv egén hagyott. Senki sem úszik rajtam kívül, mert nincsenek turisták. Az izraeliek a parttal párhuzamos csíkba rendeződve egy helyben állnak a vízben és várják az újabb és újabb hullámot. Ha jön, felugranak vagy alámerülnek. A medúzák legalább dolgoznak a csápjaikkal, miközben átadják magukat az áramlás erejének. A fürdőzők viszont csak várják, hogy átmenjen rajtuk az egyik fehér tetejű hullám a másik után. Másfél nap telt el a jemeni támadás óta, mégis tele van a part emberekkel. Vajon ők is látják a drónt, ha felnéznek az égre, ahogyan én?
Vasárnap délután megkérem Drort, hogy nézzen rá a laptopomra, ami csúnyán lelassult az utóbbi időben. „Ez a gép az életed metaforája. Miért van nyitva ennyi ablak a böngészőben? Tudod egyáltalán, hány program fut a gépeden?” – Nem tudom, mert nem akarom tudni. Minél többet dolgozom, annál kevesebb időm van a mélyben zajló témákkal foglalkozni. De éppen mert nem foglalkozom velük, lelassítanak. Naponta többször is elbambulok az irodában, ahelyett, hogy dolgoznék, pedig állandóan dolgozom, vagy csak úgy teszek? Húsz fokra fűtöm fel az irodát, de így is két óránként ki kell állnom a patióba, hogy kiolvadjak. Ilyenkor leveszem a kötött sapkát és a vastag sálat, és arra gondolok, hogy milyen kár, hogy pulcsiban, hosszúnadrágban és zárt cipőben kell bejárnom dolgozni nyáron is, pedig olyan szívesen hordanám a nyári ruháimat. Nyári ruhák, szandál, fürdőruha, fürdősapka – már pakolom a bőröndöt az igazi, a magyar nyárhoz, Budapesthez, ahol combközépig érnek a női kisnadrágok, és a Balatonhoz, ahol fürdőruhában lehet lenni reggeltől estig.
Hétfő reggel kihalt az egyes terminál a Ben Gurionon, sosem volt ennyire üres a reptér. Korona és a második intifáda egyszerre, vagy valami még rosszabb, aminek már sosem lesz vége. Ma hajnalban Bibi elrepült az országból nyugat felé, az ő nyomát követjük a felhőkben minél messzebbre, csak innen el.
