Izrael Állam által 1953-ban, Jeruzsálemben alapított, a holokauszt emlékezetével, kutatásával, oktatásával, forrásainak gyűjtésével és bemutatásával foglalkozó tudományos intézetének elnöke, Dani Dayan éles kritikával illette Musk kijelentését, miszerint „a németeknek nem kéne többé bűntudatot érezniük a múltjuk miatt”. Dayan: „A múlt elismerése a német társadalmi felfogás központi eleme kell, hogy legyen.”
A Jad Vashem elnöke ma reggel (vasárnap) megrendítő tweetben kommentálta a milliárdos Elon Musk németeknek adott tanácsát, miszerint rázzák le magukról a múltjuk miatti bűntudatot.
Dayan ezt írta a Musk tulajdonában lévő X hálózaton: „Elon Musk tanácsával ellentétben Németország sötét múltjának, és ezen belül közelmúltjának elismerése központi eleme kell, hogy legyen a német társadalom önmeghatározásának. Ennek elkerülése súlyos sértés lenne a nácizmus áldozataival szemben, és valós veszélyt jelentene Németország demokratikus jövőjére nézve”.
Musk tegnap videókapcsolaton keresztül felszólalt a szélsőjobboldali AFD párt választási nagygyűlésén, amelyet nemrégiben támogatásáról is biztosított. A rendezvényen Musk azt tanácsolta a németeknek, hogy legyenek büszkék kultúrájukra, és engedjék el a múltat. Többek között így fogalmazott: „Őszintén szólva, úgy gondolom, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a múlt miatti bűntudatra, amelyet le kell győznünk. A gyerekeket nem szabad felelősségre vonni szüleik vagy akár nagyszüleik bűneiért. Optimistán és lelkesen kell tekintenünk Németország jövőjére.”
Musk szavai annak a botránynak a hátterében hangzottak el, amelyet támogatottja, az Egyesült Államok új elnökének, Donald Trumpnak a beiktatása után tartott rendezvényen okozott, ahol többször is náci karlendítéshez hasonló kézmozdulatot tett a tömeg előtt.
Musk reagált a kézmozdulata okozta viharra, és ezt írta: „Szörnyen unalmas ez a támadás, hogy mindenkit Hitlerhez hasonlítanak.” Később még így folytatta: „A radikális baloldaliakat felháborította, hogy szünetet kellett tartaniuk a Hamasz dicsőítésében, hogy engem nácizzanak.”
Akinek Izrael legviharosabb napjaiban is ideje és energiája volt Musk mellé állni, az nem más, mint Benjamin Netanjahu miniszterelnök. Netanjahu a Twitteren azt írta: „Muskot hamisan rágalmazzák. Izrael nagy barátja ő, és az október 7-i mészárlás után ellátogatott Izraelbe. Azóta ismételten és határozottan támogatja Izrael jogát az önvédelemre. Köszönöm neki ezt.”
Sajnos nem először fordul elő, hogy a Netanjahu vezette jobboldali kormány és képviselői mentegetnek vagy nyíltan támogatnak szélsőjobboldali, antiszemita politikusokat és közéleti embereket azzal érvelve, hogy „aki Izraelt szereti, az rossz ember nem lehet”. Teszik ezt akkor is, ha ezzel nyilvánvalóan károsítják a diaszpórai zsidóságot és a holokauszt emlékét. A Jad Vashem vezetése most ennek is hangot adott.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.