Mit vársz a háborútól, kérdőjel

A háború nem old meg semmit.
A háborútól nem lesz kevesebb ellenségünk.

A háború nem hozza el a békét.
A háború nem hozza el a biztonságot.
A háború nem hozza vissza a túszainkat.

Ez egy év alatt kiderült.

A háborút nem lehet megnyerni.
Folytatni lehet, vagy abbahagyni, további frontokat nyitni, támadni, vagy védekezni.
De győztes nem lesz. Csak egy földre tepert megalázott.
És egy, aki minden erejével tartja a vesztest a nyakánál szorítva, mert retteg tőle, hogy az talpra áll.
Van másik verzió?
És ki biztos a zárójelenet szereposztásában?
Én is, de nem tesz boldoggá.

A háborúért lelkesedők vakok. A lelkesítők gazemberek.

Se végső, se teljes, se totális győzelem nincs!

Végső, teljes, és totális jelzőkkel illethető dolog egyetlen van: a pusztulás.

A tűzszünet pedig nem béke. Akkor sem, ha évekig tart.

Hogyan lehet ezt elfelejteni?
Hogyan merészeli valaki ezt elfelejtetni?

A háború égeti a pénzt!
Nyomor, lecsúszás, széthullás.
De a háború biznisz is.
A fegyveriparé, a fegyverkereskedőké és a százalékért dolgozó politikusoké.

Járulékos haszon pedig, hogy addig sem lehet őket felelősségre vonni…

De miért is nem…?

Mit hozott a háború? Nyugalmat? Békét? Esetleg a bosszú jóleső érzését? Még azt sem.

Morális fölényt, hiszen brutális és gonosz mészárlást torol meg a megsebzett nép?
Ezt sem hozta el!

A törzsi szint olyan csábító? A vérbosszú? Mire mentünk vele?
Dagad a halállista, és nem csak az ellenségé.

Nem pontosan ugyanott tartunk, mint egy éve?

Még egyszer megkérdem: kevesebb ellenségünk van? Nagyobb biztonságban élünk?

Miért hiszünk annak, aki azt mondja, át kell gázolnunk a véren, a szenvedésen, és ott a túlparton vár a boldogság?

Mi vár ott minket?

Valaki olvasott, hallott valamit, hogy mi lesz azután?
Ígértek valamit?
Még azt sem, hogy mi nem lesz.
Blöff, de nagyon drága.
Sok fiatal életbe került, és ki tudja, mennyibe kerül még.

Nem, nem tudom a megoldást, csak kérdezek.
Mert a nemmegoldást már megtapasztaltuk.
Hogy milyen az, mikor egy olyan ember vezeti az országot, aki nem a megoldást keresi.
Előre menekül, blöfföl, hazudik.

Miért hiszünk neki?
Mert nem tehetünk mást?
Ez a legkisebb rossz, amit ránk szabott?
Ez?
Tényleg?
És a végén ott a Fény?
Hol?

Ölni egyszerűbb, mint gondolkodni, kooperálni, megegyezni?
Ha rávágod, hogy igen, mert az arabok… a történelmi tapasztalatok… a geopolitikai helyzet, blablabla, akkor azt állítod: igen, ölni könnyebb.
Nem ezt állítják az ellenségeink is? Akkor miben különbözünk?
Akkor miért vagyunk meglepve?

Nincs a sokmillió értelmes honfitársunk között egy maroknyi, aki nem ezt akarja?
Sőt, elképzelése is van? Nem hiszem, hogy nincs.
Miért ragaszkodunk folyton ahhoz, amiről újra és újra bebizonyosodott, hogy tévedés: hogy ölni könnyebb?

A vérbosszú a mi szintünk is?
Csak kérdezem, és nem fogadom el azt a választ, hogy nincs más megoldás, amíg meg sem próbálunk semmit. Amíg nincs egy olyan vezetőnk, akinek a szándékában áll ezt megpróbálni. Akinek az ország valódi békéje, biztonsága nem csupán partikuláris kérdés a saját túlélése mellett.

Az igazi béke megteremtéséhez lehet, hogy tényleg politikusok kellenének.
A háborúhoz bárki jó, még ez is.
Handabandázni, odacsapni bárki tud, akin nincs annyi erkölcsi fék, hogy végiggondolja, mi után mi következik, mi következhet.
Mert egy év után azért ez már világosan látszik.
Te és én látjuk.
És ő?
Ilyen cinikus vagy ilyen ostoba?
Is-is?

Akkor miért nem választunk egy másikat?

Nem választhatunk?

Akiket választottunk, már bizonyítottak: amire a megbízásukat kapták – az ország vezetése – nem érdekli őket. Háborúba, háborúkba, káoszba vezetett a szolgálatuk.
Mert én mindig úgy tekintek a politikusokra: szolgálók. Megbízzuk őket a munkával, és ha nem végzik el, vagy katasztrofálisan rosszul végzik, akkor számonkérjük őket.

Hol késik ez a számonkérés?
Fenyegetettségben élünk egy éve!
Jöjjön, aki tudja a megoldást!
De legalább akarja.