Hasszan Naszrallah, a Hezbollah vezetőjének izraeli meggyilkolása repedéseket okozott a teheráni vezetésen belül. Míg a konzervatív tábor erőteljes válaszlépéseket sürget, a mérsékelt tábor – élén Maszúd Peszeskján iráni elnökkel – visszafogottságra szólít fel.
Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei jelenleg sebezhető helyzetben van. Négy magas rangú iráni tisztviselő, akik személyesen ismerték Naszrallahot, azt mondták, hogy Hamenei „mélyen megrendült” barátja halálától, és gyászol, ugyanakkor pragmatikus és nyugodt álarcot öltött magára. Hamenei nem intézett támadó kijelentéseket Izrael felé, hanem két visszafogott nyilatkozatot adott ki, amelyekben Naszrallahot a muszlim világ és a síita ellenállás vezető alakjaként méltatta, és kijelentette, hogy Irán továbbra is támogatja a Hezbollahot.
Hamenei jelezte, hogy a Hezbollah – és nem Irán – fogja meghatározni a válasz természetét, és vezeti azt. „Az ellenállás tengelyének minden ereje a Hezbollah mellett áll, és a szervezet fogja meghatározni a térség sorsát” – jelentette ki. Néhány elemző szerint Hamenei szavai arra utalhatnak, hogy jelenleg nincs hatékony módja annak, hogy válaszoljon az izraeli támadásra. Az Izraellel való közvetlen háború és a visszafogottabb önvédelem közötti választás során úgy tűnik, Hamenei az utóbbit választja.
Irán volt alelnöke, Mohammad Ali Abtahi egy teheráni interjúban azt mondta, hogy Izrael legutóbbi lépései „különösen súlyos csapást jelentettek, és Iránnak nincs világos útja, hogy kilábaljon ebből.” Hozzátette: „Nem fogunk háborúba menni, ez nem egy lehetőség, amely napirenden van. De Irán sem fogja abbahagyni a térségben lévő milíciák támogatását, és nem fogja újraindítani a kapcsolatokat a Nyugattal.”