Izrael áll, de valami mélyen elromlott. A hadsereg, ami eddig az ország védelmének megkérdőjelezhetetlen szimbóluma volt, most belső válságokkal küzd. A katonák fáradtak, a tartalékosok elégedetlenek, a hierarchia pedig lassan összeomlik. Az emberek azt kérdezik: meddig lehet ezt így folytatni?
Az IDF-ben tapasztalható morális és strukturális válság ijesztő. A katonák szolgálata egyre hosszabbodik, a tartalékosokat pedig hónapokra elszakítják családjaiktól és munkájuktól. Mindeközben az újabb és újabb emberáldozatok számát már alig lehet számon tartani. A helyzet olyan feszültségeket szül, amelyek láthatatlanul, de egyre mélyebben erodálják a rendszert. Egyes tartalékosok már nem hajlandók újabb szolgálatot vállalni, mert nem látják értelmét annak, hogy életüket adják egy olyan konfliktusban, amelyben úgy érzik, elhagyták őket.
És mi van a parancsnokokkal? A hierarchia megroppant, a magas rangú tisztek pedig saját fejük után mennek. Olyan ez, mintha mindenki azt gondolná: „csak magamra számíthatok”. Ez az anarchia előszobája. A kérdés az: ki fogja megállítani ezt a folyamatot, mielőtt késő lesz?
De nemcsak a hadsereg recseg-ropog, hanem az egész ország. Özönvízszerű esőzések öntik el a városokat, de úgy tűnik, senki sem veszi komolyan. A kormány klímatörvénye? Egy vicc. Gyenge célokat tűz ki, és még azokat sem kötelező betartani. Hogyan lehetne így megküzdeni egy globális problémával, amikor még a hazai káoszt sem tudjuk kezelni?
És mindezek mögött ott a politika. Egy ország, amely évtizedeken át példát mutatott az összetartásból, most a széthúzás szimbóluma lett. Az emberek már nem hisznek abban, hogy érdemes engedelmeskedni a vezetőknek, mert úgy érzik, a rendszer cserbenhagyta őket. Ez a cinizmus lassan mindent áthat, és csak egy kérdés marad: hová vezet ez az út?
Izrael, ébredj fel! A múlt dicsősége nem elég, ha a jelen törékeny. Itt az idő, hogy újraépítsük a bizalmat, a rendszert és az országot, mielőtt végleg szétcsúszik minden.
