Az Izraelinfo alkotói egész évben arra törekedtek, hogy bemutassák és elmeséljék, mi történik Izraelben: politika, aktualitások, napi hírszüret. Ezúttal szubjektíven foglaljuk össze, mit tartunk a legfontosabbnak az 5784-es zsidó évről elmesélni. Ezután pedig jöhet a következő év, és mindannyiunknak csak azt kívánjuk, amit már évszázadok óta ezen a nagyünnepen: „Fejeződjön be az év és átkai, kezdődjön az év és áldásai.”
„תִּכְלֶה שָׁנָה וְקִלְלוֹתֶיהָ, תָּחֵל שָׁנָה וּבִרְכוֹתֶיהָ”
Még soha nem sírtam annyit, mint ebben a zsidó évben. Az év elején hetekig kontrollálhatatlanul tört fel belőlem a sírás, ami idővel alábbhagyott, de még ma is elő-előjön. Tegnap Tel-Avivban áthajtottam a Kikár Hamedina téren, megláttam a padokat, ahol többször elhaladtam Eden Jerusalmi képe előtt, akit a Nováról vittek túszként Gázába, és néhány hete megölték az izraeli katonák közeledésekor. És már megint kitört belőlem a sírás, pedig azt hittem, túl vagyok rajta. (S.Zs.)
Az elmúlt évben utaztam a legtöbbet Izraelen belül, mert folyton törölték a külföldi járatokat. Az elmúlt évben estek a legjobban a kulturális rendezvények, mert kizökkentettek pár órára a valóságból. Az elmúlt zsidó évhez hasonló ne legyen soha. (V.E.)
Mint a por, úgy ül rajtunk a kétségbeesés. Egy összedőlt ház pora. Az illúzióink romjain élünk már egy éve. Napról napra újraéleszt minket a remény, amit a szívünkhöz szorítva tartunk, de nehéz feltámadni. A valóság egyre távolabb löki azt az életet, amit jó volt, amit jó lenne élni. A terror alagútjaiban élünk mi is. Mindannyian! Az ország nem tud és nem akar más választ adni az erőszakra, csak az erőszakot. Így teltek a napjaink ebben a süllyedésben, a saját különbékénkbe rejtőzve. Soha nem volt még egy ilyen évem, amikor ennyire hiányzott az együttérzésetek, és amikor ennyire fájtak a fogcsikorgató mondatok. Jó volt érezni a tüntetéseken, hogy ilyen sokan vagyunk, de szörnyű volt arra ébredni másnap, hogy milyen kevesen ahhoz, hogy változzon, mozduljon valami. Egész évben könyörtelenül menetelünk valami felé, amiről senki sem gondolhatja, hogy a boldog béke ideje. Maradtunk, maradunk. És fáj minden távozó. (S.S.)
Minden benne van a hírekben, de mégsem mondanak el semmit arról, hogyan lehetne nem csak a saját fájdalmunkkal foglalkozni!? Mint amikor véletlenül belegyalogolsz egy új, jelöletlen üvegablakba a nyüzsgő bevásárlóközpontban, úgy kezdődött ez az év. Mostantól minden érzékem megváltozott: a látásom, a hallásom, a járásom, a lépésem, akit szeretek. Ezt a balesetet mindenki látta. Az is, aki félrenéz, aki kiröhög, aki magyarázkodik. (P.M.K.)
Az első teljes év, amikor már nem Izraelben éltem. Az első év, amelyben csak egy hetet töltöttem ott, ahol tavaly fél életemet hagytam. Ez volt az év, amikor végül rájöttem, hogy mégsem volt tévedés vagy lemondás valami sokkal jobbról, hogy izraelivé váltam. Hogy örülök, hogy az adómmal és izraeli gyermekeimmel támogathattam azt, ami most ugyan reménytelen helyzetben van. És támogathatom most is örök optimizmusommal, hogy igenis fennmarad az izraeli demokrácia. (F.G.)
Az elmúlt év mély érzelmi kihívásokkal teli időszak volt, amiben a háborús helyzet jelentősen befolyásolta a mindennapjaimat. A szirénák és a bombák zaja, valamint a szeretteim, az ország biztonsága iránti aggodalom hatotta át az életemet, miközben fiaim és testvéreim aktívan részt vettek a harcokban. Mindez nem kevés feszültséget és bizonytalanságot hozott, de a humorérzékem és a hétköznapi események könnyedebb megvilágításba állítása segített átvészelni a nehézségeket. Az állandóan jelen lévő háború ellenére sikerült megtartani a normalitást és felfedezni a mindennapok örömeit. Optimista vagyok a jövőt illetően. (F.P.)
Ebben az évben éreztem először szorongást, illetve ismertem fel magamban. Többet tudtam meg magamról ebben a 365 napban, mint az elmúlt 10 évben. Remélem, a következő évben az önismereti utam folytatódik, csak békésebb mindennapokban. #bringthemhome (S.S.)
Ebben az évben vége lett a világnak.
Mindenkinek lett halottja. Ebben az évben az is sírt, aki nem szokott.
Ebben az évben dolgoztam a legkevesebbet, ebben az évben voltam a legtöbbet kórházban.
Barátokat, ismerősöket vesztettem el, és nagyon sok barátságról és ismeretségről mondtam le.
Építés előtti házam teljesen új terveket kapott. Az egész életem átalakult.
Felnőttem.
Felnőttem???
Viszont ennél csak jobb lehet shana habaa… (B.C.)
