A „Helyi Tanú” című sajtó- és dokumentumfotó-kiállítás egy érzelmekkel teli és fájdalmas utazás, amely a történelemkönyvekbe is bekerülő, Izrael történetének egyik legnehezebb évébe nyújt betekintést. A verseny zsűrijének idén rendkívüli dilemmákkal kellett szembenéznie, például azzal, hogy megjelenítsenek-e holttesteket a kiállításon, illetve hogyan lehet elkerülni az esetleges traumatikus hatásokat a látogatók számára. A díjnyertes fényképek mellett a kiállítás alapítója és vezető kurátora, Dana Wohlfeiler-Lalkin néhány olyan alkotást is bemutat itt, amelyek idén a legmélyebben megérintették, és elmagyarázza, miért.
Az „átlagos” emberek képesek legalább 90%-os pontossággal megőrizni az emlékezetükben több mint 2000 olyan fényképet, amelyeket életük során láttak – ezek közül sok a sajtó által dokumentált és közzétett aktuális eseményeket ábrázolja. Ez a megdöbbentő adat, amely egy amerikai Nemzeti Tudományos Akadémián végzett kutatásból származik, kiemeli az újságírói fotózás központi szerepét az életünkben és kultúránkban. Szociológiai szempontból pedig rávilágít arra, hogy milyen alapvető jelentősége van a társadalmi narratívák kialakításában, a vélemények és álláspontok formálásában, ideológiák mozgatásában, sőt, hétköznapi állampolgárok „társadalommá” vagy „nemzetté” alakításában.
Még a fiktív alkotások, az AI által generált képek és a fejlett digitális technológiák korszakában is úgy tűnik, hogy nincs valódi helyettesítője az újságírói fotós éleslátásának, bátorságának és kreativitásának. Ő az, aki arra törekszik, hogy minden esemény sűrűjében jelen legyen, és közvetlen közelről örökítse meg a valóság pillanatait. Ezeket a képkockákat aztán keretbe foglalja és továbbadja a nyilvánosságnak, szélesebb társadalmi jelentést hordozva. Minél viharosabbak az aktuális események és minél nagyobb kihívásokat tartogat a valóság, annál erősebbé válik ennek a munkának a hatása és befolyása.
Ez a szakmai-művészeti háttér vezetett a „Helyi Tanú” (vagy Helyi Szemle – Edut Mekomit – Local Testimony 2024 – עדות מקומית) sajtófotó- és dokumentációs kiállítás megszületéséhez, valamikor 21 évvel ezelőtt. Évről évre több száz fotós nyújt be több ezer munkát, amelyek az elmúlt év során Izrael életének minden területén történt eseményeket dokumentálják. Egy elhivatott kurátori csapat, amelyet egy közösségi zsűri is támogat, ezek közül választja ki a különböző kategóriák nyerteseit, valamint természetesen az „Év Képét” – azt az egyetlen képkockát, amelyet a zsűri úgy ítél meg, hogy az adott év eseményeit jobban tükrözi, mint bármely másik fotó.
Az abszolút kihívás éve
A 2023. október 7-i események első óráiban, amikor a nagyközönség még fel sem fogta a tragédia nagyságát, a sajtófotósok voltak az elsők között, akik összeszedték magukat, és életüket kockáztatva rohantak a helyszínekre: Sderotba, a kibucokba, óvóhelyekre, az ostromlott utakra, hogy dokumentálják a történteket. Napokon át ott maradtak, jóval azelőtt, hogy a területet megtisztították és hivatalosan is visszatérhetett volna az élet. Így Izrael történetének legnehezebb éve egyben a legjobban dokumentált év is lett, ami komoly kihívások elé állította a „Helyi Tanú” kiállítás kurátorait és zsűrijét.
A legnagyobb dilemma az volt, hogy vajon helyénvaló-e a kiállításon bemutatni az emberi testekkel és testrészekkel kapcsolatos felvételeket, vagy az emberileg extrém helyzeteket ábrázoló képeket. Ez egyáltalán nem egyszerű kérdés, hiszen a borzalmak dokumentálása kiemelten fontos, és történelmi értékkel bír. Ugyanakkor végül úgy döntöttek, hogy figyelembe veszik a látogatók érzéseit, feltételezve, hogy sokan közülük személyesen vagy közvetlenül érintettek az október 7-i mészárlás áldozatainak, a gázai övezet környéki települések lakóinak, a túszok családtagjainak vagy a gyászoló családoknak a sorában.
A „Helyi Tanú” nem egy nemzetközi tájékoztató kiállítás, hanem egy izraeli kiállítás az izraeli közönség számára, ezért a szervezők törekedtek arra, hogy ne tegyék ki a látogatókat traumát kiváltó helyzeteknek. „Az egész kiállítás egyetlen hatalmas triggertényező” – magyarázza Guy Raz, a MUZA Fotómúzeum kurátora és a zsűri tagja. „Mivel az esemény még mindig élő és vérző seb, és nincs vita a mészárlás tényéről, nem láttunk hozzáadott értéket a holttestek bemutatásában.”
Más dilemmák a sajtófotók dokumentatív jellegére vonatkoztak:
- Lehet-e sajtófotónak tekinteni a tartalékos katonák által készített képeket?
- Teljesíti-e a sajtófotó követelményeit az Izraeli Hadsereg (Cahal) szóvivőjének engedélyével készült dokumentáció?
- Helye van-e a kiállításon nem izraeli fotósok munkáinak?
Végül úgy döntöttek, hogy a benevezett fotósoknak teljesíteniük kell a verseny alapvető kritériumait. Egyes esetekben, amelyek értékes hozzájárulást jelentettek a kiállítás egészéhez és az év történetének teljes bemutatásához, nyíltan feltüntették a fotós neve mellett, ha katonai szolgálat keretében tartózkodott a helyszínen vagy a Cahal szóvivőjének támogatásával készítette a képeit.
Ugyanakkor a verseny szervezői próbálták lehetővé tenni, hogy a gázai eseményeket ábrázoló fotók is helyet kapjanak a kiállításon, de sem palesztin ügynökségek, sem fotósok nem működtek velük együtt.
Guy Raz: „Ez a két fénykép – amelyekből teljesen hiányoznak az áldozatok – kiemeli a dokumentációs krónika fontosságát és a ‘Helyi Tanú’ kiállítás folytonosságát, mint Izrael helyzetének és társadalmának tükörképét.”
Az „Év Fotója” kérdése
A fiatal fotós, Chen G. Schimmel által készített „Év Fotója” kiválasztása vitát váltott ki az izraeli sajtófotósok közösségében, mivel első ránézésre hiányzik belőle az „akció”. A kép, amely 2023. november 5-én készült a Beeri kibucban, egy ZAKA önkéntest ábrázol, amint vérfoltokat töröl fel egy ház padlójáról, ahol 2023. október 7-én gyilkosság történt. A fotót anonim és elfogulatlan bírálati folyamat során választották ki – a verseny során a zsűritagok egyetlen szakaszban sem ismerik a fotósok nevét, hogy elkerüljék az esetleges részrehajlást. A zsűri elismert és díjnyertes sajtófotósokból, kurátorokból, újságírókból és művészekből állt, akik a képet éles és némán beszédes ábrázolásnak találták az izraeli történelem egyik legfájdalmasabb és legvéresebb pillanatáról, amikor az ország kénytelen volt saját sebeit nyalogatni.
A kiállítás fotókurátora és a zsűri tagja, Guy Raz további magyarázatot adott: „A látszólag ’csendes’ és steril kép, amely az ’Év Fotója’ címet nyerte el, történelmi folytonosságot teremt egy másik, korábban szintén a ’Helyi Tanú’ kiállításon díjazott felvétellel, amelyet Barkai Wolfson készített 2004 májusában a Philadelphi-folyosón. Azon a fotón az izraeli katonák a homokban kúszva keresik elesett bajtársaik maradványait, miután páncélozott járművük felrobbant. Ez a két kép – amelyeken az áldozatok teljesen hiányoznak a keretből – hangsúlyozza a dokumentarista krónika és a ’Helyi Tanú’ kiállítás folytonosságának fontosságát, mint az izraeli társadalom és helyzet tükörképét. Egyben emlékeztetnek arra is, mennyire szükséges minden háború befejezése.”
12 pillanat a folyamatos jelenből
Dana Wohlfeiler-Lalkin, a „Helyi Tanú” kiállítás alapítója és vezető kurátora egy különleges válogatást állított össze a ynet olvasóinak a tárlatból. Az általa kiválasztott képek különösen mélyen megérintették, és szerinte kiválóan tükrözik az érzelmi utazás erejét ebben a nehéz évben, ahogyan az a „Helyi Tanú” kiállításon megjelenik.
A válogatás nem feltétlenül egyezik a zsűri által a kategóriák élére választott fotókkal. Minden egyes képhez magyarázatot fűz, amelyben elmondja, miért tartja azt kiemelkedően fontosnak.
Mint egy bibliai jelenet Caravaggio festményén
Jobboldali aktivisták imádkoznak Tisa Beav estéjén, követelve a zsidó települések újjáépítését a Gázai övezetben. A felvétel a Szaad kibuc közelében készült 2024. augusztus 12-én.
„Gyönyörű fénykép, amely Caravaggio reneszánsz kori festményeit idézi nemcsak esztétikája és a fény-árnyék játék (a művészetben chiaroscuro-ként ismert technika) markáns használata miatt, hanem a bibliai jelenetek miatt is, amelyeket gyakran ábrázolt. A fejkendős nők, a földig érő ruhát viselő alak mezítláb, a kopár és üres környezet – mindezek mintha egy másik idődimenzióba repítenének minket.”
A megfigyelő katonanők és az oroszlánanyák
A négy elrabolt megfigyelő katonanő – Agam Berger, Liri Elbag, Naama Levi és Karina Arajev – arcai az elrablásuk előtt és után, egy túszok szabadon bocsátását követelő tüntetés plakátjain. A felvétel a Begin-kapunál, Tel-Avivban készült 2024. május 25-én.
„Az év néhány reményt adó pillanata számomra azok voltak, amikor a túszok családjaiért tartott támogató eseményeken vettem részt. Ezek a társadalmi szolidaritás, a kölcsönös felelősségvállalás és az aktivizmus erőteljes momentumai. Első pillantásra a fotó nem teljesen egyértelmű – három rétegben jeleníti meg a női alakokat. A felső rétegben kivágott, szinte generikus portrék négy fiatal és szép nőről, akik egy évvel ezelőtt még ismeretlenek voltak, ma pedig minden háztartásban felismerik őket. Az alsó rétegben a fogságból származó megrázó képek. A kettő között pedig az erős, harcos nők, az oroszlánanyák, akik egyesített hangon kiáltanak lányaik szabadságáért.”
Megható hétköznapiság
Giora Almog és unokája, Gal Goldstein-Almog, aki hazatért a Hamasz fogságából a 2023. november 24-én kezdődött és november 30-án lezárult szabadon bocsátási megállapodás keretében.
„Talán ez a kiállítás legmeghatóbb képe számomra. Látszólag egy banális, szinte hétköznapi pillanat: egy unoka és a nagyapja egy intim, meghitt ölelésben, összebújva az ágyban. A fotós jelenléte észrevétlen marad, nem zavarja meg a pillanat varázsát – a szeretet és az összetartozás pillanatát, amely borzalmas könnyedséggel soha nem jöhetett volna létre.”
Erődemonstráció és káröröm
Jobboldali tüntetés Almog Kohen, az Otzma Jehudit párt képviselőjének vezetésével, a zsidó imaszíjak iskolakapuk melletti elhelyezésének tiltása ellen. A felvétel a Herzlija Héber Gimnázium előtt, Tel-Avivban készült 2024. január 10-én.
„Egy sűrű, érzelmekkel telített kép, amelyben az erődemonstráció és a káröröm egyszerre jelenik meg, vallási – szinte pogány – elemekkel álcázva. Tel-Aviv az utóbbi időben a liberális, szekuláris értékek és a vallásos befolyás térnyerése közötti összecsapások színterévé vált. Ez a fotó egy jelentős és központi történetet mesél el, amely más évben akár az év képe is lehetett volna.”
Az év legmeghatóbb pillanata
A bronzérmet szerző judoka, Peter Paltchik és edzője, Oren Smadja, aki a Gázai övezetben vívott harcokban veszítette el fiát. A felvétel a párizsi olimpián, Franciaországban készült 2024. augusztus 1-jén.
„Ez a fotó az év egyik legmeghatóbb pillanatát örökíti meg. Oren Smadja, az olimpiai érmes edző, alig több mint egy hónappal azután, hogy elvesztette fiát, Omert a gázai harcokban, most „szakmai fiával” ünnepli a győzelmet. A felszabaduló, nyers öröm szinte tapintható – a fotón látható fehér folt Smadja nyakán a Paltchik erőteljes ölelésének nyoma. Ez a pillanat sokkal többet fejez ki, mint egy olimpiai érem megnyerését.”
Szeretett és fájdalmas föld
Részlet a „Háborús napló: pusztulás és rombolás az ország és a Nyugati Part területén” című sorozatból, amelyet 2023. október 7. és 2024. július 29. között készítettek.
„Egyetlen kép egy költői és gyönyörű sorozatból, amely egy éven át dokumentálta az országot. Az izraeli táj ismert, gyönyörű, de egyben megsebzett és fájdalmas. A fotósorozat szinte teljesen nélkülözi az emberi jelenlétet – csak a szeretett és szenvedő föld marad.”
Fény az iszonyat végén
Egy ház maradványai a Hamasz október 7-i támadása után. A felvétel a Beeri kibucban készült 2023. november 6-án.
„Gyönyörű fénykép, amely a fény és árnyék játékával operál. Az iszonyat szinte fizikailag érezhető, miközben a lépcsőn átlósan beszűrődő fénycsíkok és az ablakon átszűrődő világosság mintha a menekülési útvonalakat jelölnék. Az előtérben a katona jól megvilágított, kivehető arca azokat a lehetetlen helyzeteket tükrözi, amelyekkel a katonák szembesültek – sőt, talán egyfajta bűntudatot is sugall, amiért későn érkeztek.”
A háború koreográfiája
A Hamaszhoz való tartozással gyanúsított palesztin foglyok. A felvétel a Gázai övezetben készült 2023. november 18-án.
„A fotós – tartalékos katona és újságíró – esztétikai, mégis megdöbbentő pillanatot örökített meg. A kék ég és az aranysárga homok kontrasztjában egy romos épület áll, kiálló acélgerendákkal. Középen négy meztelen felsőtestű, megbilincselt palesztin fogoly, szemük bekötve, vállukra számokat írtak. Mindannyian más irányba néznek, mintha egy tökéletesen komponált, ám spontán koreográfia részei lennének. A kép kompozícióját tovább erősítik a mellettük lévő zöld műanyag zacskók, feltehetően személyes tárgyaikkal.”
A hátrahagyott tárgyak
A Nova fesztivál helyszíne a Hamasz támadása után. A felvétel a Reim kibuc közelében készült 2023. október 23-án.
„Ez a kép szinte ikonikussá vált. Eukaliptuszerdő, tele színes kemping- és piknikező felszerelésekkel – olyan tárgyakkal, amelyek minden háztartásban megtalálhatóak. Piros és kék napellenzők, egy zöld-ezüst iglusátor egy rögtönzött kék sátor mellett, egy fuksziaszínű tengerparti szék és fonott műanyag szőnyegek, amelyeket minden benzinkútnál árulnak – szétszórva vagy sietve összekapva. Egy tömegrendezvény maradványai, amelynek résztvevői kénytelenek voltak menekülni, hátrahagyva mindenüket. A kép és a kiállítás kontextusa feltárja az esemény mögött húzódó tragédiát.”
Utolsó tisztelet egy hősnek
Rotem Levi tartalékos százados temetése, aki a Gázai övezet északi részén vívott harcokban esett el. A felvétel a petah-tikvai katonai temetőben készült 2023. december 19-én.
„Csendes kép a szívszorító fájdalomról. Egy fiatal férfi, aki túl korán távozott, és aki szerette a focit, de nem volt ideje befejezni mindazt, amit elkezdett. Szerettei és barátai utolsó tiszteletadása tökéletes szinkronban, egy tömeges tisztelgésben – a fotó mély tiszteletteljes pillanatot örökít meg.”
A bitófás gyermekek
Ultraortodox gyerekek tüntetése az izraeli hadseregbe való besorozás ellen. A felvétel a jeruzsálemi Szanhedria negyedben készült 2024. március 20-án.
„A temetésekről és a gyászról szóló fotók között egy kevésbé ismert, elsőre talán mosolyt fakasztó kép. De ha jobban megvizsgáljuk, látjuk, hogy négy-hat éves ultraortodox gyerekek állnak sorban, akasztófákat tartva, pólójukon pedig a felirat: ’Meghalunk, de nem vonulunk be’ és ’Besorozás vagy bitófa? Válaszunk: bitófa.’ Ez a fotó a mai társadalom egyik legmélyebb megosztottságát jeleníti meg – az egyenlő közteherviselés kérdését a háború árnyékában, amely a legdrágább árat követeli.”
A törés pillanata
A rádiós műsorvezető, Dori Ben Zeev az adásban. Az október 7-i mészárlást követően a rádió zenei csatornáinak műsorvezetői és szerkesztői hosszú órákon át folyamatosan sugároztak, és a zenét az általános hangulathoz igazították. A felvétel a Kan közszolgálati műsorszolgáltató stúdiójában, Tel-Avivban készült 2023. október 16-án.
„Dori Ben Zeev az egyik kedvenc rádiós műsorvezetőm – nemcsak a nyelvi leleményessége, hanem a rá jellemző finom humor miatt is. A háború első heteiben hosszú időket töltöttem az utakon, miközben a Kan 88 adását hallgattam, és Dorit, aki hosszú órákon keresztül sugárzott, próbálva sajátos módján erősíteni a nemzeti morált. Itt egy pillanatnyi szünetben és törésben látjuk – egy emberi, érzékeny pillanatban, amikor egy pillanatra leveti a hivatalos szerepét, és talán hagyja magát összetörni, csak egy rövid időre.”
A „Helyi tanú” kiállítás a Tel-Avivi Eretz Israel Múzeumban (Muza), a Haim Levanon utca 2. szám alatt tekinthető meg, és 2025. február 14-én zárul.
Nyitvatartás:
- Hétfő és szerda: 10:00–16:00
- Kedd és csütörtök: 10:00–20:00
- Péntek: 10:00–14:00
- Szombat: 10:00–18:00
