Egy család állt szorosan a friss sírgödör mellett. A barátok kört alkottak körülöttük, védőfalként, amely megakadályozza a szétesést. Ram felolvasta a nekrológot a barátok nevében, végül egy gyűrött papírról, megtört hangon ezt mondta:
– Tegnap elvesztettünk egy srácot, aki tele volt potenciállal, szeretetteljes volt, példamutató partner, jó barát, egyenes, mint a vízmérték. Örökké emlékezni fogunk rád.
Elsétáltam onnan, ahol mindenki állt, és azon gondolkodtam, mennyire igaz ez az „örökké emlékezni fogunk rád” számomra. Nincs kétség, hogy örökké emlékezni fogok rá. Attól a pillanattól kezdve, hogy megtörtént, nem hagytam abba, hogy Istent kérdezgessem: – Miért pont most? Miért volt olyan sürgős, hogy magához vegye Amitot, aki épp egy nappal korábban kért kölcsön tőlem kétezer sékelt? Azt mondta, csak néhány napra van szüksége, és arra kért, hogy tartsuk titokban.
– A feleségem nem tud róla – mondta. – Ne aggódj, kamatostul visszafizetem.
És én, hülye, azt válaszoltam: – Hagyd, testvér, nem kell kamat. De dir balak1, neked annyi, ha nem fizeted vissza pár napon belül!
– Persze, persze – mosolygott távoli tekintettel.
Másnap történt a baleset.
A helyszínen meghalt.
Jó srác volt Amit, de az én kétezrem… ki fogja visszaadni? Kitől kérhetném vissza a pénzt? A felesége nem tud róla, és három gyerekük van!
– Úgy tűnik, hogy valami bánt – szólalt meg egy ismerős hang.
Felnéztem, és majdnem elájultam – Etgar Keret, a kedvenc íróm állt mellettem. Egy kalap takarta az arcát, de azonnal felismertem.
– Úgy látom, hogy ugyanabban a csónakban evezünk – folytatta.
– Etgar Keret? – kérdeztem zavartan. – Ismerted Amitot?
– Persze. Ő volt az új történetem egyik szereplője – válaszolta Etgar Keret.
– Mit mondasz? És mit csinált ott?
– Pénzt kért kölcsön – balekoktól.
– Honnan tudod, hogy Amit tőlem is kért?
– Én írtam. Sajnos tőlem is kért kölcsön, és ha pontos akarok lenni, a történetem többi szereplőjétől is – néha sokkal többet, mint kétezer sékelt. De veled ellentétben én már az elején tudtam, hogy nem fogja visszafizetni. Kényszeres játékos volt. Amikor elkezdtem írni róla, kedves fickó volt, mindenkit szeretett segíteni, de ez annyira unalmas volt. Muszáj volt változtatnom rajta. Aztán elkezdett szerencsejátékozni. Ez volt az első alkalom, hogy egy kényszeres játékosról írtam. Eleinte izgalmas volt, adrenalin és ilyesmi, de hiba volt. Egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy én leszek az első, aki kárt szenved miatta. Teljesen tönkretette az összes szereplőmet. Ne is kérdezd, milyen dolgokat tett!
– Hűha!
– Soha nem haragudtam egy szereplőmre annyira, mint rá. Aztán egyszer úgy döntött, hogy átkel egy piros lámpánál egy zebrán. Idióta. Ki kel át a piroson egy zebrán?! Nem hagyhattam ki a lehetőséget…
– Igen! – kiáltottam hirtelen. – És az én kétezrem is odalett! Ez számomra nem valami jó befejezés!
Etgar huncut mosollyal nézett rám. Én lesütöttem a szemem. Friss illatú szellő rántott ki a kábulatomból. Már épp indulni készültem, amikor hallottam, hogy azt mondja:
– Tulajdonképpen azért jöttem, hogy találkozzunk.
– Velem? – néztem rá meglepetten.
– Gondoltam, felajánlom, hogy legyél a történetem része. Van benned potenciál. Ki tudja, talán még meg is gazdagodhatsz. Hidd el, ha egy karakter belép egy történetbe, nincs határa annak, hogy mi történhet vele.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, és mérlegeltem – a barátnőm most hagyott el, már egy éve fizetetlen szabadságon vagyok a koronavírus miatt, nem csináltam túl sokat… Aztán megálltam egy pillanatra. Koronavírus… Mély levegőt vettem, és felé fordultam:
– Mondd, a történetedben is elterjedt ez a koronavírus?
– Nem. Az én történetemben nincs korona, és nem is lesz. Ez Etgar ígérete! – mondta.
Ha valakinek van tapasztalata egy másik valóság megteremtésében, az Etgar Keret.
– Benne vagyok – válaszoltam, és mielőtt kezet nyújtottam volna, hogy megrázzam, hozzátettem:– De ne feledd, tartozol nekem kétezer sékellel, és dir balak, neked annyi, ha nem kerülök ki élve!
Frankpeti fordítása, az eredeti novella a חור במציאות című kötetben jelent meg.
Megvásárolható itt, digitális verzió itt.
- – A „dir balak” egy arab kifejezés, amelynek jelentése: „Vigyázz magadra!” vagy „Figyelj oda!”. Szabad fordításban használható figyelmeztetésként vagy óvatos ajánlásként, például: „Légy óvatos!”, „Figyelj!”, vagy „Ne csinálj butaságot!”. A kifejezés elsősorban az arab nyelvű országok mindennapi beszédében fordul elő, de elterjedt a modern héber beszédben is, főként a szleng részeként. ↩
Agi Katz Regner izraeli író. Első könyve, a „Csak ne tea” széles olvasóközönséget hódított meg, akik további műveket kértek tőle. Azóta megjelent két újabb kötete.
„Egy fiatal, 61 éves, kezdő író vagyok, aki valóra váltotta gyermekkori álmát, hogy író legyen. Az utam nem volt könnyű, és ennek egyik oka az, hogy a héber nem az anyanyelvem, valamint néhány más nehézség is akadályozott. A romániai Szatmárnémetiben születtem, és amikor hatéves voltam, a nagynénjeim megkérdezték tőlem: ‘Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?’ Én pedig habozás nélkül azt válaszoltam: ‘Író.’ Akkor még nem is tudtam, hogy létezik a héber nyelv. Mielőtt 20 évesen Izraelbe érkeztem volna, megpróbáltam még Romániában tanulni a nyelvet, de könnyekkel a szememben mondtam, hogy ezt a nyelvet soha nem fogom megtanulni. És lám, most mégis éppen héberül írtam egy könyvet. Számomra ez azt jelenti, hogy legyőztem a lehetetlent.”
