Budapest, kormányablak, hétfő reggel. A sorszámosztó gép helyett a sorszámosztó emberhez lépek oda és elmondom neki, mi járatban vagyunk, én, a férjem és a két gyerekünk: „Lejárt a gyerekek útlevele.” A sámlin ülő idős férfi bólint, de nem néz föl rám a rejtvényből, lassan hátrafordul az érintőképernyőhöz, megnyom rajta egy gombot, amire kijön a szám. „Kettőt?” – kérdezi, majd igenlő válaszom után megnyomja újra a gombot. Pár perc múlva megjelenik a kijelzőn a számunk, Rafi leül az egyetlen székre az ügyintéző hölggyel szemben, Nadav a földön autózik.
„Személyit kérek, a gyerekek útlevelét és lakcímkártyáját.” A lakcímkártya az igazi magyar szívatás, mert minden ügyintézéshez kell, de hogy ezen kívül mire jó, azt senki sem tudja. Rafiról az első próbálkozásra elkészül az igazolványkép, Nadav viszont folyton nyitott szájjal néz a kamerába, naná, mert állandóan röhög, és amikor az ügyintéző hölgy kéri, hogy csukja be a száját, akkor meg grimaszol. Aztán vége lesz ennek is, Dror és én aláírjuk az útlevélkérelmet, negyed óra és készen vagyunk.
Este veszem észre, hogy leégett a hátam, persze, hiszen ma sokat mászkáltam a pesti aszfalton, és nem éreztem, hogy éget a finoman simogató nap. Másnap óvatosabb vagyok és kendővel eltakarom a vállamat. Magyarország és Izrael október hetedike óta térben és időben is egyre gyorsabb ütemben távolodik egymástól. „Ha innen visszamegyünk Izraelbe, az azt jelenti, hogy betegek vagyunk” – mondja Dror, persze nem veszem komolyan, még csak három napja vagyunk itt, megvárom, mit mond a jövő héten. Tavaly Dror két hétig bírta a gyűrődést, aztán a harmadikon elővette a honvágy a poros Jeruzsálem után. Talán idén nyáron másként lesz, hiszen nehéz visszakívánkozni a háborúba a békéből. Északon új front nyílik, mielőtt a déli megszűnne. Majdal Shams, Majdal Shams, ismételgetem hangosan a város nevét, miközben Rafival a Google Maps-en keressük, hol ölt meg szombat délután a Hezbollah által kilőtt rakéta tizenegy gyereket és sebesített meg több tucatot. „Kezdődik” – mondja Dror, pedig ő aztán nem az a héja típus. Dror szerint a gázai háborút október nyolcadikán Izrael elvesztette, a többi csak porhintés. És mennyi halál.
Ha a gázai emberveszteség szorzójával számolok, akkor a közeli hetekben háromszáz-háromszázötven libanoni fog meghalni. A világ az Olimpiára figyel, Izrael Libanonra. Van-e az izraeli félnek politikai rendezési terve az Izrael-Libanon közötti konfliktus megoldására? (Nincs.) Ha nincs, akkor van-e katonai megoldás a problémára? (Nincs.) Ha nincs, akkor mi lesz a harmadik libanoni háború célja? Isten tudja.
„Jó, hogy Magyarországon vagyunk” – mondja Dror, igazat adok neki. A Római parton ülök a kavicson, és nézem a gyerekeimet, ahogyan kacsáznak. Az előbb fürödtek is, de fáztak, ezért inkább kijöttek a vízből. Sokan vagyunk a szabadstrandon, mégis csönd van. Felállok és bemegyek úszni a kacsákhoz. Hamar mélyül a víz és a sodrás is erős, erősen tempózom, mégsem jutok előbbre a vízben. Aztán meggondolom magam, leengedem magam az árral, és visszasétálok a gyerekekhez ott, ahol derékig ér a víz. Motorcsónak vet hullámokat, tőlem tíz méterre koreai család két kenuban evezne felfelé az erős sodrás ellenében. Vajon miért nem szóltak nekik, hogy a parthoz közel evezzenek, és rájönnek-e maguktól? Derekasan küzdenek, és meg is van az eredmény: sikerül felküzdeniük magukat a folyón.
„Mikor megyünk evezni?” – kérdezi Rafi. „Ha visszajössz a szarvasi táborból” – válaszolom neki, közben Nadavot csitítanám, aki nem találja a cipőjét, és emiatt üvölt és toporzékol. Égre-földre keressük a cipőt, ami eltűnt. Dror távolabb is körülnézne, de Nadav megint kiabálni kezd, “itt van a cipő” – üvölti, de a cipő még sincs itt, már a pokrócot is felemeltük, hiába. Nem lesz ennek jó vége, már a vízből is minket néznek, tehetetlen szülőt és a kapálózó gyerekét. Legszívesebben felállnék és kisétálnék a szúrós szemek által keretezett képből, számolni kezdem magamban a képzeletbeli lépéseimet a kavicságyon. Egy-kettő-három-négy, már a Dunába ér a lábam, öt-hat-hét-nyolc, már az államat simogatja a víz, a kilencedik lépésre a fejem búbja is a víz alá kerül. Visz az ár lefelé: Vasúti összekötő, Árpád, Margit, Kossuth, Lánc, Szabadság, Petőfi, Rákóczi. Melyik a kakukktojás?
